A Székely Ostobaság Napja

2015. március 15. 2:12

Bőtös Botond
Slovensko, do toho!
Elég, ha csak ránézünk az ún. „székely zászlóra”. Most komolyan, ezzel a szedett-vedett, összeollózott izével, azon kívül, hogy folyamatosan provokáljátok a románokat, mégis, mit akartok elérni?

„Hülyekékre festett, különböző méretű textil-, és papírdarabokkal vonulgatott, gyülekezett és toporgott maroknyi székely Budapesten és Románia Tündérkertje néhány városkájában. Diadalt aratott a közös frusztráció, a haragos kiabálás és a céltalan sétafikiálás, úgy tűnik, a projektben ennyi volt, totális kudarcot vallott az ún. »Székely szabadság napja« című szabadidős rendezvény.

(...) 

Emlékeztek még az Új Pinára? A Magyar/Székely Ethnic Pride avagy a Nagy Nemzeti Kígyózás napjára, amikor a parameter.sk együtt a dotohoval leplezte le a a szervezők elképesztő túlzását a résztvevők számarányával kapcsolatban: milyen 120 ezer? Tudjátok, az odaképzelt százezrek helyett kiderült, hogy összesen cca 30 ezer embert sikerült összebuszoztatni, aztán megsétáltatni azon az október végi napon. Lássuk be, ez az új típusú székelykedés rögtön az elején alapvető legitmizációs problémával küszködik.

És ez még csak a kisebb, szervezési és alapvető érdeklődésből fakadó hiányosságból fakadó probléma. Nagyobb parának érzem, hogy az ún.

Székely autonómia témája

1. A kettős állampolgárság bevezetésével rövidre lett zárva (lásd: ennyike).

2. Teljesen feleslegesen megosztja a romániai magyarokat, utoljára erre Ceausescu irjén volt példa, akkor a rommagyarság sikeresen ellenállt.

3. A Fidesz belpolitikai szavazatszerző célján kívül csupán a kopaszok irredenta opportunizmusából pörög

4. Egy lúzer politikai agenda, amely a turbómagyarok párhuzamos valóságába degradálja a székelyeket Jézus, pártus herceg és a Tudás Népe közé

5. A hatuma számára érdemi haszonnal nem kecsegtet, ellenben újabb etnikai medvecsapdát helyez el a magyarországi politikai szcénán

6. A putyini etnikai nacionalista szeparatizmust szolgálja, amely ebben a régióban nemhogy semmilyen pozitív üzenetet nem hordoz, de egy múltba forduló, elhibázott politika mellékterméke

Elég, ha csak ránézünk az ún. »székely zászlóra«. Most komolyan, ezzel a szedett-vedett, összeollózott izével, azon kívül, hogy folyamatosan provokáljátok a románokat, mégis, mit akartok elérni? Értem én, hogy medializálni kell a turbószékelységet is, és lassan ez lesz, nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is a helyi politika origója, csak hát ez egy büdös nagy zsákutca, amely most még csak egyirányú utcának látszik.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ami a székely zászlót illeti valamivel régebbi eredetű, mint a szlovák zászló, vagy annak mintája, a Nagy Péter által a hollandról mintázott orosz zászló.

Az a vicces, hogy Prágában biztos vannak még rajta kívül is magyarok (megadom neki a lehetőséget, hogy magyarnak nevezhesse magát, amiből következik a számonkérhetősége is), és eddig senki nem kereste fel, hogy helyre tegye.

Ennek a kölöknek akkor van olvasója, ha az index vagy a mandi szemlézi.
Azért írja ezeket, hogy felbassza minden ember agyát, ami aztán felpörgeti nála a kommenteket.

Az index egy időben rendszeresen címlapra tette, akkor több száz kommentje volt, máskülönben a kutya nem foglalkozik vele.

Ezt csak azért írom, hogy mielőtt valaki idegességében odakattintana és elküldené a picsába, tudja, hogy azzal csak jót tesz neki.

Tudod, mi a különbség az önálló cikkek és az idézetek között?

buta, mint a szar, de magabiztos és cinikus. Rogán szélliberálisban

ez tény. kevésbé ártalmas

Minek kell ezt a szarházit szemlézni?
Az ilyen provokátor szaroknak ez a figyelem éltető erő.

"A mai lobogó Székely Mózestől, az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelemnek az idejéből eredeztethető. Székely Mózes zászlói az 1601. augusztus 3-i goroszlói csatában vezették a székely harcosokat" (Wikipedia)
Az SZNT 2004-ben felújította használatát.

Nem, ez a fickó amúgy felvidéki, és felvidéki lapokba is publikál(t). És most Prágában él.

Az oroszokkal többé-kevésbé szimpatizáló szláv államok (Szerbia, Horvátország, Szlovákia) zászlaiban vízszintes csíkozású (nem mindig azonos sorrendű) fehér, kék és piros sávok vannak. A francia zászlóra leginkább magukat az 'unokatestvéreiknek' tekintő románok zászlója hajaz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés