Mohácsi vész: Szapolyai bűnbak volt?

2010. augusztus 29. 15:09
484 éve, 1526. augusztus 29-én Mohácsnál megsemmisült a középkori magyar királyság. Interjú.

„Abból, hogy Szapolyai nem ment el a csatába, helyesebben lemaradt róla, nem következet egyenes ágon a királyi karrier, ez ugyanis összeesküvés elméletes gondolkodásmód. Ad abszurdum, ha katonáival ott van, akkor sem biztos, hogy megnyerik a csatát, legfeljebb embereivel együtt a vérfürdő része lesz, s több áldozatot kell elföldelni napok elmúltával. Ez tehát már önmagában is hibás logikai feltevés. Ráadásul a csatavesztésnek sem kellet volna feltétlenül a király halálával járni. Ezt csak a körülmények szerencsétlen összjátéka okozta: a menekülés előtt nem vette le vértjét, a lovasbaleset után pedig már le sem lehetett venni. Így nem tudták megóvni az életét. Szapolyainak valóban voltak ambíciói a trónra, mikor még az idős és beteg Ulászló uralkodott, akinek akkor még nem volt fiú utóda. Midőn megszületett a trónörökös, s Lajos megélte 20. életévét, az erdélyi vajda nem álmodozhatott arról, valaha is magyar király lehet belőle. Ehhez „történelmi baleset” kellett.

A Szapolyai ellenfelei alkotta tábor persze igyekezett úgy beállítani ezt az eseménysort, mintha gondosan kifundált, eltervezett összesküvés lett volna a vajda részéről.  Már 1526 tavaszán rebesgették, lepaktált az oszmánokkal, s a vesztes csata és a király halála után tovább erősödtek ezek a vádak, s a magyar trónra pályázó Ferdinánd propagandájában csúcsosodtak ki. Miután János király 1529-ben valóban szövetségre lépett a szultánnal, sokan meggyőződéssel hirdették, hogy Szapolyai merő önzésből hagyta cserben királyát és az országot Mohácsnál. Védelmezői viszont az 1527-ben János király pártjára álló Brodarics kancellár beszámolójából meríthettek ellenérveket az ellentmondásos királyi parancsokról, és a vajda többszöri kéréséről, hogy megérkezéséig semmiképp ne vállaljanak csatát az ellenséggel.”

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Magyarország a kor egyik közepes méretű országa volt. A török birodalom a kor szuperhatalma. Magyarországot (majdnem teljesen) elfoglalták a törökök. Ez volt a papírforma ebben a konfliktusban. Folyamatosan azt keresni, hogy a magyarok mit rontottak el vagy hol hibáztak: ez nem más, mint a szokásos önostorozó búsmagyarkodás, amiben főleg a haladók járnak élen, de sajnos mások is bekapcsolódnak. A magyarok azt rontották el, hogy nem voltak 10-szer annyian, mint a valóságban, és nem tartott a birodalmuk Rigától Münchenig. Elhibázták a hülyemagyarok.

"Az ország sorsa fölött - úgy látszik - idebentről befolyásolhatatlan erők döntöttek. Mindenekelőtt az ellenséges túlerő, a hazánkhoz képest bízvást elemi csapásnak minősíthető oszmán agresszió. Ha valakire rászakad a lavina, aligha érdemes firtatni, egészséges volt-e az áldozat, vagy betegeskedő, edzett vol-e, vagy csenevész, igyekezett-e két kézzel feltartóztatni a görgeteget, vagy gyáván meglapult. Lényegében az is mindegy, mivel foglalkozott az utolsó percekben."
(Forrás: Kulcsár Péter - A Jagelló-kor. Bp. 1981, Gondolat. 233. oldal. - Dézi Hahner Péter is - 100 történelmi tévhit. 2010, Animus. 61. oldal)
Ugyancsak bosszantó a tatárjárás és a Muhi csata tágyalása is az iskolai tankönyvekben. B. Szabó ebben a témában is írt egy jó könyvet (A tatárjárás. 2007, Corvina) A műkedvelő tankönyvirókkal nem hallgatja el azokat a tényeket, amelyekből kiderül: IV. Béla az akkori világ leghatalmasabb, legharcedzettebb "hivatásos" haderejével állt szemben, amely olyan "felkészítő edzésben" szerzett tapasztalatokat, mint a Csin dinasztia birodalmának teljes meghódítása és a Szung dinasztia északi részének meghódítása. (Akkoriban két kínai birodalom volt, egyik a Csin dinasztia, a másik a Szung dinasztia uralma alatt. Külön-külön is nagyobb népességgel rendelkeztek, mint az korabeli Európa. Milliós lakosságú városaik voltak. Európában a legnagyobb város akkoriban 200 ezer lakosú lehetett.)
A tatárjárás előtti felkészülés hibáit ecsetelő tankönyvekkel ellentétben B. Szabó olyan krónikákat is idéz, amelyekből megtudhatjuk, hogy 1240 őszén hatalmas erdőterületeket vágatott a ki a király a Kárpátokban, a fát a hágók eltorlaszolására használták. Csakhogy a mongolok 40 ezer orosz fejszésből álló "műszaki alakulatot" tereltek maguk előtt.

Válaszok:
vizesnyolcas | 2010. augusztus 29. 18:18

A "Dézi" helyesen "idézi" akart lenni.

"tankönyvírókkal [ellentétben] nem hallgatja el"

Nem a hódoltság teljes korszakáról, hanem csak a mohácsi csatáról szóló cikkhez szóltam hozzá.
Nem mentem bele "mi lett volna" kérdésekbe. Csak arra utaltam, hogy a tankönyvek írói elég furcsán válogatnak a források és a tények között, ha egyáltalán azokról van tudomásuk.

Sok ok, ha úgy tetszik, egy folyamat vezetett a mohácsi csatavesztéshez, és sajnos onnan egyenes volt az út Trianonig.

Csak néhány tényező:
- Mátyás ambíciói (német-római császár akart lenni),
- a trónutódlás problémája (a nagyurak nem akartak olyan királyt, aki a "fejükre nő")
- Pázmány Péter pápaválasztási kudarca
- Dózsa-féle felkelés
- Amerika felfedezése (spanyol arany), Magellán útja (távol-keleti kereskedelem)
- Nándorfehérvár eleste (Mátyás után elhanyagolták a védelmet)
- Török tüzérség, lőfegyverek
- Pont belefértünk az akciórádiuszukba

- és még Szapolyai sem "ért oda".

Hajlamosak vagyunk egy tényezőre visszavezetni a dolgokat, de a világ általában bonyolultabb.

Válaszok:
drienovác | 2010. augusztus 30. 8:23

Tomori Pál-t akartál írni, gondolom, nem Pázmányt

hatékony védekezés az oszmánok ellen csakis a végvári rendszer Mátyás által kidolgozott szisztémájában volt elképzelhető, apja életútja azt bizonyította, hogy nyílt ütközetet felvállalni velük csaknem öngyilkosság számba ment, az egyetlen esély a Mátyás féle védelmi lánc fenntartása volt - ezt idegenből hozott uralkodók nem annyira ismerték fel, de a magyar vezetők se tettek eleget, hogy a védelmi rendszer fennmaradjon - mindenki a saját bulijával volt elfoglalva...

Nándorfehérvár elvesztése után a végvári rendszer megbukott, hiszen meghatározó elem esett ki a védelmi láncból, csak idő kérdése volt, mikor indulnak meg a törökök a szabaddá vált úton

minden előzetes tapasztalatot elfeledve a majdnem gyermekkirály nyílt ütközetet vállalt fel az ellenségel, Mátyás volt főemberei pedig mintha a maradék eszüket is elveszteték volna... felderítés semmi, mintha nem értesültek volna az ellenség tüzérségének létéről, erejéről, az ütközettel nem várták meg Szapolyait, ahelyett, hogy a csekély erővel csak le-leszaggattak volna erőket a törökökről, vagy csak idegesítették volna őket gyors lovassági rajtaütésekkel, bevállaltak egy nyílt ütközetet - az eső pedig az esetleg meglévő pozícióelőnyt eltüntette, lelassítva a csapatmozgásokat

az 1514-es események után ráadásul jobban bíztak a vezetők a horváth, szerb- egyéb csapatokban, mint a hagyományosan felállítható magyar haderőben, a parasztságban eztán sokáig csak kifosztható rabszolgákat látak - ezzel végzetesen meggyengült az ország védelmi képessége, a zsoldosokat a saját biztonságukon és fizetségükön kívül nem izgatta sok minden más... a házaikat, gyerekeiket, asszonyaikat, földjüket védő katonák jóval komolyabb ellenállást fejtettek volna ki

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés