Rasmussen szerint figyelemelterelés lehet az orosz segélykonvoj

2014. augusztus 26. 8:22
Elterelő hadművelet lehet az oroszok által Kelet-Ukrajnába küldött segélykonvoj, amellyel Moszkva az orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről akarja elterelni a figyelmet - figyelmeztetett Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Financial Times európai kiadásának adott nyilatkozatában.

Ez az egész azt a célt szolgálhatja, hogy elterelje a figyelmet a nyílt katonai műveletekről” – vélekedett Rasmussen, aki attól is tart, hogy a kijevi kormánycsapatok előrenyomulása a fegyveres lázadókkal szemben közvetlenebb orosz akciókat provokálhat. Rasmussen elmondta, hogy egyre jelentősebb orosz katonai erők állomásoznak az ukrán határ közelében, valamint hogy a szövetség több forrásból is olyan információk birtokába jutott, hogy az orosz tüzérség a határ túloldaláról és Ukrajna területéről is ágyúzik.

A dán politikus egyúttal azt állította, hogy miután Moszkva nem engedte, hogy a vöröskereszt emberei vagy az ukrán hatóságok átvizsgálják az első segélykonvojt, nem lehet kizárni, hogy a kamionok utánpótlást szállítottak a kelet-ukrajnai fegyveres felkelőknek. A főtitkár ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy Moszkvának inkább gazdasági és nem katonai következményekkel kell szembenéznie.

A lap úgy véli, a jövő heti walesi NATO-csúcson a szövetség arról dönthet, hogy megerősíti katonai jelenlétét az Ukrajnával és Oroszországgal szomszédos tagállamokban. „A NATO a jövőben láthatóbban jelen lesz Keleten” – húzta alá Anders Fogh Rasmussen.

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Még be sem fajeződött a Majdan Kijevben, az ukrán fasiszták már öldöklést rendeztek a Janunokovics mellet tüntető oroszajkúakon, kik kik Janukovics mellet tüntettek Kijevben. A Kijevi szimpátia tüntetésből hazatérő oroszajkú keletukrajnaiak autóbuszait fasiszta csoportok támadták meg. Erről a nyugati médiák hallgattak, és máig is hllgatnak. Rengeteg halott, sérült.

http://www.youtube.com/watch?v..

Ez indította el azt a folyamatot, ami manapság Ukrajnán van, nem pedig Putyin, mint ahogy azt a szánkba akarják rágni.
A mai napig a nyugati sajtó a fontossabb történésekről hallgat, legfeljebb leközli az ukrán kormány hazugságait.

"Le is rabolták a gyártelepeket Donyeckben, régi szovjet módi."

Ezt a propaganda kacsát a határátkelőkön lévő EBESZ megfigyelői is cáfolták. A kanionok rögtön másnap visszaindultak.

Mégis mit gondolsz hogyan csinálták? A felkelők ott hagyták a harcvonalakat, hogy leszereljék a gépeket, és az ukrán hadsereg addig nem támadt hogy dolgukat nyugodtan megtehessék?

Ilyesmi békeidőben szakemberek bevonásával is egy komoly, több napos logisztikai feladat, nem még egy háborús övezetben, ágyútüz mellett egy éjszaka alatt kirakni a segélyt, majd felrakni a gépeket és reggel vissza.

"Nem akarlak lebeszélni róla, de azért megjegyzem a nyugati sajtó néhány fokkal hitelesebb. :)"

Miért volna az? Talán attól, hogy egy gramm saját tudósítója sincs jelen a térségben, és az összes hír a hazudozó Kijevi sajtótól és Kijevi kormántól származik?

Pld. az ukrán katonák a támadások után így hagyják hátra a lőszert és haditechnikát a fdelkelőknek. Nem Putyin adja nekik, Putyinnak ez egy fillérjébe sem kerül.

http://www.youtube.com/watch?v..

Ja, tudjuk, nem is voltak orosz katonák a Krím-félszigeten! ;)

Megy egyelőre a szájkarate.
Naná, hogy Putyin tagad. Miért? Melyik hatalom nem így viselkedik? A Nyugat semmivel sem különb, viszont szélesebb körben harsog a médiája.
Nekünk a nyugati és az aktuálisan hivatalos ukrán maszlag jut, de nem kell beszopni.

A lényeg nem az, amit egymásnak hazudoznak.
A lényeg az, hogy Putyin egyre kevesebb energiát fog fektetni a verbalitásra és egyre kevésbé fogja érdekelni, mi hangzik el a nyugati liberális médiában.
Most Rasmussen arra tett utalást, hogy a NATO fokozni fogja a keleti területeinek hadászati megerősítését.
Ez már feltételezheti, hogy a következő lépés a Porosenko féle Ukrajna csatlóssá tétele.
Az már hab - illetve inkább szar - a tortán, hogy egy korábbi megállapodásban a Nyugat vállalta, hogy ilyen lépésre nem kerül sor.

Ezután ne csodálkozzon a NATO, ha egy szép reggel arra ébred, hogy Oroszország pedig felvonult ezeknek a keleti területeknek a határára.
Mert deklarált orosz álláspont, hogy az oroszok nem engedik, hogy a NATO és ezzel az USA Ukrajnát felhasználva, az orosz területig terjeszkedjen.
Ez pedig már nagyon kemény. Mert, hogy most még az oroszok diplomatásdit játszanak, kommunikálnak, az ne tévesszen meg senkit.
A nyugati területeik védelme érdekében, amint más eszköz nem áll rendelkezésre, skrupulusok nélkül lerohanják Ukrajnát. Szarni fog ettől kezdve Putyin arra, hogy mit vartyog a zsidók liberós médiája, mi pedig újra határosak leszünk velük.
HOGY AZUTÁN EZ HÁBORÚ LESZ-E VAGY SEM, KI TUDJA? DE AZ TUDHATÓ, HOGY EZ A GECI UKRÁN VEZETÉS, MEG A HIPERNACIONALISTA BANDÁJUK ENNYIT NEM ÉR!
Na most ki az agresszor, ki fenyeget kit?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés