A forradalom előtt az egyik ember elnyomta a másikat, azóta ez pont fordítva van. De úgy tűnik, hogy vannak, akiknek egyként jól megy, akik gyöngyhajú lányokról énekeltek, mikor mások arról gitároztak, hogy Éva tegnap volt az abortuszbizottság előtt. De egy londoni stúdióból nehéz is lett volna reflektálni a Kádár-kori Magyarország népbetegségére, az alkoholizmusra és az ország világelső öngyilkossági rátájára. A Szabadság Napján a CPg-nek kellett volna fellépnie, akiket rendőrök vertek szét a nyolcvanas években és másfél évet töltöttek börtönben; nem pedig az Omegának, a Kádár-rendszer kirakategyüttesének, akik a legtöbb lemezt adták el és akiket a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért. Szívből írtam, szívből lett elmondva. Még ha fejjel tudom is, hogy kellenek a gigakoncertek, hiszen ilyenkor „egy leszedált ország tapsolgat a szarnak” – a posztkádári szürkeséget megéneklő Lovasi sorával. De ezt az Omega-Scorpions szuperbulit 1984-ben is meg lehetett volna rendezni.
4. Szanyi Tibor nyilvánosság-koncepciója
„Kevesen esznek lazacot vagy kaviárt, szalámit se nagyon, de talán párizsi jut mindenkinek.” Már nem tudom, hogy a Szomszédok valamelyik búcsúmonológjában hangzott-e el ez a pszeudo-hegyi beszéd vagy Orbán Viktor nyomta be egy Videoton-kupasiker másnapján, péntek reggel a Kossuth Rádióban; mindenesetre úgy passzol ide, mint langyos sör mellé a hideg virsli. Tíz dekagramm párizsi és kettő darab zsömle. Aki nem tudná, tavaly Szanyi Tibor e hozzávalókkal vásárolta volna meg Page Not Found-os szerzőtársam, Pető Péter véleményét és autonómiáját; és ezzel a kellékek árában meg is határozta a pártja által oly elkötelezetten védelmezett sajtószabadság árát. Az MSZP Csapajevje tudniillik úgy nyerné meg az osztályharcot, hogy reggelivel lakájt vásárol magának. De hát abban sose kételkedtünk, hogy Szanyi Tibor minden szempontból kompatinkibilitis a Kádár-rendszerrel, talán még Észak-Koreával is; miként abban sem kételkedünk, hogy a kádárizmus szellemének egy Bajkál-tó mélyére dobott, ki nem harapható tejeszacskóban lenne a helye.
3. Központosítás
Kell egy Rendszer, ami nem mozog, úgyhogy a minőségbiztosítás jelszava alatt centralizálunk és a védelem indokával államosítunk. Eddigi történelmi tapasztalataink alapján, a szekrényben tervek és Méta melegítő után turkálva, ennek a vége akár még jegyrendszer is lehet, a Központtól kapott havi hat tojással. Másfelől meg, ha így folytatjuk, akár már harmincévesen is Kossuth-díjat lehet majd kapni a leendő Egy Történelemkönyv egy fejezetének minden igényt kielégítő megírásáért, úgyhogy pártvonalon korlátlanok a perspektívák. A balliberalizmussal és Bilderberg-csoporttagsággal nem vádolható Molnár Tamás fejtette ki, hogy egy szigorúan központosított rendszerben a tehetségére, a saját szakértelmére hagyatkozó autonóm gondolkodó – például Szijjártó Péter – a rendszer logikájából adódóan szorul háttérbe, nyomatik el; mivel egy alternatív erőközpont sűrűsödhet körötte, amely veszélyt jelent a Vezetőre nézve. Persze Molnár az államszocialista rendszereket elemezte, de a gyerekeket őrsvezetők tanácsaival köszöntő, falambériás KLIK-et és a „tinédzsereket” elképzelt fiatalos szlenggel megszólítani próbáló -nékat nem is lehetne máshol elhelyezni. Pedig, hogy Bástya elvtárs kollégáját citáljam a Szomszédok tanári karából: „meg kéne tanulni, hogy nem az igazgató a fontos, hanem akit igazgat”.