Obama: Amerika elviselne egy újabb 9/11-et

2010. szeptember 22. 10:38
Az Egyesült Államok képes lenne feldolgozni egy újabb terrortámadást Barack Obama szerint. Az elnök hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni egy újabb merénylet megakadályozása érdekében, ugyanakkor Amerika feldolgozta a 9/11-et, sőt, a merénylet megerősítette a nemzetet.

Bob Woodward, a Washington Post legendás újságírójának „Obama háborúi” című könyve rávilágít az Obama-adminisztráció, illetve az amerikai katonai vezetés közötti ellentétekre, ráadásul eddig nem ismert részletekről is beszámol az afganisztáni offenzívával kapcsolatban. Barack Obama Woodwardnak elmondta: mindent meg kell tenni egy újabb merénylet megakadályozása érdekében, ugyanakkor Amerika feldolgozta a 9/11-es támadást, sőt, a merénylet megerősítette a nemzetet.

A könyv lerántja a leplet egy, a CIA által működtetett, 3000 fős afgán katonai egységről, amely Pakisztánban hajt végre titkos akciókat az al-Kaida, illetve a tálibok ellen. Kiderül belőle továbbá az is, hogy Hamid Karzai afgán elnök mániás depressziós, gyógyszereit pedig néha-néha elfelejti bevenni.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés