Mesterházy: Segítő szándékból kritizál az USA

2012. május 10. 8:23
Az MSZP elnöke több napos látogatáson vesz részt az Amerikai Egyesült Államokban. Mesterházy Attila eddigi tapasztalatairól elmondta, hogy az amerikai partnerek amikor a magyar folyamatokkal kapcsolatos aggályaikat megosztják a kormánnyal, azt segítő szándékkal teszik.

Az amerikai külügyminisztériumban az jelezték, (Hillary Clinton) külügyminiszter asszony legutóbbi levele nem előzmények és nem következmények nélkül való, és hogy vannak aggályaik az abban is szereplő folyamatokkal kapcsolatban. Az látják, hogy ez a helyzet nem változott, és nem volt nagyon pozitív a reakció Magyarország részéről” – mondta Mesterházy Attila az MTI-nek Washingtonban. Az MSZP elnökének megbeszélésein szóba került a médiatörvény, a választójogi törvény, a kormányzati gazdaságpolitika, valamint több európai esemény, egyebek között a görögországi választások eredményének várható hatásai. 

Az MSZP elnöke az amerikai külügyminisztériumban Marie Yovanovitch európai ügyekért felelős helyettes államtitkárral, Richard Morningstarral, a tárca eurázsiai energetikai ügyekben illetékes különmegbízottjával, valamint Tomicah Tillemannal, a külügyminiszter tanácsadójával (Tom Lantos unokájával) folytatott megbeszélést a magyar-amerikai viszonyról, az energiabiztonság, egyebek között a Nabucco gázvezeték kérdéseiről, valamint a Tom Lantos Intézet működéséről. Mesterházy hasonló témákban tartott előadást több washingtoni politikatudományi kutatóintézetben. Járt a The Washington Post szerkesztőségében és találkozott Maximilian Telekivel, az Amerikai Magyar Koalíció elnökével, valamint a Johns Hopkins Egyetem két Magyarországgal is foglalkozó szakértőjével, Charles Gatival és Kurt Volkerrel. A Nemzetközi Valutaalapnál informális beszélgetést folytatott a szervezet magyar alkalmazottjaival. Mesterházy csütörtöktől New Yorkban tárgyal majd a Rágalmazásellenes Liga, a Freedom House és a Columbia Egyetem képviselőivel. 

Tárgyalópartnerei Mesterházyt az MSZP-nek az egyes kérdésekben képviselt álláspontjáról kérdezték, valamint arról, hogy hogyan készül az ellenzék a következő választásra. A politikus rámutatott, washingtoni tárgyalópartnerei mindenütt hangsúlyozták, hogy Magyarország az Egyesült Államok partnerországa, és amikor kritikát fogalmaznak meg vagy aggodalmat, az ebből fakad. „Segítő szándékot olvastam ki a demokratikus értékekre, a jogállamiságra, a dialógus hiányára vagy a gazdaságpolitikai megoldásokra vonatkozó megfogalmazásokból. Az elemzők körében, úgy látom, egy kissé megütközést keltett, hogy miért nem pozitívan reagál a magyar kormány ezekre, és miért nem érzi ki azt a segítő szándékot, amely ezt a partneri viszonyt az elmúlt időszakban jellemezte” – fogalmazott. A politikus szerint az amerikai elemzők szerint „bedugultak azok a csatornák” amelyeken hatni lehetne a magyarországi politikai folyamatokra.

Az energiabiztonsággal kapcsolatban Mesterházy azt hangsúlyozta: Magyarország előtt az a kettős cél áll, hogy az egyoldalú függőség csökkentése érdekében mind az elérési útvonalakat, mind a gázbeszerzési forrásokat diverzifikálja. Mint mondta, az amerikai külügyminisztériumban nem keltett meglepetést Orbán Viktor Nabuccóval kapcsolatos kijelentése, de egyes kutatóintézetekben azt politikai nyilatkozatnak vették. Elemzők némileg meglepődtek a kormány keleti nyitásával kapcsolatban is – mondta. Mesterházy az IMF-megállapodásról kifejtette tárgyalópartnereinek, hogy semmiféle információval nem rendelkezik a kormány ezzel kapcsolatos szándékairól, de szerinte a miniszterelnök még nem döntötte el, hogy akar-e megállapodást.

 

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Találkozott minden magyarellenes szervezet képviselőivel, és meg volt hatva a "segítőkészségtől". Tom Lantos unkoája, Charles Gati, nahát, csuda nagy szeretettel vannak a mai Magyarország iránt!
Ami pedig az informális IMF-megbeszéléseket illeti: kiadta az ott dolgozó haveroknak, hogyan kell beszorítani a kormányt a tárgyalásokon.
Amúgy meg: ezt az embert Amerikában komolyan veszi valaki?

Palmerrel nem tárgyaltál? Szarházy!
Pedig az is egy segítőkész figura; '89-ben már leosztotta a szerepeket is.
Igaz, hogy ahhoz az SZDSZ-es szarkupac kellett, de ajánlom sose felejtsük: Mark Palmer az USA akkori nagykövete helytartói szerepbe helyezte magát és ehhez partnert is talált itthon.
Ez az ő segítőkészségük, de erre a fajta segítőkészségre tisztességes politikus nem tarthat igényt!

Szarházy! Két eset van:
- vagy tapasztalatlan és naiv sügér vagy a politikához,
- vagy a hatalmi viszonyok befolyásolása érdekében, ugyan úgy feladnád a hazai érdekeket, mint eszmei elődeid, a kommunisták és a liberálisnak mondott szarkupac.
Ennek bizonyításaként nem kell más, csak megnézni kikkel állsz le tárgyalni te senki!

Mesterházynak meg segítő szándékkal kéne adni egy akkorát, hogy ne találjon vissza Magyarországra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés