Hétfőn a Simon&Schuster könyvkiadó, amely 250 ezer dolláros szerződést kötött vele egy könyv megírására, felbontotta a megállapodást. A konzervatívok évente megrendezett, tekintélyes CPAC-konferenciája – ahol az idén a befolyásos republikánus politikusok mellett beszédet mond Donald Trump elnök is – szintén hétfőn visszamondta Yiannopoulos meghívását a szerdán kezdődő négynapos konferenciára.
Magyarázkodik
Yiannopoulos – aki maga is vállaltan homoszexuális – kedden, amikor bejelentette lemondását a Breitbart News szerkesztői megbízatásáról, leszögezte: „mondtam néhány olyan dolgot azokban az internetes interjúkban, amelyet nem kellett volna”. Lemondását közleményben indokolva így fogalmazott: „rosszul megválogatott szavaim elvonták kollégáim figyelmét a munkától”.
A botrány kirobbanása után Yiannopoulos eddigi hívei is Twitter-bejegyzésekben határolódtak el tőle. Egyik volt menedzsere például azt írta: „sok alkalommal megvédtem Milót, mert kiállt a szólásszabadság mellett. Ma nem tudom többé védelmembe venni”. Richard Spencer, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető egyik csoportosulás vezéralakja tudatta: „éppen most töltöttem le a videót Milóról. A pasasnak totálisan vége. Egészséges ember nem veszi őt védelmébe”.
(MTI)