Kontroll csoport: újabb baloldali szupergrup állt össze

2015. augusztus 19. 12:06
Az Index értesülései szerint szervezkednek a baloldalon azok a körök, akik korábban Bajnai Gordon miniszterelnök- és Falus Ferenc polgármester-jelöltségét támogatták. A Kontroll csoport nevet kapó kezdeményezésben részt vesz Bárándy Péter, Balázs Péter, Bitó László és Haris Éva, a cél egy új szakpolitikai alternatíva, vízió felmutatása.

Az Index értesülései szerint az új embert felépíteni kívánó MSZP mellett az egykor Bajnai Gordont és Falus Ferencet támogató körök is aktivizálódtak az elmúlt időszakban. A „Kontroll csoport” néven működő kör munkájában részt vesz Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter (Medgyessy-kormány); Balázs Péter, volt külügyminiszter (Bajnai-kormány); Raskó György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára (Antall-kormány), volt MDF-es képviselő; Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár (Gyurcsány-kormány), volt MDF-es képviselő; Tömpe István, volt pénzügyminiszter-helyettes, az ÁVÜ első igazgatója, volt MÁV-elnök; Daróczi Gábor, oktatáskutató, az Oktatási Minisztérium miniszteri biztosa (Gyurcsány-kormány); Haris Éva, a Haza és Haladás alapítója, az MSZP egykori tagja; Bitó László író és Felcsuti Péter egykori Raiffesien-vezér.

A csoport szervezője Papp Edit, korábbi Erste-vezető, aki Falus Ferenc kampányfőnöke volt a baloldali főpolgármester-jelölt visszalépéséig. Ő mesélt az Indexnek a kezdeményezésről. Elmondása szerint nem a hatalom megszerzése a cél, hanem egy vízió, egy szakpolitikai alternatíva felmutatása a közös ügyek rendezésére. Egyelőre egy 8-10 fős mag gyűlik össze hetente, de emellett tucatnyi emberrel konzultálnak szakpolitikai kérdésekben.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Értem, szóval ez egy olyan "szupergrup", amely Falus "szürreális lovas-vödrös videó" Ferencet tudta kiizzadni magából egy nyerhető főpolgármesterválasztáson.
Meg Bajnai Gordont, akinek a "bejelentkezése" előtt az MSZP majdnem beérte már a Fideszt - aztán lett belőle újabb 2/3-os zakó.

LOL

Én pluszt adtam, mert nekem tetszik, hogy a levitézlettek, bukottak újabb formációt próbálnak szervezni. Pont olyan lesz, mint aminek a nevét is elfelejtettük már:-)))))))

"...nem a hatalom megszerzése a cél, hanem egy vízió, egy szakpolitikai alternatíva felmutatása a közös ügyek rendezésére."
---------------------------------
A sok léhűtő, akik nem tudnak mit kezdeni a rengeteg szabad idejükkel, most szakpolitikai alternatívát igyekeznek felmutatni.
Hát nekem az a véleményem, hogy ezeknek mindnek volt esélye arra, hogy valami pozitívat produkáljon, amikor hatalom volt a kezében.
E helyett, csak elkúrták a dolgokat.

Most, ha jól értem, megint nagyon tudnák mit kellene tenni, mint minden korábbi baloldali és MDF-es. Vigyázzunk, nehogy foganatja legyen annak, amit felmutatnak.

Új? Mi ebben az új?

Na ja!

A cél egy új szakpolitikai alternatíva, víziló felmutatása.

Bitó nagyon kell. Csak jó szorosan álljanak alá és a Haza fényre derül. ;-)

" nem lehet szupergroup"

Akkor marad a kecske gruppen izé?

LOL
Jó kép.

A kép címe; A kutyavonítás sem hallatszik az égig.

Vagy;

Alkimista Hipnotizőr Egyesület (AHE)

Ha olyan kurva okosak ezek a balos szuperértelmiségiek, akkor minek közlik, hogy létrehoztak egy szupercsapatot? Nem a teljesítményt, az eredményt kellene bemutatni, a tényleges víziót? Az a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy néhány okostojás leült eltartott kisujjal beszélgetni és megfejteni az orbánbuktatás szuperegyenletét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés