Párhuzamok a közéletben

2026. július 01. 18:16

Minden idők egyik leghiúbb politikusa úgy tátogott a tévénézők szeme láttára, mint a partra vetett hal.

2026. július 01. 18:16
null
Ungváry Zsolt
Vasárnap.hu

„2003-ban, az akkor még sportminiszter Gyurcsány Ferencet az ellenzéki Fidesz fiatal képviselője, Szijjártó Péter interpellálta egy gyanús ingatlanügylet miatt. Gyurcsány válaszában ekkor hangzott el a legendás kijelentés, hogy ő becsületesen szerezte-e vagyonát:

»Mi az, hogy! Nagyon is!«

Szijjártó természetesen nem fogadta el a választ, majd a szavazáskor érdekes helyzet alakult ki: 181-en elfogadták, 177-en nem és négyen tartózkodtak, vagyis hiányzott a többség. A sportminiszter a bizalomvesztés küszöbére került, ahonnan – ha ott bekövetkezik – talán nem lehetett volna olyan karriert építeni, mint ami megtörtént. Az ülést vezető elnök, a szocialista Szili Katalin különös helyzetbe került. (Korábban egyike volt azoknak, akik nyíltan bírálták Gyurcsányt:  »Mindaddig, amíg a pártunk a nómenklatúrától nem szabadul meg, addig ezzel szembe kell néznünk«, vagyis a diktatúra haszonélvezőinek üzleti ügyeivel.) Látszott a házelnökön, hogy átfut az agyán: a sors a kezébe adta Gyurcsány nyakát, de nem volt ereje megszorítani.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Elfogadta a választ, megmentette Fletót, aki egy évvel később már miniszterelnök volt.

2005-ben köztársasági elnököt választott a Parlament, s noha az MSZP-SZDSZ koalíciónak többséggel bírt, végül mégsem a szocialisták jelöltjét, Szili Katalint választották meg, hanem Sólyom Lászlót. Az MSZP nemzeti szárnyához tartozó, az ittmaradt bolsevikokkal és a globalistákkal ellentétben egy normálisabb irányt képviselő Szili később ott is hagyta pártját, és azt a nemzeti baloldalt testesítette meg, amelyik Pozsgay megfúrásával nem tudott gyökeret verni az MSZP-ben, amely így a liberális-kozmopolita irányba indult el.

Néhány napja hasonló jelenet játszódott le a Parlamentben. A korlátlan miniszterelnök, éppen ezredszer hágva át a házszabályt, a témától eltérően nem arra az interpellációra válaszolt, ami terítéken volt. Az elnöklő Forsthoffer Ágnes emiatt figyelmeztette Magyart, majd miután ennek – ahogy az lenni szokott – semmilyen hatása nem lett, megvonta tőle a szót, még a mikrofonját is kikapcsolta;

minden idők egyik leghiúbb politikusa úgy tátogott a tévénézők szeme láttára, mint a partra vetett hal.

Képzeljük magunkat MP helyébe: ő, aki egymaga nyerte meg a választást, minden képviselő neki köszönheti a mandátumát, pozíciókat oszt és veszt, szavára leállnak a légkondicionálók és a Passzát szél is fújni kezd, egyszerre kénytelen eltűrni, hogy egy alárendeltje, egy agyhalott alkalmazottja – horribile dictu: egy nő! – belefojtsa a szót.”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép:MTI/Purger Tamás )

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cinkegolyó
2026. július 02. 14:45
Törpetya, elfelejtetted betenni a cipődbe a magasító betétet. A képen látható, hogy le vagy nézve. Egy régebbi képen meg az látható, hogy besz@rtál. Látjátok tiszarok, ilyen korcsot választottatok.
Válasz erre
7
0
nyafika
2026. július 02. 01:03
massivement7 - Lesz neked kistesó, anyáddal megbeszéltem...
Válasz erre
7
0
nyafika
2026. július 02. 01:00
massivement7 2026. július 01. 18:51 "Kedd hajnaltól Ruff Bálint az MCC főnöke" Itt inkább a fidkányszopodárok tátognak, mint a partra vetett hal. - 16 év alatt sem tudtál éhendögleni a Fidesz diktatúrában? Akkor rendesen benyaltál Orbán bácsinak...
Válasz erre
9
0
westend
2026. július 02. 00:09
"Lelkünknek jólesik, ahogy MP felháborodott, értetlen hápogását látjuk, ugyanakkor legutóbb azért is tudtak jó alaposan és hosszan háttérbe szorulni a gyarmatosító globalista háttérerők, mert egy idegesítő pojáca nem vonult háttérbe, és addig ártott, míg lenullázta magát és az eszmét. Nincs kétségem, hogy MP hasonlóképpen a teljes bukásba viszi magát, pártját és megbízóit, de addig, amíg oda eljutunk, sok bánat, könny, vér és verejték lesz. Ha ellenben egy lightosabb verzióra váltanak, talán nem olyan tenyérbe mászóan, ám valószínűleg hatékonyabban telepszenek rá a megszállók a hazánkra." Fogós kérdés. Egyik verzió se vonzó.
Válasz erre
13
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!