Előbbivel kapcsolatban közölte: a magyar kormány jelenleg nemzetközi egyeztetéseket folytat annak érdekében, hogy a biztonsági határzár működésével kapcsolatos lépését meghozza. Magyarországnak az a terve, hogy a visegrádi tagállamokkal közösen védi meg a magyar-horvát határt, jelezte. Lázár János úgy fogalmazott: szervezett embercsempész-akció zajlik Magyarország ellen a horvát állam intenzív részvételével.
Több kormányablak lesz
Az ügyintézés egyszerűsítéséről Lázár elmondta, jövő márciusra 278 új kormányablak lesz, január 1-jétől pedig számos eljárási díj csökken vagy megszűnik. A tárcavezető az adóeljárások egyszerűsítése mellett foglalt állást és azt mondta, folyamatos ellenőrzés és bírságolás helyett abból kell kiindulni, hogy az adózók jogkövetők. Kérdésre elmondta: az eljárási díjak csökkentésére még ebben a hónapban javaslatot tesz a parlamentnek, novemberben pedig benyújtja azt a javaslatát, amely a közigazgatásban dolgozók jövő júliusban kezdődő, átlagosan 30 százalékos béremelését tartalmazza.