Az AI hatása egyszerre hasonlít a villamosításhoz, az ipari forradalomhoz, az olaj alapú gazdasághoz és egy mindent látó megfigyelőrendszerhez. Növelheti a béreket, de ugyanilyen könnyen koncentrálhatja a tulajdont és gyengítheti az állampolgárok alkuerejét is. Az olcsóbb szolgáltatás önmagában még nem jelent gazdasági hatalmat.
2040-ben Anna, Ben és Karim három gazdaságilag sikeres országban ébred fel. Mindhármuknak személyes AI-asszisztens szervezi a napját, mégis három gyökeresen eltérő társadalomban élnek.
Ezt is ajánljuk a témában
Ezt támasztja alá a Samsung negyedéves jelentése is: a vállalat üzemi eredménye a memóriachipek iránti növekvő keresletnek köszönhetően rekordmértékben emelkedett.
Anna heti harminc órát dolgozik, mert a rutinfeladatokat gépek végzik, miközben ő az ügyfelekkel és a döntésekkel foglalkozik. Fizetése mellett évente részesedést kap egy nemzeti technológiai alap hozamából, amely adatközpontokban, robotikai cégekben és félvezetőgyártókban tulajdonos.
Ben korábbi állását automatizálták, ezért alkalmi munkákat vállal ugyanazokon a platformokon, amelyek a fizetését, biztosítását és digitális személyazonosságát is kezelik. Orvosi tanácsadója és szórakoztatórendszere olcsóbb, mint valaha, miközben országának gyors GDP-növekedéséből főként néhány technológiai vállalat részvényesei részesednek.
Karimnak nincs hagyományos munkahelye. Az állam lakhatási támogatást, egészségügyi ellátást és személyre szabott oktatást ad neki. Cserébe minden tranzakciója, utazása és internetes megjegyzése bekerül azokba az állami rendszerekbe, amelyek nemcsak a támogatását, hanem politikai kockázati besorolását is kiszámítják.
Ugyanaz a technológia tehát rövidebb munkaidőt, hipergazdag magántőkéseket vagy jóléti autoriter rendszert is eredményezhet. A kimenet azon múlik, hogy ki birtokolja a modelleket, a chipeket, az adatokat és az adatközpontokat.
Francesco Filippucci, Peter Gal és Martin Schief 2024-es, „The Impact of Artificial Intelligence on Productivity, Distribution and Growth: Key Mechanisms, Initial Evidence and Policy Challenges” című OECD-elemzése általános célú technológiaként írja le az AI-t. A villamosításhoz vagy a számítógéphez hasonlóan sok ágazat termelékenységét növelheti, de ehhez képzett munkaerő, vállalati átszervezés és kiegészítő beruházások kellenek.
Ez a történelmi párhuzam Dél-Korea, Tajvan vagy Finnország fejlődését idézi, ahol technikusok, mérnökök, beszállítók és vállalkozók széles köre vett részt az új technológia által lehetővé tett értékteremtésben. Az emberek nem csak fogyasztóként, hanem munkavállalóként és tulajdonosként is nélkülözhetetleneknek bizonyultak.
Az AI azonban olajszerű járadékforrássá is válhat, ha az alapvető infrastruktúra kevés szereplő kezében összpontosul, a belépési költség jelentős, a rendszer működtetéséhez pedig viszonylag kevés ember kell. Az olaj kimerülő és helyhez kötött, a modellek másolhatók, de a társadalmi szempontból mindkét esetben ugyanaz a lényegi kérdés: Kié a rendszer által megtermelt nyereség?
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai kormányzat előbb ellenőrizni akarja az egyre fejlettebb AI-modelleket, mielőtt megengednék a nagyvilág felé való terjesztésüket.
A Stanford Institute for Human-Centered Artificial Intelligence 2026-os „The 2026 AI Index Report” című jelentése szerint 2025-ben az ipar állította elő a legfontosabb AI-modellek több mint 90 százalékát. A legnagyobb teljesítményű rendszerek egyben a legkevésbé átláthatók közé kerültek. Számos fejlesztő már a tréningadatok méretét, a paraméterszámot vagy a számítási ráfordítást sem közli.
Norvégia nagyon más utat járt be, mint a legtöbb jelentős nyersanyagvagyonnal rendelkező állam. Steinar Holden 2013-as „Avoiding the Resource Curse: The Case Norway” című elemzése, valamint Halvor Mehlum, Karl Ove Moene és Ragnar Torvik 2006-os „Institutions and the Resource Curse” című tanulmánya szerint a jelentős bevételekből a fiskális szabályok, a professzionális vagyonkezelés és a már korábban is működő demokratikus intézmények okán lett közösségi vagyon.
Az AI-korszakban a norvég modell megfelelője egy technológiai alap lehetne, amely chipgyártókban, adatközpontokban, robotikai vállalatokban és energiahálózatokban szerez részesedést. A hozam egy része állampolgári osztalékként, képzési számlán vagy nyugdíjalapokon keresztül kerülne szétosztásra, így a társadalom nemcsak adóztatná az AI-tőkét, hanem tulajdonolná is azt.
A munkahelyeken sem szükségszerű, hogy az AI embereket váltson ki. Erik Brynjolfsson, Danielle Li és Lindsey R. Raymond 2025-ös „Generative AI at Work” című kutatásában 5179 ügyfélszolgálati dolgozó átlagosan 14 százalékkal több ügyet oldott meg óránként, a kezdők és a gyengébben teljesítők javulása pedig 34 százalék volt.
Ez arra utal, hogy egy jól bevezetett rendszer a legjobb dolgozók hallgatólagos tudását is szétterítheti a szervezetben. A kedvező forgatókönyvhöz azonban a termelékenységi nyereségnek magasabb bérben, rövidebb munkaidőben, illetve munkavállalói tulajdonban is meg kell jelennie. Ellenkező esetben a hatékonyság növekedése kizárólag a részvényesek hasznát növeli.
A norvég modell gyenge pontja maga az állam. Képesnek kell ugyanis lennie a globális vállalatok adóztatására, a közvagyon kezelésére és a klientúrák távoltartására. Norvégia azért kezelte jól a szénhidrogén-vagyont, mert már a lelőhelyek felfedezése előtt is rendelkezett erős közigazgatással, politikai bizalommal és ellenőrizhető intézményekkel.
A szilícium-völgyi modellben az emberek fogyasztóként sokat nyerhetnek. Az AI-asszisztens, a fordítóalkalmazások, a tanácsadói szolgáltatások ára meredeken csökkenhet. Munkavállalóként és tulajdonosként ugyanakkor veszíthetnek, ha a gazdasági növekedés egyre nagyobb része bér helyett tőkehozamként jelenik meg.
Alexander Bick, Adam Blandin és David J. Deming „The Rapid Adoption of Generative AI” című, először 2024-ben megjelent, majd később átdolgozott kutatása szerint 2024 végén a 18-64 éves amerikaiak közel 40 százaléka használt generatív AI-t. A foglalkoztatottak 23 százaléka az előző héten munkahelyi feladat megoldására is alkalmazta, 9 százalékuk pedig minden munkanapon így tett.
Paweł Gmyrek és szerzőtársai 2025-ös „Generative AI and Jobs: A Refined Global Index of Occupational Exposure” című tanulmánya szerint világszerte minden negyedik munkavállaló olyan foglalkozásban dolgozik, amely valamilyen mértékben kitett a generatív AI-nak. A szerzők természetesen nem jósolják minden negyedik állás megszűnését, hiszen a legtöbb foglalkozás emberi közreműködést is igényel. Valószínűbb a feladatok átalakulása, mint a teljes automatizáció.
Az olcsó termék azonban nem azonos a gazdasági hatalommal. Aki ingyen kap digitális asszisztenst, de nincs megtakarítása, csökken a bére vásárlóértéke és bizonytalan a munkahelye, az kényelmesebb életért cserébe gyengébb társadalmi pozíciót kap.
Lehetséges persze, hogy a nyílt modellek és a specializált chipek terjedése, valamint a futtatási költségek csökkenése új versenyt teremt. És míg a legfejlettebb rendszerek fejlesztése néhány óriásvállalatnál marad, addig a használatuk és továbbfejlesztésük sok ezer kisebb vállalkozás számára teremt üzleti lehetőséget.
A harmadik modellben az állam vagy a vele együttműködő vállalatok ellenőrzik az AI-infrastruktúrát, miközben transzfereket és magas színvonalú szolgáltatásokat adnak a lakosságnak. A rendszer gazdag és hatékony lehet, miközben a kormány egyre kevésbé függ az emberek munkájától, adójától és beleegyezésétől.
Michael Herb 2005-ös „No Representation without Taxation? Rents, Development, and Democracy” című tanulmánya óvott attól, hogy a járadék és az önkényuralom között automatikus oksági kapcsolatot feltételezzünk. Ám ha az állam bevételének nagy része nem a polgároktól érkezik, akkor gyengülhet az egyének politikai alkuereje.
Katar példája azt mutatja, hogy magas állampolgári jólét széles hazai termelői részvétel nélkül is fenntartható, miközben a politikai verseny korlátozott és a jogosultságok erősen státuszfüggőek.
A veszélyt növeli, hogy ugyanaz a rendszer, amely orvosi képeket elemez vagy forgalmat irányít, arcfelismerésre, tömeges szövegelemzésre és kapcsolati hálók feltérképezésére is használható.
Pratyusha Ria Kalluri és szerzőtársai 2023-as „The Surveillance AI Pipeline” című kutatása több mint negyvenezer mesterséges képfelismerési tanulmány és szabadalom alapján azt találta, hogy az ilyen kutatások egyre gyakrabban épültek be megfigyelési alkalmazásokba.
A petroállam MI-megfelelőjében a gépek termelnek, az állam gondoskodik, a szolgáltatások személyre szabottak. Ennek pedig az az ára, hogy a támogatást, az egészségügyi hozzáférést és a digitális személyazonosságot ugyanaz a rendszer kezeli, amely politikai engedelmesség mértékét is méri.
Öt olyan mérőszám van, mely segít megjósolni, hogy melyik fenti világ lesz, amiben élnünk majd. Az első az élvonalbeli fejlesztések koncentrációja, amely jelenleg a nagyvállalati modell felé mutat. A második a használat terjedése, amely jóval diffúzabb, egyenletesebb képet ad.
A harmadik, a munkahelyi hatás, mely egyelőre vegyes képet mutat, a termelékenység nőni látszik, miközben a bér- és munkaidő-hatás még bizonytalan. A negyedik a tulajdon, mely nagyon koncentrált, a legtöbb háztartás legfeljebb nyugdíj- és befektetési alapokon keresztül részesedik az AI-befektetésben. Végül az ötödik a megfigyelési alkalmazások terjedése.
A norvég irányhoz nem elég az alapjövedelem vagy néhány ingyenes szolgáltatás. Ahhoz széles tőketulajdon, munkavállalói részesedés, KKV-knak elérhető számítási kapacitás, független adatvédelem és valódi jogorvoslat szükséges.
Az ipari forradalom gépei sem maguktól teremtettek tömeges jólétet. Ehhez oktatás, adóztatás, szakszervezetek, választójog és több nemzedék politikai küzdelme kellett. Az AI korszakában viszont egy fejlett rendszer egyszerre termelhet hatalmas jövedelmet kevés emberrel, és csökkentheti a társadalmi ellenőrzés költségét.
Lehet, hogy az AI korában szinte mindenki gazdagabb lesz. Ebből még nem következik, hogy mindenki szabadabb, fontosabb vagy politikailag erősebb is lesz. A jövőt az dönti el, hogy ki birtokolja a modelleket, ki mennyire fér hozzájuk, és hogy szüksége lesz egyáltalán a hatalomnak az emberek munkájára, adójára és beleegyezésére.
A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.
Nyitókép: Tolga Akmen/MTI
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!
Így érezhették magukat a Horthy-rendszer kiművelt diplomatái amikor a szatócssegédek átvették a hatalmat 1945-ben és népítéletről hadováltak.
„Ha egy elsöprő választási felhatalmazás után ezek a közjogi tisztségviselők nem mondanak le, az új demokratikus többségnek békés és jogállami eszközökkel kell megszüntetnie a megbízatásukat” – írta Hegedűs Zsolt, hozzátéve: ezért is kell hétfőn módosítani az Alaptörvényt.
Tévesen azt feltételezik, hogy a berendezések működése okozza a rendkívüli szárazságot.
A néhány hét alatt összerakott rendszer többet tud, mint a tavaly nyáron az elődöm által betiltott információs rendszer.
Az Egyesült Államok újabb csapásokat indított iráni célpontok ellen.
„Ennek oka, hogy rendkívül megtisztelő ajánlatot kaptam a világgazdaság egyik meghatározó vállalatától egy nemzetközi pozíció betöltésére” – indokolta döntését a korábbi külügyminiszter.
Szerencsére viszont Budapest nem ül fel az ilyen provokációnak. A teraszok és a kocsmák a kerületi rendeletek szerint akkurátusan zárnak, menjen szépen mindenki haza, a közteres pedig teszi a dolgát és megb*sz ha ciccentesz egy sört.
