A Fidesz a politika olyan vastörvényeit szegte meg, melyeket büntetlenül megszegni nem lehet – és meg is kapta érte büntetését

A választások eredményének értékeléséről ugyan sok gondolat született az elmúlt időszakban, ám mégis úgy vélem, hogy a vereségért felelős okokkal történő mély szembenézés még várat magára.

Néhányan a jobboldalon kényelmesnek tartanák, hogy ne foglalkozzunk komolyan a választási eredmény okaival. „Nézzünk előre”, „ne marcangoljuk magunkat”, mondják. Ez a mentalitás csak további kudarcoknak ágyaz meg.

E lépés híján azt kockáztatjuk, hogy újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el, amelyek további kudarcokhoz vezetnek. Ne tévedjünk, a helyzet kritikus. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a magyar jobboldal nem kerül egy ugyanolyan vakvágányra, mint amilyenre a baloldal került a 2006-os őszödi beszéd és a gazdasági összeomlást követő 2010-es választások után. 16 évet kellett várnia a baloldali szavazóknak arra, hogy ne az Orbán Viktor vezette Fidesz legyen a kormányzó párt. Ezalatt a baloldali politikusok szinte eltűntek, pártjaik, közösségeik 2026-ra érdemben megszűntek, felmorzsolódtak az új politikai erőtérben. Amennyiben a magyar konzervatív tábor el kívánja kerülni ezeket a keserves forgatókönyveket, nem spórolhatja meg magának a mély és alapos helyzetértékelést, és az esetenként súlyos, de szükséges megállapításokat.

Előrebocsátom, hogy rendkívül sok tényezőt lehetne sorolni, amelyek felelősek lehettek a vereségért. Én mégis egy gondolatba sűríteném ezeket – ez pedig a kapcsolat elvesztése a valóság számos aspektusával. 

Az nyilvánvalónak tűnik, hogy a kormányzással óhatatlanul együtt járó hibák és bűnök összeadódtak és szaturálódtak, és súlyuk agyonnyomta az eredményeket és sikereket.

A történelem egyetlen kormánya sem mentes a hibáktól és akár a bűnöktől sem, ám ez nem jelenti azt, hogy azoknak törvényszerűen a kormányzás végéhez kellene vezetniük minden esetben. A hibák és bűnök száma, súlya a meghatározó. De az Orbán-kormányok évei alatt lett volna mód ezeket kijavítani vagy korrigálni. Azonban az Orbán-kormányok utolsó szakaszában erre nem volt meg a képesség. Meggyőződésem, hogy nagy vonalakban az önreflexió hiányában és a valóságtól való eltávolodás mértékében kell keresni a Fidesz vereségének fő okait. A politikai immunrendszer nem működött. 

Vizsgáljuk hát meg konkrétabban, részletesebben, hogy milyen jelenségeket is érthetünk hibák és bűnök alatt. 

A politikai siker receptjéhez vegyünk alapul egy igen egyszerű, 3+1 pontból álló, politikai szabályrendszert. A politika legegyszerűbb vastörvényeinek felállítása révén vizsgáljuk meg, hogy a Fidesz hogyan viszonyult ezekhez az íratlan szabályokhoz.

Az említett politikai vastörvények, amelyeken keresztül a Fidesz vereségének okait szándékaim szerint meg tudjuk érteni, a következők:

1. Szakpolitikai sikerek, ehhez kapcsolódik 1.b pontként a politikai siker szempontjából legmeghatározóbb: a gazdaság;
2. a hitelesség;
3. a jó kommunikáció, politikai marketing. 

1. Szakpolitikai sikerek

Kezdjük a szakpolitikai sikerek számbavételével. Megállapíthatjuk, hogy az Orbán-korszak első feléhez képest mind a bizalom, mind a szakmai megítélés erősen erodálódott az idő előrehaladtával. A fent említett alapprobléma, azaz a valóság figyelmen kívül hagyása itt is súlyos következményekhez vezetett.

Nem nehéz belátni, hogy az Orbán-kormányok ellenzéke(i) által szinte unalomig ismételgetett „oktatás-egészségügy” témakörben nem sikerült a többségi társadalom számára meggyőző előrelépést elérni.

E széleskörű vélekedésben egyáltalán nem csak szubjektív elemek játszottak közre. Óriási politikai hibának gondolom, hogy az egészségügy kérdésében szimbolikus lépéseket sem tett meg a szakpolitikai siker érdekében a kormányzat az elmúlt 16 évben.

Nehéz a politikai kommunikációs térben fejlődő egészségügyről beszélni, miközben milliók élménye a Péterffy Kórház egyes részlegeiben látható áldatlan állapotok látványa vagy a Szent János Kórház korszerűtlen épületegyüttesében való kóborlás. Ezekre az elmaradt infrastruktúra-fejlesztésekre nem lehet legitim válasz, hogy még nem jutott el odáig a felújítások sora, miközben atlétikai stadion épült a Ferencvárosban vagy vadonatúj stadion másodosztályú futballcsapatok számára. A valóság ezekben az esetekben az, hogy összehasonlíthatatlanul több ember kívánta volna a kiemelt és szimbolikus egészségügyi intézmények felújítását, mint az egész atlétikai világbajnokságot, minden hasznos és jó fejlesztésével együtt.

A valóság figyelmen kívül hagyásának jelenségét csak felerősítette a centralizált döntéshozatali rendszer. Mint tudjuk, nem csak kenyérrel él az ember. Így hiába az ágazati béremelés, ha a szakmai kérdésekben rendre figyelmen kívül hagyták a döntéshozók a szakmai javaslatokat. A politikai döntés persze megszülethet bármiről, de az ahhoz inputokat adó szakmai szintek véleményének figyelmen kívül hagyása egyszerre vezet szakpolitikai kudarcokhoz és egyszerre az ágazatban érdekelt szereplők – végső soron választópolgárok – ellenállásához, kritikájához és frusztrációjához.

Sok jel utalt arra, hogy 2026-ra az ezeken a területeken dolgozó szakmai szereplők jelentős része egyáltalán nem rajongott a politikai vezetésért, és ez az antipátia a választásokhoz közeledve egyre nyilvánvalóbb jelenségekben öltött testet, úgyismint ellenzéki erőket támogató nyilatkozatokban fegyveres testületek tagjaitól. 

Úgy tűnik, az Orbán-kormányok úgy vélték, hogy hiába szenvednek el a kormányzás során érdeksérelmeket az egyes alrendszerek szereplői, a többségi társadalom egyetért a döntésekkel. Ugyanez a hozzáállás volt tapasztalható bizonyos települések lakói irányába, akik kiemelt kormányzati beruházások (pl. akkumulátorgyárak) ellen tiltakoztak. Úgy tűnik, hogy az Orbán-kormányban azt hitték, hogy létezik egy minden konfliktustól független, valamiféle „lebegő” társadalom, tele olyan választópolgárral, akik minden téren a Fidesz narratíváját követik.

Vegyük például a környezetvédelem ügyét, mint az egyik legmostohább szakpolitikáét az Orbán-kormányok alatt. Ez utóbbi terület fontossága egyáltalán nem szerepelt a kormányzatban annak társadalmi súlyán. Ennek semmilyen racionális magyarázata nincsen, hiszen a társadalom többségéhez hasonlóan a jobboldali szavazók jelentős része számára is fontos szempont a környezet megóvása. Nem csoda, hiszen a klímaváltozás és a Kárpát-medence kiszáradása napi tapasztalat a magyar emberek számára. Rejtély, hogy mégis miképpen képzelte a fiatal generációk megnyerését Orbán Viktor vagy a Fidesz vezetése e téma felkarolása nélkül? 

A fenti, szakpolitikai kudarcokként azonosított problémákhoz társul alpontként a legfontosabb szakpolitikai faktor, a gazdaság kérdése. 2022 óta érdemben nem volt gazdasági növekedés Magyarországon. Ez régiós összevetésben kifejezetten gyenge eredménynek számít. Az inflációs adatok katasztrofálisak voltak, az ipari termelés zuhant. A politika nagykönyve szerint ilyen esetben a választási vereség szinte elkerülhetetlen a kormányzó erő számára. 

Sőt, Nagy 2024-től koncentrálta is hatalmát a kormányon belül, hiszen a Nemzetgazdaság Minisztérium bekebelezte a Pénzügyminisztériumot is. Nagy Márton képességeinek korlátait szinte mindenki látta és ismerte, Orbán Viktor azonban nem korrigált. A korrekció elmaradásáért – mint tudjuk – súlyos árat kellett fizetnie a Fidesznek.

2. Hitelesség

Mindezek után nézzük az egyik politikai vastörvényként azonosított hitelesség kérdését. Ez részben kapcsolódik a szakpolitikai sikerekhez, illetve ebben az esetben azok elmaradásához, hiszen a szakpolitikai kudarcok erodálják a kormányzóképesség képét, mint a politikai hitelesség egyik legfontosabb feltételét.

A kompetencia a politikai hitelesség egyik legfontosabb összetevője. Sok politikai elemző fontosabb elemnek tartja, mint a népszerűséget. 

A hitelesség kérdésében nem csak döntésekre, hanem személyükben is hiteles politikusokra kell gondolnunk. A magukat kereszténydemokratának valló politikusok és a holdudvarhoz tartozó körök életvitele irritálta a társadalmat, ezek az ellentmondásos jelenségek sokszor váltak gúny tárgyává. Egyértelmű, hogy a több tízmillió forint értékű táskák látványa, a luxusvadászatok, a luxus életmód fenntartása és szinte propagálása a politika vastörvényeibe ütközik, pláne, ha az adott politikusok rendre keresztény értékrendre hivatkoznak. Nem hiteles az a szereplő, aki a saját maga által támasztott feltételeknek sem akar megfelelni. Bort iszik és vizet prédikál, tartja a mondás.

A hitelesség kérdéskörébe tartozónak vélem a korrupciós vádak, a hatalmas tőkefelhalmozások témakörét is. Nem tudok és nem is kívánok abban állást foglalni, hogy vajon a jogszabályoknak megfelelt-e mindig mindenki, aki meggazdagodott az elmúlt 16 évben.

Hibásnak tartom a jelenséget bagatellizáló kommentárokat, amelyek szerint a gazdag emberek életvitele mindig ilyen zavaró a széles közvélemény számára. Ugyanis a magyar társadalmat nyilvánvaló módon nem önmagában a gazdag emberek életvitele irritálta. Senki nem beszélt a magyar milliárdosok többségéről, hanem kifejezetten az állami megrendelésekben érintett milliárdosok életvitele lett pellengérre állítva.

Itt beszélnünk kell a hitelességet szintén romboló jelenségről is. Ez pedig az, hogy a politika világában soha nem szerencsés, ha egy politikus rokona, közeli barátja az adott politikus közhatalomban töltött évei alatt gazdagodik meg. Pláne ízléstelen, ha a vagyont jórészt állami közbeszerzéseken vagy tőkejuttatásokon történő sikeres szereplés alapozza meg.

Ilyenkor dönteni kell, akár önkorlátozó módon. Ha nem tesznek így a felek, az törvényszerűen vezet a korrupciós vádakhoz. Ha tetszik ez valakinek, ha nem, így működik a politika. Sajnos a hitelesség politikai vastörvényét többen nem tartották be. Amennyiben minden jogszerű volt, és minden állami fillérrel el is tudnak számolni a felek, akkor is akkora súlyt rakott a Fideszre Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és mások meggazdagodása, hogy azt nem tudta elhordozni a jobboldali politikai közösség.

Nyilván naivitás lenne azt gondolni, hogy az említett gazdasági szereplők Orbán Viktor ellenében erőszakolták át magukat közbeszerzéseken vagy állami tőkeprogramokon. Ez pedig hibának bizonyult. Az persze már másik kérdés, és a gazdaságpolitika szakpolitikai témaköréhez vezetne vissza, hogy az állami források egyes nagyvállalkozói csoportok irányába történő koncentrálása mennyire segítette a magyar gazdaság növekedését, exportképességét és termelési hatékonyságát.

Ugyanilyen érthetetlen és hitelességet romboló, kudarcos téma volt a csádi misszió története is.

A helyzet ott vált különösen kínossá, amikor a történet a közvélemény számára – vélt vagy valós módon – összekapcsolódott Orbán Gáspárral, Orbán Viktor fiával. Semmilyen politikai racionalitás nem szólt az azóta már leszerelt Orbán százados kiemelt szerepvállalása mellett, hiszen ez olyan támadási felületet jelentett, amelyet nem lett volna szabad megalkotni.

3. Jó kommunikáció és marketing

A hitelességi deficit kérdésköre után kanyarodjunk a kommunikációéra. Először is megállapíthatjuk, hogy az országot elborító plakáterdő önmagában semmilyen, a Fidesz számára pozitív hatással nem bírt a választások kimenetele szempontjából. Ennek az avítt kommunikációs formának az erőltetése rengeteg erőforrásba került, inkább kontraproduktív volt.

Ezzel összefüggésben a Fidesz vezetése eleve elengedte az értelmiség meggyőzését. Véleményem szerint ez óriási, stratégiai hibának bizonyult. Számos kutatás bizonyítja, hogy a közösségekben léteznek véleményformáló személyek. Joggal feltételezhetjük, hogy ezen személyek egy-egy kritikus funkció ellátásáért felelősek, és mint ilyenek, általában magasabb iskolai végzettségűek is, azaz aktívabb hírfogyasztók, akik politikai véleménnyel is bírnak. Őket biztosan nem lehet meggyőzni emojikkal, vagy már-már az abszurditásig egyszerű üzenetekkel. Pláne úgy, hogy a kormányzat szakpolitikai kudarcai által személyükben is érintettek voltak. Azaz ismerte az orvos, a tanár, az állatorvos, a postás, hogy melyek a problémák az adott ágazatban, így őket igencsak nehéz lett volna meggyőzni arról, hogy ezen problémák valójában nem is léteznek, vagy legalábbis másodlagosak – pláne a Fidesz által alkalmazott szuperprimitív kommunikációval.

A média szerepét szintén nem lehet megkerülni. Nyilván naivitás azt feltételezni, hogy létezik érdekek nélküli, teljesen független újságírás. De érdekes, informatív újságírás igenis létezik. A jobboldali média zöme, ahogy a Fidesz és a kormány üzenetei, nem volt elég érdekes. Sőt: egyre inkább egy elvakult szurkoló jellemvonásait vették fel, amelyre nem voltak kíváncsiak a széles tömegek, a „véleménybuborékon” túl létező szereplők.

Azt képzelték a Fidesz kampányának irányítói, hogy nem a tartalom minősége az elsődleges a politikai kommunikációban, hanem a kommunikációs platform, vagy a mesterségesen gründolt virtuális közösségek. A Fidesz kampányát és kommunikációját irányítóknak rögeszméjévé vált, hogy a lájkok és megosztások száma a választási siker alfája és omegája. Ennek ellenére nem foglalkoztak azzal a jelenséggel, mely szerint a fideszes, jobboldali tartalmak megközelítőleg sem tudtak annyi reakciót begyűjteni, mint az ellenzékiek. Az egy adott posztra kapott reakciók számában utolérhetetlennek bizonyultak Magyar Péterék és az ő narratívájukat szolgáló ellenzéki tartalmak.

Nem a Fidesz kampánygépezetének technológiai hátránya, hanem az üzeneteik tartalmi problémája volt az oka annak, a Fidesz narratívájára kevésbé, a Tiszáéra pedig jobban rezonáltak a magyar emberek tömegei.

Nyilvánvaló hiba volt a Trump-kampányok szolgalelkű másolása is. Egy kontinensnyi méretű, 350 milliós katonai és gazdasági szuperhatalom választási kampányait egy az egyben átültetni a magyar viszonyokra már első ránézésre is meredek lépésnek tűnik. Elmélyülhetünk abban, hogy mennyire segítette a Fidesz kampányát Orbán Viktor podcast-turnéja, a nagyon is offline Digitális Polgári Körös rendezvények, a kampány rajtjánál elhasalt Harcosok Klubja, az influenszerek és trash celebek szerepeltetése. 

2016-ban sem sikerült, a második ciklusát töltő Obama után a republikánus Trump lett az elnök. 2024-ben pedig a harmatgyenge, a woke-al és az orosz-ukrán háborúval terhelt, nyilvánvaló egészségügyi gondokkal küzdő Joe Biden adminisztrációjának alelnökét győzte le Trump. Mégis miképpen lehetett ezeket a kampányokat kiindulási alapnak tekinteni, Trump és a Republikánus Párt helyzetét Orbán Viktor és a 16 éve domináns pártként regnáló Fidesz helyzetéhez hasonlítani?

Látható tehát, hogy a valóság figyelmen kívül hagyása, a felvázolt politikai vastörvények primer áthágása számos esetben megtörtént.

A Fidesz és a kormány vezetése a hibás döntéseket követően képtelen volt az érdemi korrekciókra. Ez azért lehetett így, mert a Fidesz és a kormányzat vezetésében eluralkodó kritikátlan paternalizmus megkövetelése törvényszerűen vezetett a kontraszelekcióhoz. A kritika elviselésének hiánya, sőt a kritikáért adott megtorlás, a belátásképtelenség és a valós politikai és szakmai képességekkel nem rendelkező politikai réteg egyre jelentősebb térnyerése nem tette lehetővé a problémákkal való őszinte szembenézést.

A magyar választók azért választották meg négyszer Orbán Viktort és csapatát, mert úgy vélték: összességében jobb választás, mint a baloldali és liberális roncspártok és roncsbaloldal hiteltelen és kudarcos csapata. Ebben az elemzésben most a problémákat vettük górcső alá, de a hiteles és teljes képhez a számos eredményt is számba kell majd venni, mert azok magyarázzák a Fidesz páratlan sikerét az elmúlt több, mint másfél évtizedben. A vereséget azonban nem a 16 év eredményei, hanem a kudarcai okozták. Egy ilyen nagyarányú és súlyos vereség esetén első körben a hibákat kell feltárni.

Az, hogy mikor lesz képes a magyar konzervatív tábor újra hiteles alternatívát kínálni a Tiszával vagy későbbi utódpártjaival szemben, az azon múlik, hogy a fenti kérdésekkel mennyire őszintén nézünk szembe.

2010-ben óriási intellektuális fölénye volt a polgári politikai oldalnak, amely előny a Fidesz csúcsvezetői szintjein mára erősen erodálódott. Újra teret kell engedni a gondolkodásnak, új szereplőkkel, új struktúrákban.

A magyar konzervatív, polgári szavazók egy része 2026-ban a Tiszára szavazott. Az a mi közös felelősségünk, hogy olyan politikai építményt hozzunk létre, amely ezen honfitársaink számára is otthont kínál.

A szerző politológus, a Fidesz-KDNP józsefvárosi önkormányzati képviselője

Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos