Fidesz: Kibújt a szög a zsákból

2014. október 21. 16:36
Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke szerint míg korábban a baloldal elrejtette arcát az EP baloldali pártjai mögé, addig most már „Gyurcsány Ferenc DK-elnök képviselői a támadáshoz a nevüket is adják”. Hörcsik Richárd szerint a keddi strasbourgi plenáris vita és a hétfői közmeghallgatás újabb támadás Magyarország ellen.

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti (EP-) vitát és azt a DK kezdeményezte közmeghallgatást, amelyet előző nap tartottak Strasbourgban a magyar médiahelyzetről. Hörcsik Richárd keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyarországi baloldalnak az a célja, hogy még egy kísérletet tegyen a magyar uniósbiztos-jelölt, Navracsics Tibor ellehetetlenítésére. A fideszes politikus szerint a magyarországi baloldal „módszere” idegen az EP-ben, és gyengíti a nemzeti érdekek képviseletét.

Az EP kedd esti plenáris vitájával kapcsolatban úgy fogalmazott: az európai liberálisok és szocialisták a magyar baloldali pártok ösztönzésére akarnak ismét foglalkozni Magyarországgal az EP plénuma előtt. Hörcsik Richárd ugyanakkor emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság például az alaptörvény és a médiatörvény ügyében a rendelkezésére álló eszközökkel már „átvilágította” Magyarországot.

A Molnár Csaba és Niedermüller Péter DK-s EP-képviselők által a magyar médiaszabadság témájában szervezett hétfői rendezvényt a fideszes bizottsági elnök politikai showműsorként jellemezte, amely „nagyobb részt nem is a médiaszabadsággal foglalkozott”. „Jól mutatja a szervezők szándékát, hogy a másik felet, azaz Magyarország hivatalos képviselőit meg sem hívták” – tette hozzá.

Hörcsik Richárd szerint a strasbourgi események azt mutatják, hogy kibújt a szög a zsákból, hiszen „míg korábban a magyar baloldal elrejtette az arcát az EP baloldali pártjai mögé”, addig most már Gyurcsány Ferenc DK-elnök képviselői „a támadáshoz a nevüket is adják”.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nomeg azt sem ártana felfogni, hogy nem Magyarországot, hanem a Fideszt kritizálják.
Szóljon már nekik valaki végre, hogy a Fidesz nem egyenlő Magyarországgal!!!
A rajongókon kívül még lakik néhány millió "egyéb" állampolgár is Magyarországon.
Nem véletlen az, hogy a kétharmad csak a külhoni magyarok szavazataival jött össze újra...

Mondd csak ó nagy és bölcs ember!!

Szerinted "a demokrácia magyarországi helyzete kapcsán" kiről fognak beszélni? Az országról és annak lakosairól, vagy azokról akik irányítják az országot??

Ha te ennek alapján még mindig nem tudod, hogy Magyarországról vagy a Fideszről fognak-e beszélni, akkor te már menthetetlen vagy...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés