Aki a Tiszára szavaz, annak fogalma sincs, mire mond igent – csak azt tudhatja, mire mond nemet

Arra biztatom kedves olvasóinkat, hogy mélyedjenek el az Ellenzéki Kerekasztal felvételeiben, vagy – kitűnő olvasmány – olvassák az első szabadon választott Országgyűlés jegyzőkönyveit. Egymással szemben éles vagy tompább eszmekritikai megfontolásokat fenntartó, részleteiben eltérő világnézetű, magas intellektusú demokraták gondolataival találkozhatnak majd, elmés szóváltásokkal.

Sok jó magyar ember, aki jobb magyar hazát akart, eltérő recepteket javasolva.

Nincs egyetlen zöldpárt sem, sem virtigli liberális, sem valódi baloldali a választékban. Holott tudjuk jól: vannak szép számmal a zöld­ügyeket elsőrendűnek tartó választók s náluk is többen szabadelvűek, szo­ciáldemokraták. Párt nélkül maradtak mindahányan.

Biztos választást, abban az értelemben, hogy tudjuk, mit kínál, csupán a Fidesz jelent. Minden erénye és gyarlósága mellett egészen biztos lehet benne mindenki, hogy kiszámítható a politikája: garancia rá az eltelt tizenhat év.

Mert nem csak úgy áll, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot olyasvalaki vezeti, akinek a kapcsolati erőszakra való hajlamáról több őt ismerő ember beszélt; nem csak úgy áll, hogy az egész tábort a gyűlölet, az „ebből elég volt” abroncsolta össze; s nem is csak úgy, miképp sármánymadár alakjában Ady mondja Megáradt a Tisza című versében: „Ár, szürkeség, víz-gőz, pocsolya”, amit a Tisza hoz, s fészketlenül, kiverve dideregnek a madarak; hanem úgy is, hogy nincs már medrében éltető oxigénnel teli tiszta víz, minél nagyobb lett, annál több mocskot, mérges sodralékot, gyilkos habokat hömpölyögtet. Hanem ott a legsúlyosabb probléma: 

Engedjük el a kormányzati narratívát és a két lökdösődés és börtönnel fenyegetés között az általuk harsogott „szeretetország” szövegét, és nézzük a száraz tényeket! Az ellenzéki párt képviselőinek zömét nemcsak a választók nem ismerik, ők sem ismerik egymást. Számtalan ellentétes akarat, képzet s egy vezetésre alkalmatlan pártelnök, no meg az Európai Unió direktívái és választóik szintén széttartó elképzelései az országról állnak egymásnak feszülve. Az elnökükről nem tudhatjuk azt sem, hogy áll-e rá, ami politikusoknál a minimum, Vörösmarty intése: „Addig élj, míg a honnak élsz”, vagy addig szeretne élni, amíg szép filterrel jó Insta-képek készülnek róla, és sértettsége feloldást nyer országnyi megtorlásban. 

S tudunk mást is: a gyűlöletnek sodró ereje van. Akik indulatból, jogos vagy vélt sérelemből akarnak szavazni, bizonyosan elmennek vasárnap borítékot dobni az urnába. Ahogy az első választáson mondta a Fidesz: a kommunisták mind ott lesznek, legyünk ott hát mi is. Mindenki, aki kiszámíthatóságra vágyik. Annak minden gyarlóságával és erényével, veszedelmek, sodró szennyek áradata nélkül.

Nyitókép: Mandiner-archív