Nagyon régi, nagyon hányatott sorsú és nagyon magyar: Csanád vármegye sokat látott egy ezredév alatt

Története egyidős a magyar történelemmel. Volt, hogy a népesség tűnt el belőle, volt korszak, hogy nem is létezett önmagában – ahogyan ma sem –, de neve és öröksége mindmáig fennmaradt.

harcba ment korábbi vezére, Ajtony ellen, aki az istváni államalapítással egy időben, a Maros alsó folyása mentén gyakorlatilag önálló állam megszervezésébe kezdett. 1028-ban Ajtonyt csatában legyőzték, maga Csanád fejezhette le őt. Jutalmul megkapta a vidéket: vár- és egyházmegye szervezésébe kezdett, ebből született a későbbiekben Csanád vármegye és a ma is létező Szeged–Csanádi Egyházmegye, melynek első püspöke a velencei származású Szent Gellért, Imre herceg korábbi nevelője lett.

A korai Csanád vármegye aztán összement és arrébb tolódott, s erre jött rá a 20. században Trianon. A kora középkori politikai és szellemi központ, Marosvár, mai nevén Őscsanád, így előbb a megyéből, majd Magyarországról szorult ki, s ma már a határ romániai oldalán található – nem messze Nagyszentmiklóstól, a 18. században megtalált, ma Bécsben őrzött avar kincs és Bartók Béla városától.

A Monarchia korára apró, de annál sűrűbben lakott vármegyévé vált a Maros északi partján. A folyó menti, tükörsima, termékeny síkságon hamisítatlanul magyar alföldi táj terül el. Jó száz éve nagyrészt magyarok, kisebb részben idáig vándorló szlovákok és románok lakták a vármegyét.

Akkoriban még Csanádhoz tartozott Mezőhegyes, a magyar lótenyésztés patinás fellegvára. II. József rendelte el 1784-ben a császári és királyi ménesintézet létrehozását, hozzájárulva a török pusztítás után elnéptelenedő alföldi vidék újraélesztéséhez, valamint a birodalmi katonai lóállomány biztosításához. Mezőhegyes Európa egyik legrégebbi állami birtoka, ahol ma műemlékértékű épületek egész sora őrzi a 18–19. századi mintagazdaság hangulatát a copf stílusú, faverandás ménesparancsnoki épülettől a neoreneszánsz tiszti kaszinón és a rusztikus kaszárnyákon át az istállókig. Különleges világba csöppenünk, ha ellátogatunk Mezőhegyesre – amely most Békés vármegyében fekszik. Az 1950-es megyereform során ugyanis kettévágták és megszüntették Csanád vár­megye Magyarországon maradt részét, északkeleti fele Békés, délnyugati fele Csongrád részévé vált.

Az egykori székváros, Makó ma is őrzi a hagyományos alföldi városok képét. A klasszicista, timpanonos, szélesen terpeszkedő egykori megyeháza ma városházaként funkcionál, s nem hiányoznak a jellegzetes régi magyar városi épületek, a szálló, a bíróság, a takarékpénztár és a gimnázium sem. A városban található az ország második legnagyobb ortodox zsinagógája is, amelyet a kétezres évek elején újítottak fel.

Makó a rendszerváltozás után még egy különleges épületcsoporttal gazdagodott. Az egész országban itt találhatók a legnagyobb számban Makovecz-­épületek. A Hagymaház nevű művelődési központtól a zenepavilonon, a Hagymatikum városi uszodán és a buszpályaudvaron át a bölcsődéig több jelentős épület őrzi Makovecz Imre emlékét és stílusjegyeit. Csanád vármegye vidéke ha önállóan nem is, számos más módon őrzi a legrégebbi és legegyedibb magyar hagyományokat.

A szerző a csaladtortenet.blog.hu szerzője

Nyitókép: Shutterstock