Tarlós: Fischer belenyugodott a helyzetbe, megkapja a támogatást

2016. május 9. 9:53
Megkapja az idei hatvanmillió forintot a Budapesti Fesztiválzenekar, és a jövőben is a főváros anyagi lehetőségeihez mérten kap támogatást – jelentette ki Tarlós István az ATV hétfői műsorában. A főpolgármester szerint ugyanakkor Fischer Iván belenyugodott a helyzetbe.

A Budapesti Fesztiválzenekar a főváros anyagi kereteinek megfelelően kap majd támogatást a jövőben is, az idei hatvanmillió forintot megkapják – erről Tarlós István főpolgármester beszélt az ATV hétfői Start című műsorában. Tarlós István úgy fogalmazott, hogy Fischer Iván karnagy „nagy örömömre békülékeny hangot ütött meg, ez azt jelenti, belátta, hogy ez a helyzet, ebbe belenyugodott, ezek után a hatvanmilliót persze ott fogjuk hagyni. Jövőben is annyit fogunk adni támogatásként, amennyit a keretek megengednek”.

„Voltak olyan álláspontok, hogy ne adjunk semmit”

A főpolgármester emlékeztetett, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntött a fesztiválzenekarnak nyújtandó támogatás mértékéről. Szavai szerint éppen ő és kulturális helyettese kardoskodott amellett, hogy kapjon támogatást a fesztiválzenekar, ugyanis – mint fogalmazott – „voltak olyan, eléggé markáns és erőltetett álláspontok, hogy ne adjunk semmit”.

Tarlós István szerint „szinte úgy néz ki”, mintha a Fővárosi Közgyűlés valami kötelességmulasztást követett volna el. Ez nem egészen így van, a fesztiválzenekar támogatása egy önként vállalt feladat – hangsúlyozta a főpolgármester megjegyezve azt is, hogy az önkormányzatnak jogilag semmi köze sincs a fesztiválzenekarhoz. Hangsúlyozta: annyit tudnak adni önként vállalt feladatokra, amennyi jut.

Tarlós: A fesztiválzenekar nincs olyan rossz helyzetben

A főpolgármester kitért arra is, hogy ha fesztiválzenekar olyan nehéz helyzetben lenne, akkor nem több százmilliós nyereséget könyvelne el évente és nem lenne értékpapírba fektetve több mint egymilliárd forintja. Ha valaki nyolc százalékkal kevesebbet közpénzt kap mint korábban, az miért akarja lemondani a szereplések harminc százalékát – vetette fel a főpolgármester, aki a Magyar Narancs 2000. április 6-i számának írását idézve felidézte, hogy Fischer Iván, a zenekar vezetője ugyanilyen ügyben összeveszett Demszky Gábor akkori szabaddemokrata főpolgármesterrel.

Tarlós István elmondta azt is, február 8-án volt nála Fischer Iván és jelezte neki, hogy „baj van (...) az önkéntes támogatással”, és azt közölte vele, mindent meg fog tenni, hogy kapjanak támogatást, de várjanak, mert a dolog körül probléma van. Tehát nem igaz, hogy nem volt előzetes jelzés – jegyezte meg.

A Budapesti Fesztiválzenekar a közönséggel közös zenéléssel demonstrált szombaton a Vörösmarty téren, tiltakozva a Fővárosi Közgyűlés döntése ellen, amely 260 millióról 60 millióra csökkentette az együttes támogatását. Fischer Iván szombaton azt hangoztatta a demonstráción: „szeretnénk megígérni, hogy egy kis visszaesés után nem fogjuk cserbenhagyni Budapestet”. Továbbra is zenélni fogunk, találkozni fogunk – elentette ki.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Érdekes, hogy nem más zenekarvezetőkkel van mindig botrány.

Fischer Iván egy pszichiátriai eset.
Tarlós téved, FI nem az belenyugvó típus. Sokkal inkább egy önértékelési zavarokkal küszködő szarkeverő.

Fischer köszönje meg szépen a TÁMOGATÁST, mivel nem kötelező a fővárosnak pénzt adni a zenekarnak.

Még ha FI szeretné is azt gondolni magáról. hogy ő a világ legjobb karmestere, ez sem lenne mentség a sunyi, öntömjénező, pofátlan, beteges szarkeverő jellemére.
De tényleg, ha ennyire "világhírű" - miért nem megy világgá?

„baj van (...) az önkéntes támogatással”

remélem ez minden olvasni tudó embernek ugyanazt jelenti


Fischer Iván mondjon le!!!

Nem tűrjük az arcátlan követelődzését a közpénzek után!!!

vagy kér pénzt a "világi" barátaitól???

nem?

Ez csak fillérek neki a milliárdos értékpapírokhoz képest.

Te ki vagy több tucat nick néven?
Egy senki.

Ki lenne vakhangya7?
Hutti. vakhangya1-7, meg pár tucat nick nevű senki. Egy MSZP-s alkoholista.

Ő lesz az üstdob. ;-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés