Azt is hozzátette, hogy a városvezetés bevett gyakorlata, hogy mind a város polgáraival, mind a város vállalkozóival érdemi párbeszédet tart fenn. Papp emlékeztetett, hogy a márciusi közgyűlésen leállítottak egy tervezett beruházást, ami sem az ott élők, sem a városvezetés szándékával nem találkozott.
Papp keményen kiállt a debreceni polgárok mellett, így fogalmazva a Tárkányinak intézett szövegben: „bármit is gondolsz az április 12-i választási eredményről ezt nem engedheted meg magadnak. Ez a stílus azt üzeni a debrecenieknek, hogy te majd eldöntöd, mi legyen Debrecenben. Természetesen ez nem így lesz!
Ha ez lenne az új Tisza-demokrácia, akkor már az elején eltévedtünk és jobb lesz belőle mihamarabb kikeveredni, mert ez jóra nem vezet”.
Papp rögzítette: a szóban forgó étterem nem a Nagyerdő szívében van, és egy négyzetméter zöldterületet nem vesz el semmilyen fejlesztés ezen a helyszínen a Nagyerdőből. Azt is hozzátette, hogy a városvezetés számára nem cél a Pálma étterem átépítése, nem cél, hogy ott szálloda épüljön, a városvezetésnek a jelenlegi állapot is megfelel. Mint írta, a Pálma „tulajdonosa fogalmazott meg egy fejlesztési igényt, amelyről a közgyűlésnek kell állást foglalnia, mert a hatáskörébe tartozik. Ha a tulajdonos úgy dönt, hogy eláll a fejlesztési szándékától, akkor a közgyűlés sem fog tárgyalni a fejlesztési szándékról”.
Hozzátette: „ami pedig a városvezetés és a közgyűlés felhatalmazását, legitimációját illeti az a 2024. június 9-i választáson nyugszik. A legutóbbi országgyűlési választás ezt semmilyen formában nem befolyásolja. Ennek megfelelően, teljes felhatalmazással végezzük a munkánkat Debrecen további fejlődésének előmozdítása érdekében”.