Jobbik: Ne évüljön el a politikusi korrupció!

2015. július 17. 17:20
A Jobbik úgy módosítaná a büntető törvénykönyvet, hogy ne évülhessenek el a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények és korrupciós ügyek. A radikális párt szerint a Fidesz nem tesz semmit a közélet tisztasága érdekében.

A Jobbik módosítaná a büntető törvénykönyvet annak érdekében, hogy ne évülhessenek el a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények, korrupciós ügyek. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján szembeállította Victor Ponta román miniszterelnök korrupciós ügyét azzal, hogy a magyar közélet tisztasága romlik. Példaként a Quaestor-ügyet és a kaszinóügyeket említette. Jelezte, hogy a Btk. módosítása után a rendszerváltástól napjainkig eljárnának.

A Fidesz nem tesz semmit a közélet tisztasága érdekében, elszabotálta az elszámoltatást, maga is élére állt a korrupciós gyakorlatnak – értékelt a jobbikos politikus, aki azt is szorgalmazta, hogy minden hivatal szerezzen be olyan szoftvereket, amelyekkel iktatáskor nyilvánossá lehet tenni a közérdekű adatokat.

Mirkóczki Ádám kitért arra is: továbbra is várják minden párttól a családtagok vagyonnyilatkozatának közzétételét. A szóvivőt kérdezték arról, hogy a kormány szabálysértés helyett bűncselekménynek minősítené a határsértést. Azt felelte: várják a részleteket, de ha a lépés segít az illegális migráció megfékezésében, akkor támogatni fogják.

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Semmilyen bűntény ne évüljön el. A mentelmi jog meg szintén egy vicc.

Bizony ne! A Jobbikas politikusoké se!

Orbánékra rá rohadna a lakat.

Mi van Quaestor üggyel?

Székházból kőbánya.

Előnytelen szerződéseknek,vadprivatizációs ügyeknek kitörölhetetlenül hosszú a hatása, indokolt, hogy ne legyen elévülés, de nem merik piszkálni a témát, mert sokan vannak benne.

Úristen...

Nullum crimen/ nulla poena sine lege...

Kb. itt kezdődik a büntetőjog: NINCS visszaható hatályú büntetőtörvény. NINCS. NINCS.

Pontosan addig lehet bárminemű felelősség nélkül BÁRMIT pofázni, és nap mint nap kutyába lemenve uszítani - amíg neadjisten kormányra kerülnének.
Lásd: Sziriza...

Jobbik: a blöffpárt.

Nehogy már egy pillanatig is komolyan vegyük az ilyen eszement marhaságokat (blöfföket):

"Jelezte, hogy a Btk. módosítása után a rendszerváltástól napjainkig eljárnának."

LOL

Még egyszer: ilyen a világon nincs. Soha nem is volt, úgy legalább 200 éve. (Ha a sztálini Szovjetuniót, meg hasonlókat nem számítunk, persze.) Ez nem papírízű okoskodás, hanem többszáz éves büntetőjogi alapelv. Természetesen a Mirkóczki-félék is tudják ezt, de amint mondtam: ellenzékből bármit lehet gátlástalanul hazudozni.

Linket meg tudsz nyitni onnan?

Mert a versnek nem jó a fordítása.
Nem Vadkan vagy, - már bocs - hanem egy hatalmas medve. Méghozzá grizzly.
Ha érdekel a teljes vers, elküldöm neked.
Angolul is ott van és egy kis videó, amin a szerző mondja el a versét.

Tudod, hogy nem tudok angolul. Ha írsz nekem akkor a ne angolul tedd, ha megkérhetnélek.

Miért jó, neked, ha megsértődnek az emberek?
Miért jó neked az, ha megbánthatod az embereket?

"Mert nekem roppantul tetszett."

Jó volt!

De akkor én sem kommentálom, kivéve ezt az egyet.

5. Képzeld nem régen hallottam, hogy ez így van.
Egy nő az célozgat, hogy a barátnőmnek is ilyen van stb. a férfi ebből nem ért semmit.
Vagyis "a finom utalások nem működnek!"

Akkor a verset nem kéred ugye?

OK! De nem baj, hogy még nincs vasárnap?!



http://www.magyarulbabelben.ne..

És? Az eredmény a lényeg..

ő is leszavazná, csak még nem sikerült annyi lopniuk

jaj ne sírj...

nem mentegetem őket, tőlem viheted mindet börtönbe...

a jobbik meg egész jól el van a farvizem nem féltem őket :D

persze...és én mertem feltételezni elnézve a jobbikos igaz úriembereket, hoyg beállhatnak a sorba

látom szereted használni a magyar jelzőt, félsz, hoyg téged nem néznek annak?

egyelőre ezek üres szavak

mondták már a szemedbe, hoyg gyűlöllek, mert magyar vagy?

kikre gondolsz, név szerint

fidesz is így indított, szóval addig ezek üres szavak...elszámoltatás láttuk

de most 2015 van...tudtommal ő már nem él :D

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés