„Én és az általam szervezett budapesti csapat a Nemzeti Lovas Színházban komoly sportmúlttal rendelkezik, rendszeres edzésekkel tartjuk magunkat karban. Aki nem lovagol legalább ilyen szinten, az óhatatlanul is gyengül a lovon, és ezt látom a komáromi munkán is. Ők nem azt választották, hogy lovas színészeket képezzenek és nem ebben próbálnak élen járni, noha ez lenne a lovas színház küldetése. Aki nem tudja beleálmodni magát a száguldó lovak adta életérzésbe, annak ez soha nem fog eufórikus boldogságot okozni. Nem fogja a lelkét eltölteni gyönyörrel, már pedig a mi szakmánk arról szól, hogy a lelkünk fényben pompázzon.
Az én olvasatomban a lovasz színház az, ahol maga a művész lóra pattan és ezt kisértetiesen hasonló szinten űzi mint egy profi, hivatásos lovas, míg ez nem valósul meg, nem beszélhetünk lovas színházról. Addig valami érdekes formáról van szó, ahol lovak is léteznek. Ilyen módon a lovas színházat, magát ezt a nívót, ahol akrobatikus elemekkel és lovas tudással ötvözött énekes produkció zajlik, valóban csak az általam vezetett Nemzeti Lovas Színház végzi egyre magasabb szinten.