A dicsőséges 133 nap

„Gyerekkoromból emlékszem egy kifejezésre, ami ott volt minden történelemkönyvben és iskolai ünnepségen. Kéknyakkendős gyerekek ismételgették a rajvezetővel, olyanok, akiknek fogalmuk sem volt se a dicsőségről, se a történelmi korszakról, se arról, hogy mi maga a nap, és mennyi a távolsága a földtől. 133-ig talán el tudtak számolni. Mármint a jó tanulók.

Azok, akik most megszavazták ezt az új korszakot, szintén nem tudnak semmit. 133-ig el tudnak számolni, az biztos, de ez egy szavazókorú állampolgártól nem nagy teljesítmény. Ezen kívül mást nem nagyon tudnak, ami nem is csoda, mert nem is lehetett tudni.

Senki nem tudott semmit, de az embereket nem is érdekelte. Ha valami tudálékos elkezdte volna magyarázni csücsörítve, hogy »a Nap és a Föld közötti átlagos távolság körülbelül 149,6 millió kilométer, s ezt a távolságot a csillagászatban 1 csillagászati egységnek (CSE) nevezik«, leintették volna, és odavetik: »Biztos csak azért annyi, mert Orbán nem tudta ellopni. O1G.«

Ez volt az a tudás, amivel az átlag tiszás nekiment a választásnak, és ennek a birtokában döntött egy ország, egy nemzet sorsáról.

(...)

Tizenhat év sok idő. Azóta az a generáció, aki ismerte azt a világot, amikor január elsején rettegve leste mindenki a híreket, hogy megint harminc százalékkal emelik a gáz vagy áram árát, már elfelejtette ezt. Mert régóta nem ebben él. Ellenben tizenhat éve nézi a képernyőn azt az embert, aki a miniszterelnök, és már megunta. Az a generáció pedig, aki most kezdett szavazni, még gyerek volt akkor, amikor a Bokros-csomag tönkrevágta a magánszférát. És amúgy is, vele elhitették, hogy ez csak egy buli, a választás olyan, mint egy fesztivál, és annak van igaza, aki viccesebben tud beszólni. Annak van igaza, aki lázad.” 

Fotó: Mandiner