A Fidesz kormányzása elvesztette közérdekű jellegét

2016. március 6. 12:00

Jámbor András
Kettős Mérce
Még a legnagyobb jóindulat mellett sem lehet azt mondani, hogy a Fidesz nem saját érdeke, hanem a köz érdeke szerint kormányoz.

„Ezek után pedig fel lehet tenni a kérdést: ez lenne a jó kormányzás? Ha így haladunk tovább, akkor milyen Magyarországon fogunk élni két és fél, tíz vagy ötven év múlva?

És ha még kitekintünk a világba és viszonyítási pontokat keresünk, akkor a helyzet még rosszabbnak tűnik. A térségünkben egyre jobban csúszik le az ország, a szlovák nettó átlagbér 2015-ben, a történelem folyamán először haladta meg a magyart, a térség összes országa GDP-arányosan többet költ oktatásra, egészségügyre, nagyobb a növekedésük, az EU-ban csak Romániában és Bulgáriában nagyobb a szegénység, mint nálunk, és a hét magyar régióból négy az EU húsz legszegényebb régiója között szerepel.

A helyzet az, hogy ha végignézünk az ügyek, adatok és számok tengerén, még a legnagyobb jóindulat mellett sem lehet azt mondani, hogy a Fidesz nem saját érdeke, hanem a köz érdeke szerint kormányoz. A Fidesz kormányzása elvesztette közérdek jellegét, ahogy a Magyar Nemzeti Bank bizonyos költségei a közpénz jellegüket.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A Fidesz kormányzása elvesztette közérdekű jellegét"

Ezek szerint, amikor a fidesz elkezdett
kormányozni, akkor az közérdekű jellegű volt.
Miért nem derült ez ki anno a liberális sajtóból?

És akkor most higgyük el neked, hogy most nem
közérdekű? Vagy 5 év múlva jön megint egy cikk,
hogy bezzeg 2016-ban még közérdekű volt?

Na, ezért szabad sem hazudni, sem elhallgatni.

A tanárok, az egészségügyi dolgozók, a bölcsödei-óvodai személyzet, a szociális munkások, az önkormányzatokban dolgozó közalkalmazottak hozzá tartoznak a középosztályhoz?

A ballib kínjában egyre nagyobb sületlenségeket talál ki, nem baj, ha semmi valós alapja sincs.

Rendszerkritika lenne?
Ugyan! Az ami a nevében van a honlapnak; Kettős mérce. Kettős mérce függetlenül attól, hogy vannak benne jó megállítások, amelyet nem visz végig és így a következtetés is hibás.

Egyik ebből az oktatás, de lehetne az egészségügy is, vagy az egész gazdaság.

"2009-es 4,9 százalékos GDP-arányos állami költésből, 2014-re 4,7 százalék lett" - írja.
Csakhogy!
- A GDP-t nem lehet elkölteni.
- A GDP nincs közvetlen kapcsolatba az oktatással. Nem fejezi ki a benne lévő fizikai és szellemi erőt.
- A GDP százaléka lehet nagy, de abszolút értéke mégis kisebb a kisebb százaléknál.

2009 évi GDP érték 26.259 milliárd forint, melynek a 4,9 %-a 1.287 milliárd forint.
2014 évi GDP érték 32.180 milliárd forint, melynek 4,7 %-a 1.519 milliárd forint.

Akkor most melyik a több? 2014-ben többet költöttünk oktatásra? Bizony többet.

Nos ilyen a többi állítása is. Így semmi értelme tételenként foglalkozni vele, mert minden csak nem rendszerkritika.

Milyen rendszerkritikáról beszélsz?
A 90% hazugság nem rendszer, hanem a balliba hazugság.
A rendszer legnagyobb hibája, hogy közpénzt áldoz az ilyen kreténekre, mint Jámbor.

Milyen rendszert látsz abban, amit leír?
Mit kritizál?
Nem volna rossz, ha te magad állnál bele a témába , védd meg Jámbor állításait!

A másik.

„Csakhogy hat évvel ezelőtt egyetlen ember sem azért szavazott a Fideszre, hogy helyben tartsa az országot, vagy kicsit rosszabb legyen.” – állítja Jámbor, jámbor kettős mércével.

Én speciel azt vártam, hogy megállítja azt a lejtmenetet, amit a Gyurcsány, majd a Bajnai rezsim okozott. Ennek során a GDP növekedése nem az állam és az állampolgárok által felvett hitelből növekszik, hanem a gazdaság hitel nélküli forrásaiból. Vártam azt, hogy ne csak a bérből, fizetésből élőket terhelje a válságból való kilábalás, hanem azokat is akik korábban a hitelekből megvalósult beruházások profitját eltették. Vártam azt, hogy a gazdaság stabilizálódjon, a segély mögött valamilyen munka is legyen, s az állam működésének finanszírozásában valamilyen formában saját jövedelemből mindenki részt vegyen. Vártam továbbá azt is, hogy az infláció és a költségvetés hiánya 3 % alá kerüljön.
A jövőre nézve pedig azt várom, hogy ezek fennmaradjanak, erősödjenek, s ez jó alapot szolgáltathat a reáljövedelmek emelkedésére, az ország gyarapodására.

Amit nem vártam.
Nem vártam, hogy egyes orgánumok kettős mércét alkalmaznak. Nem vártam, hogy bármi áron meg akarják buktatni a kormányt, amely mögött többségi, kétharmados támogatás van. Nem vártam, hogy azok, akik lejtőre vitték az országot erkölcsi előadást tartanak és mell-döngetve megmondják, hogy mit kellene csinálni.
Köznapiasan nem vártam azt a pofátlanságot amit megengednek maguknak.
Még másként fogalmaz: Nem vártam, hogy akik jégre vitték az országot megjátsszák a jámbor szűzleányt.

Remélem érthető és disztingvált voltam.

"Ahogy a miniszterelnök politikai tanácsadója, Tellér Gyula írta"

Na ja. A majdnem hiteles Teller levél olyan, mint amilyen Jámbor írásai.

Na ja! Még a többi ami hozzá tartozik és nem idézted.
http://aristo.pestisracok.hu/p..

"Szenvedsz itt, - mint a szerkezeted... ;-)" amely elvesztette a kalapját és csak kopasz fej maradt.
Igen. Olyan fej, mint amilyenre a tisztelt olvasó először gondolt.

Elvileg egyet értenék- ám a kérdésemre nem válaszoltál.
Illetve amit igen, abból az derül ki számomra, hogy még az is lehet, hogy jobban egyetértünk, mint gondolnánk.
Az általam felsoroltak nem kis része jövedelmi szempontból legfeljebb az alsó középosztályhoz tartozik.
Ugyanakkor a társadalom számára igen csak fontos munkát végeznek -hiszen pl a bölcsödei-óvodai dolgozókra bízzuk szemünk fényeit.
Hogy nekik pl a 100ezer körüli netto fizetésükből mennyi jut középosztályt megillető életvitelre-művelődésre (akár tovább képzésre) az nagy kérdés.
Ugyanakkor újgazdagék közül ahol pénz lenne rá kérdés, hogy ugyanerre mennyit és milyen színvonalon költenek.
Mindezzel csak azt akartam a magam részéről jelezni, hogy baj van a társadalom értékrendjével akkor, ha a megbecsültség nincs arányban a társadalmi hasznossággal.
És ha már a középosztály megerősítéséről beszélünk érdemes lenne definiálni kiket értünk alatta. Nem nekünk, hanem a döntéshozóknak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés