Drogteszt

Hétfőn tárgyal a Kocsis-féle drogtesztről a Fidesz

2014. december 6. 16:59
Kocsis Máté a Facebookon azt írta, hogy a drog életveszélyes, „féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is”. Szerinte érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. A Fidesz hétfőn tárgyalja a felvetést.

A Fidesz-frakció hétfői ülésén foglalkozik Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester azon javaslatával, amely a 12-18 év közöttieknek, a választott politikusoknak és az újságíróknak évenként kötelező drogtesztet írna elő – közölte Tuzson Bence, a kormánypárti képviselőcsoport szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kocsis Máté a Facebookon azt írta, hogy a drog életveszélyes, „féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is”. Szerinte érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. A politikus, a Fidesz kommunikációs igazgatója javasolta, hogy a kormánypárt parlamenti frakciója tárgyalja meg a kérdést, és a részletszabályok megvitatása után készítsen jogszabálytervezetet.

Tuzson Bence sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta, a frakció hétfőn tárgyalja a felvetést, és ki fogja alakítani róla az álláspontját. A vasárnapi pihenőnap tervével kapcsolatos kérdésre a frakciószóvivő megerősítette: ha a parlament elfogadja a javaslatot, a kis üzletek csak akkor nyithatnak majd ki, ha ott a tulajdonos vagy az ő közeli családtagja dolgozik.

Azzal kapcsolatban, hogy az RTL Klub Híradója szerint sikkasztás miatt 2003-ban felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság Fodor Ibolya pécsi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőt, Tuzson Bence azt mondta, belső vizsgálatot indítanak, mert alapelvük, hogy csak tiszta, feddhetetlen politikusok politizálhatnak a Fideszben.

Összesen 380 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Beszéljünk bármiről, csak ne Vidáról.

Mennyibe kerülne egy ilyen teszt?

A drogozást milyen hosszú időre visszamenőleg mutatná ki?

Tudja ez a Kovács, miről beszél?

Vagy a héten vett a feleségének egy droglabort féláron?

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2014. december 6. 20:28

Ez a sok drogos hozzászóló, nagyon gáz.

Válaszok:
ancilla | 2014. december 6. 17:22

Jófej vagy, ezt elismerem. Ritkán találkozom ennyire vicces hozzászólóval.
Mennyi volt a joint máma?

Télleg? jajjdejóóóóó :)

...idétlen.

Jól tudod, szülői beleegyezés - és részvétel - nélkül nem vizsgálhatják a gyereket. Természetesen a vészhelyzet kivétel, de a normális orvosi vizsgálat nem történhet gondviselői kontroll nélkül.

Jól tudod, szülői beleegyezés - és részvétel - nélkül nem vizsgálhatják a gyereket. Természetesen a vészhelyzet kivétel, de a normális orvosi vizsgálat nem történhet gondviselői kontroll nélkül.

A választók egy típusának szent amit Kocsis és tsai mondanak.
A realitás és a megvalósíthatóság eddig sem volt fontos, ha ők mondtak valamit.
Ők mindent jobban tudnak, mert személyesen I.Viktor választotta ki őket...

Azért az mégis kínos lenne, ha kiderülne az igazság...

Na, ez tényleg egy gumicsont.

Ha ez elterelés, akkor vm nagyon "elpattant" a nagy ötletadó(k)ban.
Ugyanis -hasonlóan az internet adóhoz- ez is sokakat érint. Gyakorlatilag mindenkit, akinek gyereke van.
Mert ugye azt azért el lehet képzelni, hogy anyukák-apukák mekkora örömmel vinnék a gyereket a kötelező évenkénti drog-tesztre
(az külön érdekes, hogy a 12-18 éves korosztály jutott eszébe, ezek szerint 18 év felett már nem veszélyeztetett a fiatal?)
Aztán ha újra összejön egy újabb eszement törvény miatti tüntetés nincs garancia arra, hogy hol áll meg.
Kár a tűzzel játszani.
Őszintén nem értem miért provokálnak? Megunták, hogy nincs Békemenet nagyságú ellentüntetés? Kell egy kis izgalom?

Kárpótlásként majd kapsz két ingyenes tesztet! :)

Nagy öngól lenne a Fidesztől, ha elfogadnák Kocsis javaslatát, mely átgondolatlan, a társadalom többségének támogatását aligha nyerné el és praktikus okokból is megvalósíthatatlan.
A tesztelésre kötelezett célcsoportoknak már a kiválasztása is rengeteg jogi aggályt vet fel. 1. A gyerekek esetében egy ilyen vizsgálathoz nyilván szükséges lenne a szülői hozzájárulás. Ezt két típusú szülő biztosan nem adná meg. Azok, akik maradéktalanul megbíznak a gyerekükben,valamint azok, akik gyanítják, hogy csemetéjük időnként vagy rendszeresen droggal él. Rengeteg család még nyilvánvaló jelek, tünetek, a külvilág jelzése után sem néz a valósággal szemben, inkább homokba dugja a fejét. Egy kötelező tesztelés bevezetése dühödt tiltakozást váltana ki,sok érintett szülő véd- és dacszövetségbe tömörülne a fiatallal (segítséget nyújtanának a vizsgálat elbliccelésében, megtámadnák az eredmény hitelességét stb)

Válaszok:
trendo | 2014. december 7. 9:58

2. A politikusoknak (már a törvényhozáskor, de utána is folyamatosan) rengeteg lehetőségük van a teszt elszabotálására. Rengeteg döntéshozó élből "védettséget" élvezne, de a többieknek meg ott lennének a kiskapuk.
(Ja, kik is lennének a kötelezettek körében? Parlamenti képviselők, önkormányzati testületek tagjai csak? Netán az állami intézmények vezető munkatársai is? Ügyészség, bíróság, rendőrség nem, mert ők nem döntéshozók? Megérne egy misét már csak ez...)

A teszt lebonyolításával megbízott intézmény nyilván nem lenne független a mindenkori hatalomtól. Innentől kezdve már csak fantázia dolga, hogy mit gondolunk a manipuláció módjairól. (A vizsgálati időpontok szelektív kiszivárogtatása, a vizsgálati adatok meghamisítása, a pozitív teszteredmények tendenciózus kiszivárogtatása lejáratás céljából stb.)
A média a képviselői révén a politikai zsarolásnak egyszerre válna eszközévé és tárgyává.

Az alvilág anyagi okból, a tesztelésre kötelezettek egy része "önvédelemből" azonnal nekiállna kicselezni a rendszert.
Emlékeztetlek a dizájner drogokra, valamint a sportolók által használt rafinált doppingolási módszerekre.
Akár drágán, akár olcsón szereznénk be a teszteket, mehetnének a kukába.

Technikailag kivitelezhetetlen. Akkor lenne értelme, ha a mintavétel véletlenszerű, ennek nehézségeinél elég, ha a WADA (antidopping) félelmetesen korlátozó szabályrendszerére (előre leadni, hogy mikor és hol van) gondolunk. Ráadásul kiskorúaknál a szülő jelenléte és beleegyezése kellene.

Néha irigykedhetünk egyes keleti, elmaradott államokra, 15 dkg-nál több 'enyhe' kábítószer is kereskedelmi mennyiségnek számít, és halállal büntetik. Nincs díler, kevesebb a fogyasztó.

Ha netán megszavazzák a benyújtott javaslatot, kitör a parasztgyalázat. Jogilag aggályos, politikailag kontraproduktív, gyakorlatilag végrehajthatatlan a dolog.
Végül a sok bába közt elvész a gyerek (vagy kiöntik a fürdővízzel együtt - mikor szétszálazzák a törvényt a sok benyújtott módosítással.
Akár a bevezetés kiváltotta ellenérzések, akár a megvalósítás anomáliái miatt (tök mindegy) de komoly ajakra cuppanás lesz a vége!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés