Hála Istennek, nem lesz olimpia

2017. március 2. 7:10

Batiszkáf
Mandiner
Az olimpia a posztmodern hipererkölcs egyik legfontosabb ünnepe, a határokat − a földrajziakat, a kulturálisakat és a biológiaiakat egyaránt − elmosó Nagy Egymásra Találás kitüntetett aktusa.

Batiszkáf írása

 

Mondhatnám, hogy magam talán középre állok, de nem mondom: meglehetős megkönnyebbüléssel fogadtam a hírt, hogy Budapest visszavonta a Pályázatot. Az az igazság ugyanis, hogy teljességgel alkalmatlan vagyok az olimpiarendezésre. Nem tehetek róla. Így születtem.

Már egész kisgyerekkoromtól fogva kínzott az a tudat, hogy más vagyok, mint a többiek, hogy amikor az osztálytársaim százmilliárdokat felemésztő monstre-beruházásokról és szőrös közép-ázsiai birkózókról álmodoztak, nekem egyre csak a játékvonatokon járt az eszem. Mi sem volt világosabb számomra, mint hogy én soha a büdös életben nem fogom tudni megteremteni a szellemi és anyagi feltételeit annak, hogy ifj. Knézy Jenő a saját hazájában bolondozhassa végig az olimpiai közvetítéseket. Elfojtás, szégyenpír, szánalmas hazugságok − untig ismerjük a hasonló történetek tartozékait.

Az évek múltával aztán megtanultam együtt élni különös vonásommal, s ma már büszkén felvállalom a másságomat, noha tisztában vagyok vele, hogy az ún. nemzeti körökben jelenleg nagyobb felhördülést váltok ki ezzel, mint ha Csaba királyfi névvel nyitnék melegbárt a Magyarok Világszövetsége tőszomszédságában, természetesen a Heineken támogatásával.

A helyzetemnek persze megvan a maga bája: nem gondoltam volna, hogy valaha is egy platformra fogok kerülni a Földön élő embertípusok legiszonyatosabbikával, a tenni vágyó, tiszta tekintetű fiatalokkal. Egyeseket őszintén lenyűgözi, hogy ezek a szépreményű fiúk és lányok reggeltől estig, a legnagyobb hidegben ott ácsorogtak az utcákon meg az aluljárókban az aláírásgyűjtő íveikkel, hogy kieszközöljék a népszavazást.

Én valahogyan ösztönösen irtózom ennyi elhivatottságtól, hát még ha olyan alantas cél szolgálatába van állítva, mint a magyarországi baloldal feltámasztása. Mondhatok persze bármit, a demokratikus közéletet uraló, nyomorúságos bináris logika így is, úgy is az ő térfelükön helyez el.

Nem fogok szabadkozni, nem csak azért, mert adott esetben Stefka István féltő ölelésében sem érezném kényelmesebben magam, hanem mert magát komolyan vevő ember sohasem szabadkozik.

*

Mint az közismert, az olimpia intézményét a francia Pierre de Coubertin báró támasztotta fel a századfordulón azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a NOB-tagoknak nevezett gyermekevő reptiliánok sötét üzelmei folytán kiválasztott helyszíneken rendezett farmakológiai workshopok örvén mindenféle globális nagyvállalatok rettenetes pénzeket akasszanak le rólunk, hisztérikus nézőközönségről.

A sikeres olimpiához persze elválaszthatatlanul hozzátartoznak a versenyeket megnyitó és lezáró örömparádék, melyeken felvonul a sztárvilág színe-java, színészek, énekesek, modellek, hogy közösen álljanak ki a nemzetközi szervezetek iránymutatásaiból ismert jövőért.

*

Csak lazán kapcsolódik ide, de megemlítem: az egyetlen igazán meghatározó, merem kimondani, revelatív olimpiaélményem pont a londoni játékok záróünnepségéhez kapcsolódik. Az esemény csúcspontján fellépő Paul McCartney talán az Ob-La-Di Ob-La-Dá-t nyekeregte éppen, hibátlanul megidézve a balatoni kempingbulik hangulatát, és én ekkor, Macca hanyagul félre-félrevetett, gesztenyebarnára festett loboncát látva értettem meg igazán, hogy a hatvanas évek minden idők legnagyobb átverése volt, hogy ezek az emberek képtelenek voltak betartani az ígéretüket, hogy örökké fiatalok maradnak; és hogy mennyire különös, hogy ezután még van képük nyilvánosság elé állni, és hogy mennyire lelombozó, hogy ez a nyilvánosság továbbra is elolvad a boldogságtól a jelenlétükben, ahelyett, hogy szimplán kiröhögné őket.

*

Mindezt figyelembe véve a kérdés nem is az, hogy miért kellett volna nekünk a 2024-es olimpia, hanem hogy miért kell nekünk olimpia egyáltalán, mire ez az egész felhajtás, mi ez a szinte vallásos áhítat, ami körüllengi, miért érezzük kötelességünknek, hogy két héten keresztül ott rostokoljunk a tévé előtt és szorítsunk a fiainknak, mikor Marcel Aymé-regényeket is olvashatnánk akár.

Azt kellene végre megtudnunk, hogy miért vált ki belőlünk az olimpia olyan teljesen inadekvát reakciókat, mint a lelkesedés, a lángoló nemzeti érzület, a szinte személyes büszkeség, miért lesz úrrá rajtunk a katatónia, ha az elvártnál kevesebb éremmel térnek haza a magyar sportolók, és úgy általában: miért az olimpia határozza meg a tudatot mifelénk.

De az ember ülheti gyászát - / tömegként, markosan, / kentaur cowboyba vált át, / Nurmi: Jeanne d'Arcosan -; / stadion kultuszára / hull a Khasana spray, / kitenyésztés pasztorálja - / mi végre, qui sait?” − írja Gottfried Benn, és valóban, ki tudja?

Annyi azért bizton megállapítható, hogy a környékünkön uralkodó, mondjuk így, speciális pszichológiai viszonyok csak rontanak a helyzeten. Tudományosan bizonyított tény, hogy a jellegzetesen káeurópai kisebbrendűségi komplexus és az olimpiai eszme halálos elegyet alkot. Az olimpiáért hörgő „jobboldali” véleményformálóknak eszébe se jut, hogy mennyire lealacsonyító és egyben önellentmondásos álláspontot képviselnek voltaképpen, hogy azzal az érvükkel, miszerint a nemzet nagyságát, hovatovább rátermettségét egy minden tekintetben gusztustalan rendezvény megszervezésével kell és lehet bizonyítani, magukat alázzák meg. Azok, akik máskor felháborodástól remegő hangon kérik ki maguknak, hogy idegenek beleavatkozzanak az ő ügyeikbe, rögtön eldobják a fenntartásaikat, ha Thomas Bach előtt illegethetik a rátermettségüket.

*

Arról, hogy az olimpiai pályázat sikere mennyire nyomasztóvá és élhetetlenné tette volna a következő hét évet, azok a verbális gyászkoszorúk tanúskodnak a legjobban, melyekkel az elmúlt napokban ellepték a közös ügy sírját. Az olyan korcs és a „nemzeti oldal” nagy része által kritikátlanul átvett szószerkezetek, mint az álomgyilkosság, kiválóan érzékeltetik azt a fojtogató nyelvi közeget, melyet az általános nemzeti elragadtatottság kialakításának igénye, a központilag vezérelt, kötelező buzgalom teremtett volna.

Áldom az eget, hogy ezt a terrort nem nekünk, hanem Los Angeles vagy Párizs lakóinak kell majd elviselniük.

Másutt persze ez a terror nem annyira nacionálpszichotikus, hanem inkább vattacukrosan progresszív és fogyasztói hangnemben nyilvánul meg. Ne feledjük, hogy az olimpia a posztmodern hipererkölcs egyik legfontosabb ünnepe, a határokat − a földrajziakat, a kulturálisakat és a biológiaiakat egyaránt − elmosó Nagy Egymásra Találás kitüntetett aktusa.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere néhány hete hirdette ki a francia pályázat hivatalos szlogenjét: Made for sharing. Hogy még édeskesebbé és megkerülhetetlenebbé, gejlen zsarnokivá tegyék a dolgot, sziporkázó betűkkel ki is vetítették a mondatot az Eiffel-toronyra. Hidalgo nem késlekedett hozzátenni, hogy Párizs az egész világhoz tartozik, s ha tehetné, hát ő nyomban keblére ölelné a mindenséget. (Vagy valami ilyesmi.) A Francia Akadémiának kellett figyelmeztetnie őt, hogy a Nemzetközi Olimpia Bizottság hivatalos nyelve a francia és az angol − ebben a sorrendben −, s hogy a kiválasztott szlogent már egy rakás cég, köztük a Burger King is használta reklámjaiban.

Olimpiát rendezni bűn.

Összesen 131 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

No, barátom, most aztán nézheted nemsokára, amint a Mandineres trollok százai idegyűlnek egy igazi trágár orgiára :) Magadra vess!

Nem kötelező olimpia rendezést vállalni, de ha már egyszer nekiláttunk, nem válik megakadályozói dicsőségére elgáncsolása.

Amit leírt, lényegében minden olyan tömegrendezvényről - Sziget fesztiválról, Forma1-es futamról, EB-ről VB-ről, Sörfesztiválról, stb. - el lehet mondani, ami lényegében minden nagyvárosban megtalálható. Nb. Budapest Európa 12. legnépesebb városa.

Válaszok:
DrPepper | 2017. március 2. 8:33

Az ókori időkben valószínűleg Diogenész és így vélekedett az akkori olimpiákról.

Lesz Olimpia, csak Los Angelesben..

A Mandiner immár Fábri Sándor babérjaira tör. Azért nem hiszem, hogy ilyen erőltetett poénokkal fel lehet lépni a Dumaszínházban. Minőség urak, minőség!

Akkor ez most egy coming out volt?

legalább őszinte...A másság tisztelete mellett is azt kell, hogy mondjam, a szerző mássága letagadhatatlan, egy normálistól elütő világ próbálja magát normálisként feltüntetni.

Persze nem kellett volna ennyire cicerói körmondatokban fogalmaznia, sztaniolba csomagolnia azt, hogy nem az építkezők, hanem a rombolók pártján áll.

Kezdetektől fogva, már óvodásként odament a homokozóban a várat építőkhöz, s alkalmas pillanatban ledöntötte azt. S mindig elvette, elrontotta, összetörte mások játékát, születésétől fogva hiányzott/hiányzik belőle a közösségi élmény, az építkezés, az alkotás életérzése. Ő egyszerűen ilyennek született.

Nincsenek belekódolva közösségi igények, képességek. Marad az egyszerű, megszokott liberális agresszió, az eltérő vélemények demokratikus elvetése, a feltűnési viszketegség.

Az egyik szomszédom kezdettől fogva ellenezte az olimpiát. Értelmiségiként, egy mondatban. S nem ilyen szerepzavaros ömlengés közepette. Baloldaliként kötelet kért a metró sikkasztókra, Demszkyre, Gy. Németh Erzsébetre, az egész MSZP-SZDSZ maffiára.

Jut eszembe, a szerző erről nem akar valamit írni?

Ez van, ez a mai magyar liberalizmus arca. Tessék ezt 2018-ban felidézni.

A mandiner általában véve mélyebbre már nem süllyedhet. Látom, hogy kevés gondolkodó szólal már meg egy-egy témában, magam is követem őket.

Ezt a mantrát 2010 óta hallom. Az összeomlás mindig 2 év múlva lesz.

Úgy hazudj, hogy ne bukj le azonnal. Az a néhány hónap a népszavazástól cirka egy év volt. Nekünk erre lett volna 2-3 hónapunk a döntésig.

Addig a referendum kampánya, olyan negatívan érte volna a pályázat sikerességét, hogy teljesen felesleges lett volna. 16' szeptemberében erőteljesen vezetett a francia pályázat a NOB-nál. Az őszön megfordította a magyar csapat a döntéshozókat, amire hogy hogy nem, egy francia hátterű világfi, napok alatt összehozott egy hálózatot, ami tapasztalt politikát figyelő emberek között is tudvalévő, hogy sok pénz nélkül lehetetlen.


A kanadaiak és köztünk nem lehet párhuzamot vonni. Ha akkor szervezkedtek, ma tudhatnánk, hogy merre hány méter, de így csak aljas kis hazaárulók vagytok és/vagy ostobák.

Mármint olyat, amire szükség is van? Vagy csak azért, mert az olyan trendi!

Jobb lesz ez így, higgyétek el!
A modernkori olimpia olyan lett, mint a dinoszauruszok. "Fejlődése" csak a pusztuláshoz vezet. Hol vannak már az ókori görög, vagy a couberteni eszmék? Maradt a sörgyárak, Cola-pancsolók, sportcipő készítő szponzorok gátlástalan mohósága. A haszonleső, megélhetési média által felkorbácsolt tömeghisztéria.

Élsportolóink nem lehetnek megfosztva a részvétel lehetőségétől. Ha képesek rá, saját otthonukban alázhatják a porba Amerika sztárjait mondjuk, vagy akár a világ teljes élvonalát.
Az agyonmanipulált tömeg elsöprő többsége meg Budapesten se juthat el (pláne családostól) a sporteseményekre személyesen. Marad a kanapén, Heinekenes dobozzal a kézben való ordítozás szurkolásnak.

Egy amúgy is lassan élhetetlen város rogyadozó infrastruktúrájának nem kell az idecsődülő tömeget elviselni egy pokoli három hétre. A szállodai szobák főszezonban mindenképp megtelnek, hiszen mint egy Forma-1. futam ideérkezőinek sincs elég szálláshely. (Javaslom majd megfigyelni a vizes VB tapasztalatait) A saját lakásukat kiadó adócsalók kieső bevételeiért fájjon a saját és a NAV feje.

Az "olimpiai" létesítmények zömére amúgy sincs szükség. Későbbi fenntartásuk csak nyűg és teher lenne, kihasználtságuk szinte lehetetlen.
Ami viszont szükséges fejlesztés, azt pedig nyugodtan megépíthetjük olimpia nélkül is. Fantazmagória, hogy bárki kifizeti majd (NOB, EU stb) helyettünk.

Ja, hogy a bevételek? Ne áltassuk egymást. Ami biztos, az mindig a kiadás, amit a közösség izzad ki, míg a bevételek zöme magánzsebekbe vándorol, a jól bevált recept szerint.

És még lehetne sorolni az érveket tovább. Dehát ebben az országban úgysem a vita, az érvelés a fontos, az emberek meggyőzése. A hatalom szereti erőből lenyomni saját vágyálmait a tömeg torkán.
Hát most egy porszem került a gépezetbe. Nyugi, Mészáros Lőrincs ettől még nem fog elszegényedni, Orbán pedig talál magának mást, amivel kiszórakozhatja és fényezheti magát (Lesz foci EB, vízi VB stb.stb.)

Miért? Budapest az EU 8. legnépesebb városa, de kb. annyi lakossal, mint 7. Bécs és a 6. Hamburg, az 5. Párizs népessége (az elővárosok nélkül) is csak fél millióval több. Ebben a mutatóban csak Róma, . Madrid, Berlin és persze London jelentősen nagyobb, de London már hamarosan nem lesz EU-s város.

http://www.top10listland.com/t..

Vicceskedik, de sajnos komolyan gondolja. Ez a Besenyő Pista bácsi szint kb. a Mandi jelenlegi szintje.

Te Maaargit. Mér kell NEKEM Forma 1-es futamot rendeznem? Amikor az utca tele van kátyúval? Ide akar jönni a Mika Hakinen? És fekvő rendőrökön fog végigmenni? Itt 30 kilóméter sebességkorlátozás! Ha túllépi megbünteti a rendőr. Egyébként is zsákutca. És hol lesz a tribün? A nappaliban? Majd jön ide hozzánk 70 ezer ember? Noormális?

Az olimpia mindig is arról szólt, hogy az ember feszegeti a határait, eljut a teljesítőképessége maximumára, majd ezt is megpróbálja túlszárnyalni.
Ezt a teljesítményt értékelik az emberek.

Baromi gagyi a szöveged.

Látni meg előbb azt lásd, hogy költségvetési kiadásban
milyen óriási különbség van a kettő között.

A magyarok nagy többségét képviselő pártok és civil szervezetek az olimpia megrendezése mellett voltak. Ilyen témában csak 50% + 1 szavazattal formálisan megnyerni egy népszavazást értelmetlen dolog.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés