Terrorellenes csomag: az LMP és a Jobbik optimista, az MSZP nem

2016. április 12. 14:10

Ötpárti egyeztetést tartottak kedd délelőtt a terrorellenes javaslatcsomagról. A kormány képviselői szerint elhárultak az elvi akadályok a megállapodás elől, és az LMP és a Jobbik is pozitívan értékelte a csomagba bevezetett változásokat. A szocialisták viszont újabb tárgyalást szeretnének, mivel nem teljesen elégedettek a csomaggal.

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerint továbbra is jó esély van arra, hogy a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes törvényjavaslat-csomagja akár az összes párt támogatását élvezze. A képviselő a BM-ben kedd délelőtt tartott újabb ötpárti egyeztetés után az MTI-nek azt mondta, hogy konstruktív szakmai egyeztetést folytattak a pártok képviselőivel és a szakértőkkel.

Gulyás Gergely hozzátette: a BM javaslatcsomagjáról még egy szakmai egyeztetés lesz. Remélik, hogy ott már azokra a minimális jogi aggályokra is megnyugtató választ kapnak az ellenzéki politikusok, amelyek még felmerültek, és egységes döntéssel megszülethetnek azok a törvénymódosítások, amelyek Magyarország biztonságának szavatolása érdekében szükségesek.

Kontrát: Nincs elvi akadálya a terrorellenes akcióterv elfogadásának 

Gyakorlatilag elhárultak az elvi akadályok a kormány terrorellenes akciótervének elfogadása elől – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, a csomagról tartott keddi ötpárti egyeztetés után Kontrát Károly közölte: szerdán még egy szakmai, szakértői szintű egyeztetés van hátra, ezt követően várhatóan jövő héten nyújtja be a kormány a törvényjavaslatot, amit az április 25-i héten kezdhet tárgyalni az Országgyűlés.

Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy fogalmazott: újabb fontos lépést tettek az intézkedéscsomag elfogadásának irányába. Hozzátette: az elvi egyetértés a csomag fontosságával kapcsolatban megvan, nem kellett bizonygatni senkinek, hogy minden olyan eszközt a kormány és az illetékes szervezetek rendelkezésére kell bocsátani, amelyek segítenek a terrorakciók megakadályozásában. Kontrát Károly beszámolója szerint a büntetőtörvénykönyv (Btk.)módosítása ügyében, a titkosított kommunikációval és a gyülekezési joggal kapcsolatban, valamint a védelmi beszerzések terén is elfogadták az ellenzéki javaslatokat, aggályokat.

A felhasználók titkos kommunikációját nem büntetik

Az államtitkár a részletekről szólva elmondta: az ellenzéki pártok javaslatára a Btk. két tényállását módosítják, egyrészt büntetendő cselekménynek minősül a terrorista csoport szervezése, illetve ha valaki terrorista csoporthoz csatlakozás céljából Magyarországról ki- vagy átutazik, és szintén büntetik majd a nagy nyilvánosság előtti terrorizmust támogató hírverést. Közölte: a kormány a Btk. módosítása kapcsán javasolni fogja bizonyos bűncselekmények esetén a korhatár leszállítását 14 évről 12 évre, mert nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy terroristák gyakran 14 évnél is a fiatalabbakat használnak súlyos bűncselekmények elkövetése során.

Kontrát Károly fontos témának nevezte a titkosított kommunikáció ellenőrizhetőségének szankcionálását, amiben a kormány elfogadta azt az ellenzéki javaslatot, hogy csak a szolgáltató kötelezettségszegését büntessék, a felhasználókét ne. Az államtitkár szerint vita volt arról, hogy milyen módon lehet ezt a jogszabályi rendelkezést végrehajtani, de a kormány álláspontja most és korábban is az volt, hogy a bűnüldöző szerveknek meg lehet adni a jogszabályi lehetőséget az ellenőrzésekre. Kérdésre válaszolva Kovács Zoltán hangsúlyozta: minél szűkebb lehetőséget kell hagyni arra, hogy a rossz, negatív szándékot el lehessen rejteni a hatóságok elől, és az ötpárti egyeztetésen konszenzus volt abban, hogy nem a felhasználók, hanem a szolgáltatók oldaláról lehet ezt a „legjobban megfogni”.

A gyülekezési jogot sem korlátozzák jobban

Kontrát Károly szerint a kormány az ellenzék aggályait elfogadva kiveszi a javaslatcsomagból a gyülekezési jog korlátozásával kapcsolatos rendelkezéseket, így veszély esetén a rendezvény szervezőit tájékoztatják majd a hatóságok, a továbbiakban őket terheli a felelősség a rendezvény megtartásával kapcsolatban. Közölte: ellenzéki felvetés volt a védelmi beszerzések szabályainak módosítása, ezt is kiveszik a törvénycsomagból. Kontrát Károly szerint a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont feladatairól alakult még ki vita, a tárgyalást szerdán szakértői szinten folytatják.

Ez volt a második ötpárti egyeztetés a kormány terrorizmus elleni akciótervéről, amelyet március végén jelentett be Pintér Sándor belügyminiszter. Legutóbb április 1-jén Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy nyilatkozott: alapvető szakmai nézeteltérés nem volt, körvonalazódik az egyetértés lehetősége.

A Jobbik optimista a BM javaslatával kapcsolatban

A Jobbik optimistán várja a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes javaslatcsomagjáról folytatódó szakmai egyeztetést – közölte Mirkóczki Ádám, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos tagja a kedd délelőtti ötpárti egyeztetés után a BM előtt tartott sajtótájékoztatóján. A politikus pozitívan értékelte a tanácskozást, mivel – mint kiemelte – az ellenzéki javaslatok döntő hányadát elfogadta a BM, s ígéretet kaptak arra, hogy azokat beépítik a javaslatcsomagba.

A Jobbik által kifogásolt három pont közül kettő – a tömegrendezvények tiltása és a védelmi beszerzésekről szóló passzus – „úgy néz ki”, hogy kikerül a javaslatból. Ugyanakkor továbbra is kifogásolják, hogy a javaslat szerint a titkosított kommunikációt biztosító cégek és szolgáltatók felelősségre vonhatók lennének. Mirkóczki Ádám ezért azt kérte, hogy ezt a részt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal is nézessék át.

Az LMP is optimista, az MSZP kevésbé

Az LMP szerint Pintér Sándor belügyminiszter a lényegi pontokon elfogadta a Belügyminisztérium terrorellenes javaslatcsomagjával kapcsolatos kifogásokat. Schiffer András, a párt frakcióvezetője a kedd délelőtt a BM-ben tartott ötpárti egyeztetés utáni sajtótájékoztatóján pozitívumként értékelte, hogy az LMP több javaslata bekerült a terrorellenes csomagba. Ezeken felül a legtöbb passzusnál a szükségesség, arányosság elvét kérték számon – jegyezte meg Schiffer András, hozzátéve: ha ezeket az elveket végigvezetik a BM törvényjavaslatán, akkor elfogadható lesz számukra.

Nem támogatja viszont jelen formájában a Belügyminisztérium terrorellenes javaslatcsomagját az MSZP – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a keddi budapesti ötpárti egyeztetés után. Molnár Zsolt elmondta: a BM új javaslata elhagy néhány korábban kifogásolt pontot. Továbbra is vannak azonban megoldatlan kérdések, ezért az MSZP javaslatára szerdán újabb szakmai egyeztetést tartanak a javaslatcsomagról. A szocialisták ezt követően alakítják ki végleges álláspontjukat – tette hozzá a politikus.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/99020

Ajánljuk még a témában