Azt nem tudni, mi lett Gajda esetében a büntetőeljárás vége. Hogy kiderítsék, megkérdezték Gajdát és a Tisza Párt sajtóosztályát is, a párt azt írta: „Ahogyan az elmúlt napokban kiderült, hogy a titkosszolgálatok és az Alkotmányvédelmi Hivatal bárkit meg tud gyanúsítani alaptalan vádakkal, úgy most már azt is látjuk, hogy a propaganda is ugyanehhez az eszközhöz nyúl.”
Gajda Attila nem reagált a lap megkeresésére, a Facebook-oldalán viszont azt írta, hogy nincs ilyen ügy, nem is volt, ezért semmilyen nyomozás, rendőrségi vagy bírósági eljárás nem indulhatott – „minden más a propaganda kétségbeesett vergődése”. A képviselőjelölt 54 éves, négygyermekes édesapa, Zentán nőtt fel, majd Szegeden és Szőregen élt, nyolc éve pedig Mórahalmon telepedett le. Dolgozott fociedzőként, testnevelő tanárként, trénerként, saját vállalkozásban, valamint önkormányzati és versenyszférás vezetőként is.
Nyitókép: Facebook