Tényleg fölülről akarják megmondani, szabad-e hátulról?

„A nyugati világ abba az irányba halad, hogy a társadalom összes tagja számára biztosítsák az egyenlő méltóságot. Ez az, ami minket, embereket - függetlenül attól, hogy hová születtünk, férfiak vagyunk-e, vagy nők, milyen a bőrszínünk, nemzetiségünk, állampolgárságunk, szexuális orientációnk, vagy hogy hány évesek vagyunk – megillet. Ez - szebb napokat látott országokban - nem erkölcsi, vagy szemléletbeli, hanem jogi kérdés. 

A kormány nem kegyet gyakorol az alattvalói felé, amikor az egyenlő bánásmódot igyekszik biztosítani, hanem az alapvető emberi jogokat vitatja el, ha másként cselekszik. Ezt Orbánék nem értik. Mint ahogyan azt sem, hogy a XXI. században nem lehet megmondani, hogy ki milyen családban éljen, hogyan gondolkodjon a nemi szerepekről, vagy a gyermekvállalásról. Erre már maga a pápa sem vetemedik.

Ferenc pápa a héten nyilatkozta, hogy a hagyományos családmodell felbomlásáért, vagy a nemi szerepek modern értelmezéséért nem a női emancipációt kell okolni. Azt nyilatkozta, hogy botrányos a két nem közti bérszakadék megléte, és azokat, akik a női egyenjogúságot hibáztatják a régi családmodell felbomlásáért, egyszerűen hímsoviniszták.

Orbán Viktor nem érti az idő szavát. Azokban a társadalmakban születik Európában több gyerek, ahol a nők bérmunkapiacra való visszailleszkedése dinamikus, ahol az ellátórendszerek megfelelően működnek, ahol van elég bölcsődei férőhely, és ahol a gyermekes nőket nem diszkriminálják.

A magyar népesség az egyik leggyorsabb ütemben fogyó társadalmak közt van az EU-t tekintve, ami közügy. Az azonban, hogy mi történik a hálószobában, magánügy. A magyar nők, felmérések alapján nem azért nem szülnek, mert nem akarnak, hanem azért, mert nem adottak a körülmények ehhez. A húszas korosztály körében végzett felmérések azt mutatják, hogy megfelelő szinten volna a reprodukciós rátánk, ha a financiális körülmények és a társadalmi helyzet kedvezne a családoknak. De nem így van.

Átlagosan két gyermeket vállalnának a fiatal szülők – ha tehetnék. Ez a közügy, nem az, hogy mi történik egy pár hálószobájában. Nehogy már fölülről mondják meg, hogy szabad-e hátulról.

A népesedéspolitikának nem az a lényege, hogy elavult, hímsoviniszta, nőket súlyosan sértő megállapítások tesz a házelnök, hanem az, hogy felismerik, hogy nem a szociális juttatások – egyébként államadósságot növelő mivolta – a kulcskérdés egy gyermeket tervező családban, hanem az, hogy a leendő szülőknek lehessen jövőképe. Hogy biztosak legyenek abban, hogy fel tudják nevelni a gyermekeiket, és ezt ne tudja elvenni tőlük semmi féle külső tényező. Hadd múljon ez rajtuk, és hadd hihesse el egy keményen dolgozó fiatal, hogy egyszer jut valamire.”