Új tárgyi bizonyíték a Quaestor-ügyben

2017. március 1. 10:15
A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben – közölte a fővárosi főügyész szerdán. Az elektronikus számlakövtő rendszer a Queastor csoport pénzmozgását mutatja.

A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben – közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szerdán. Ibolya Tibor közleményében azt írta, a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügy keddi tárgyalásán új tárgyi bizonyítási eszközt csatolt be a bíróságra: az úgynevezett számlakövető elektronikus rendszert. Ezt a Quaestor-ügytől elkülönített, pénzmosás bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál jelenleg is folyamatban lévő nyomozás során sikerült a kirendelt szakértőnek teljes körűen helyreállítani –tette hozzá a főügyész, megjegyezve, hogy a számlakövető a már vád tárgyává tett cselekményeknek is fontos bizonyítéka.

A Quaestor csoportnál 2000. július 1-től a számlakövető elektronikus rendszert használták valamennyi bizonylat, továbbá a szabályosan, vagyis bizonylattal, és a szabálytalanul, vagyis bizonylat nélkül végzett pénzmozgás, a be- és kifizetés nyomon követésére – tartalmazza az ügyészségi közlemény.

Ibolya Tibor közlése szerint az elektronikus rendszer lekérdezési lehetőségeit használva egyszerűen és gyorsan megállapítható, hogy a Quaestor csoporthoz tartozó gazdasági társaságoknak egy adott időszakban ténylegesen milyen költsége merült fel, és azokat kifizették-e, ha igen mikor, milyen módon. Ezt a főügyész tájékoztatása szerint a tárgyaláson az eljáró ügyész be is mutatta. A számlakövető rendszerrel a vádhatóság szerint ugyanilyen egyszerű azt is megállapítani, hogy mikor, ki vett fel bizonylat nélkül készpénzt. Az új tárgyi bizonyítási eszköz illeszkedik a bírósági szakban lévő ügyben egyébként is nagy számban rendelkezésre álló további bizonyítási eszközök sorába – tette hozzá Ibolya Tibor.

A csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba, a cégcsoport vezetője és társai ellen indított büntetőper tárgyalása tavaly júliusban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. Tarsoly Csaba a bíróságon korábban úgy fogalmazott, hogy ő és társai egy koncepciós per főszereplői. (MTI)

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért nem bízom, nem is értem.
Simon Gábornál sem tudták követni a pénzmozgást.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés