Korrupcióellenes hivatalt szeretne a Jobbik

2015. június 3. 10:07
Korrupcióellenes hivatalt szeretne felállítani a Jobbik. A hivatalt titkosszolgálati eszközökkel, nyomozati jogkörrel ruháznák fel, a hivatal pedig paritásos alapon állna fel, vagyis nem kötődne a mindenkori kormányhoz és nem titkosíthatná a lezárt ügyeket sem. A Fidesz szerint először Kovács Bélát kéne kivizsgálni.

Korrupcióellenes hivatal felállítását kezdeményezi a Jobbik – erről Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az ellenzéki politikus azt mondta: az intézményt titkosszolgálati eszközökkel, nyomozati jogkörrel ruháznák fel, a hivatal pedig paritásos alapon állna fel, vagyis nem kötődne a mindenkori kormányhoz, illetve a mindenkori legnagyobb párthoz. Kizárólag a parlamentnek és a nyilvánosságnak tartozna elszámolással. Kiemelte: a Jobbik elképzelése szerint a hivatal a lezárt ügyeket nem titkosíthatná, minden a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt zajlana.

Felidézte: Vona Gábor, a Jobbik elnöke is többször világossá tette korábban, hogy olyan intézményt tartanának szükségesnek, amelytől minden pártnak és minden politikusnak „rettegnie kellene”, ha bármilyen adóforintot nem legálisan szeretne magának megszerezni.

A hivatal a Jobbik elképzelése szerint kötelező vagyonosodási vizsgálatot folytatna le a döntéshozást befolyásoló képviselők, polgármesterek, illetve politikai státuszt betöltők körében minden ciklus elején és végén. Ezt a vizsgálatot az érintettekkel egy háztartásban élőkre is kiterjesztenék.

Mirkóczki Ádám példaként említette, hogy múlt évben Romániában az ott működő antikorrupciós ügynökség 9 100 vizsgálatot indított, több mint 300 vádiratot készített, 1100 bíróság elé került vádlott ellen összesen 1130 jogerős ítélet született és összességében 310 millió eurónyi vagyonelkobzással sújtottak politikusokat. Ezzel szemben 2014-ben Magyarországon a korrupció elleni fellépést tekintve a jelenlegi kormány mérlege: 0 vizsgálat, 0 vádirat, 0 vádlott és 0 forintos vagyonelkobzás – mondta.

Az ellenzéki politikus szavai szerint legkésőbb 2018-ban, egy Jobbik-kormány idején ez az intézmény fel fog állni, de nem szeretnék megvárni ezt az időpontot, mivel „a közpénzt lopják naponta elég bőszen” kormányoldalon és holdudvarán. Mirkóczki Ádám újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a javaslatot be fogják nyújtani a parlamentnek, de nincsenek illúzióik, hogy a kormány egy ilyen „önmagára nézve veszélyes hatóság” felállítását támogatná.

Szintén újságírói kérdésre „neoprimitívnek” és „minősíthetetlennek” nevezte a kormány kiszivárgott óriásplakáttervét. Kedden az Indexen jelent meg egy fotó, amelyen készítője szerint a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció plakátja látható a következő szöveggel: Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!

Fidesz: Kovács Bélával kellene kezdeni a vizsgálódást

A Fidesz-frakció szerint a Jobbiknak azzal kellene kezdenie korrupcióellenes vizsgálatát, hogy felfedi, hogyan került soraiba Kovács Béla európai parlamenti képviselő.

A frakció szerint még mindig nem tudni, „milyen orosz kapcsolatok állnak a kémkedéssel vádolt Kovács Béla és a Jobbik mögött”. Eddig nem sikerült tisztázniuk, mit adtak cserébe a Jobbik vezetésének azért, hogy Kovács Bélát bejuttassák az Európai Parlamentbe – fogalmaztak.

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Olasz,svájci,stb.ügyészekkel,szakértőkkel telerakva. Úgy elhinném,hogy van értelme.
(Én még azt is támogatnám,hogy ebben a hivatalban a külföldi szakemberek annyi bért kapjanak,mintha otthon dolgoznának.)

Legyen ilyen hivatal és vezesse KGBéla!

From Russia with love.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés