Ohióból jöttem, Grönlandra tartok, mesterségem címere E... Ó...

Épp tegnap siklottam végig az Egyesült Államok latin-amerikai rezsimváltásainak történetén Guatemalától Chilén és a Dominikai Köztársaságon át Panamáig. És azon gondolkodtam, hány ilyen morcosgombóc-deklarációt adhattak ki az USA-hoz képest tökéletesen impotens kis szigetországok, banánköztársaságok, sértett junták, mint amilyeneket mi adogatunk ki most Grönland ügyében.

Nicaragua sorsáról csakis a nicaraguaiak dönthetnek! Szívesebben tartoznánk Salvador Allende, mintsem Augusto Pinochet alá!

Vicces.

Mármint kívülről vicces nézni – amíg rá nem jössz, hogy belül vagy. Hogy büszke kontinensed, a világ jobb napokon kettes számú gazdasági blokkja olyan stabilan áll a világban, ha egy picit feltámad a szél, mint valami United Fruit Company-károsult féldemokratikus dzsungelrezsim Közép-Amerikában. El is nevezhetnénk magunkat modjuk Nicaraguatemondurasnak.

JD Vance egyszer megszólalt februárban a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, és azóta az európai fősodor nem tér magához.

Azért nem, mert intellektuális tartalom, élesség és alkalmazkodóképesség helyett az évtizedes bizonyosságok rutinja hajtja előre, és amint szembejön valami, ami nem a rutin, légüres térben találja magát.

Az Egyesült Államok alelnöke ezt élvezi: az évtizedes bizonyosságok rutinjából kilógó intellektuális labdákat dob fel az európai fősodornak, aztán (szigorúan kamerán kívül, esetleg bizalmasnak hitt Signal-csoportokban) röhög a vergődésen. Európában szabadság és demokrácia van – gondolják magukról. Nem, nincs – mondja Vance, és még magasabb tűzfalakon kívül nincs ellenérv. Európa az Egyesült Államok értékes és nélkülözhetetlen szövetségese – gondolják magukról. Nem, nem vagytok azok, hanem önsorsrontó tökfilkók vagytok – mondja Vance, és még gyengébb versenyképességi adatokon kívül nincs ellenérv. Putyin nem győzhet – gondolják. De igen – mondja Vance, és halvaszületett ukrajnai pénzégetésen kívül nincs ellenérv. Ilyen Ukrajnához meg Venezuelához hasonló, légüres térben lebegő szürkezónákban garázdálkodhat az erősebb, de az Európai Unió területe szent, sérthetetlen, és védhető – gondolják magukról. Nem, nem az, adjátok ide Grönlandot – mondja Vance, és az európai fősodor már megy is tárgyalni az amerikai igényekről. Mit parancsol, erősebb elvtárs? Több bázist? Esetleg ásványi anyagot? Sir, konyhakészre is külszíni fejtsük Önnek?

Vlagyimir Putyinéi is azok Ukrajnában, ahogy (bocsánat, drága barátaim) reálisan szemlélve akár Kínát is érdekelhetné kevésbé, hogyan élnek Formosa szigetén. A geopolitikai elképzelések jelentős része nem természeti törvény, hanem idioszinkratikus gondolat erős emberek fejében. Nem normatív értelemben lesz igazsággá vagy őrültséggé, hanem a mögé felsorakozó rakéták számának függvényében. Nyers katonai és gazdasági erő híján fújhatjuk a normatív igazságot, ahogy fújhatja minden ukrán is, aki nem kívánt a Putyin fejében élő démonok miatt meghalni. Putyin démonjai mögött van erő, az ő igazsága mögött nincs. Fait accompli. Csak azzal nem számoltunk, hogy nem kizárólag gonosz diktátoroknak lehetnek démonjaik.

Kereskedelmi lehetőségeink bővítésével (elsősorban azért támogatom a Mercosurt, mert ez végre az), gazdaságunk halálra szabályozása helyett annak versenyképesebbé tételével, szigorúan csak az ezzel összeegyeztethető mértékű zöldítéssel, az Ukrajna-politika, valamint az orosz és kínai kapcsolatok moralizálástól mentes, kizárólag Európa kemény érdekeit figyelembe vevő alakításával. És nem, ami történt, az nem ez.

hanem egy Oroszország és Kína felé hatalmi opciókkal rendelkező, önmaga védelmére képes, az összes többi gazdasági blokkhoz hasonlóan négy százalék fölötti növekedést és technológiai primátusok egész sorát felvonultató erőközpont. Akkor mondhatnánk azt, amit az USA grönlandi álmaira egyébként jogosan mondani kellene: ha jönnek az oroszok meg a kínaiak, akkor majd távol tartjuk őket mi, nekünk is vannak rakétáink, az érdeklődésért hálás köszönet.

Ehelyett röhög rajtunk Vance: az Ohióból jött és Grönlandra tartó, mesterségének címere E... Ó. Európaiakkal packázÓ.

Sosem tudhatjuk, mi lesz az erőnk utolsó tesztje. Lehet, hogy ez a grönlandi ijesztgetés az. És ezt most talán még megúszhatjuk gigantikus arcvesztés helyett valami, a terület átadásánál kisebb elmozdulással az amerikai igények felé. De egyedül akkor van ennek értelme, ha utána tanulunk belőle, és újra felfedezzük a valódi európai érdeket, meg nevezett érdek kemény érvényesítésének képességét. Az önsorsrontást pedig abbafejezzük. Nem JD Vance kaján röhögése az ellenség, hanem az a politika, ami ezt a röhögést teljesen indokolttá tette.

Nyitókép: Ryan Collerd / AFP