Orbán Viktor állítólagos köztársasági elnöki ambíciója

„Egy meg nem nevezett forrásokra épülő Bloomberg-értesülésből lett visszatérő politikai narratíva a magyar baloldali sajtóban. Bár a köztársasági elnöki tisztség és az elnöki rendszer közötti különbségek alkotmányosan egyértelműek, a téma újra és újra előkerül. De miért, és milyen politikai célt szolgál mindez a választások közeledtével?

A kérdés megválaszolásához érdemes visszamenni a történet kiinduló pontjához. A miniszterelnök köztársasági elnökké válásáról szóló értesülést a Bloomberg amerikai gazdasági lap közölte, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A cikk azt a képet festette fel, hogy a Tisza Párt két számjegyű előnyre tett szert a Fidesszel szemben, ezért Orbán Viktor egyfajta vészforgatókönyvként köztársasági elnökként folytatná politikai pályafutását, így biztosítva hosszabb távú politikai befolyását. Ezt az állítást azonban rövid időn belül több oldalról is cáfolták. Kovács Zoltán államtitkár, Lázár János, Szijjártó Péter, valamint Török Gábor politikai elemző is kétségbe vonta a hír valóságtartalmát, mégis újra és újra visszatér a baloldali sajtóban.

Török Gábor szerint ez kontraproduktív, nagyon kockázatos és technikailag nehezen kivitelezhető döntés lenne. Egy ilyen forgatókönyv feltételezné, hogy valamilyen jogilag és politikailag nehezen indokolható okkal lemondatják a hivatalban lévő államfőt, majd Orbán Viktort választják meg a helyére. Amennyiben mindezt azzal egészítenék ki, hogy az államfő jogköreit megnövelik, akkor az már önmagában felvetné a közvetlen elnökválasztás szükségességét, ami újabb, beláthatatlan kockázatokat hordozna. Ezzel egyidőben a miniszterelnök helyére ideiglenesen meg kellene választani valakit, miközben a kampány Orbán Viktor személyére épül. A szakértő szavai szerint ez Félelmet, kapkodást, káoszt, trükközést« jelentene és »Ennél többet nehéz lenne tenni egy Tisza-kétharmadért«.

Az alap gondolatmenet egyik fő problémája, hogy rendszeresen összemossa a köztársasági elnöki tisztséget az elnöki, vagyis prezidenciális rendszerrel. Az elnöki rendszer ugyanis alapjaiban különbözik a magyar államszervezettől: ott az elnök egyszerre államfő és kormányfő, ő a végrehajtó hatalom központja, nincs miniszterelnök, a minisztereket az elnök nevezi ki, és neki felelnek. Ezzel szemben Magyarországon a köztársasági elnök elsődlegesen reprezentatív szerepet tölt be, az alkotmányosság őreként működik, törvényeket ír alá vagy küld vissza megfontolásra, szükség esetén az Alkotmánybírósághoz fordul, valamint szimbolikusan a fegyveres erők főparancsnoka. Ebben a pozícióban egy volt miniszterelnök mozgástere rendkívül korlátozott lenne, különösen a végrehajtó hatalom irányítását illetően.

Felmerül tehát az újabb kérdés: lehetséges lenne-e egyáltalán az elnöki rendszer bevezetése Magyarországon? Az Alaptörvény egyértelműen rögzíti, hogy Magyarország parlamentáris köztársaság, ahol a végrehajtó hatalom központja a miniszterelnök, a köztársasági elnök pedig nem kormányoz, hanem kiegyensúlyozó szerepet tölt be. Egy elnöki rendszerre való áttérés teljes alkotmányos rendszerváltást jelentene: át kellene írni az Alaptörvényt, újra kellene definiálni a hatalmi ágak viszonyát, és új intézményi struktúrákat kellene létrehozni. Ráadásul Magyarország történelmi hagyományai is a parlamentáris demokráciához kötődnek, az elnöki rendszer nem illeszkedik a politikai kultúrába. Az államszervezet parlament-központú jogalkotásra épül, nincs kialakult elnöki adminisztráció, amely egy ilyen rendszer működéséhez elengedhetetlen lenne. Mindezt figyelembe véve különösen irreálisnak tűnik egy ilyen átalakítás a választások előtt néhány hónappal, amikor a kampány már zajlik, Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, és ráadásul Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalban van, lemondási szándék nélkül.

Ha mindez így van, akkor miért lett mégis sajtótéma egy jogilag és politikailag kivitelezhetetlen terv? A válasz inkább politikai kommunikációs, mint alkotmányjogi természetű. A Bloomberg cikke meg nem nevezett forrásokra épül, nem derül ki, milyen pozícióban vannak ezek az informátorok, mennyire állnak közel a döntéshozatalhoz, és vitatható közvélemény-kutatásokra hivatkozik. Ez inkább egy politikai pletykára emlékeztet, mintsem szilárd tényfeltárásra. Erre a bizonytalan alapra épül fel egy spekulatív narratíva Magyarország jövőjéről, amely konkrét jogszabályi tervek vagy dokumentált lépések nélkül válik politikai üzenetté.

A baloldali és liberális média ebben a narratívában tudatosan az emberekben meglévő félelmekre épít, különösen az autoriter rendszerekkel és diktatúrákkal szembeni történelmi tapasztalatokra. Orbán Viktor karakterét egy autoriter vezető képéhez próbálják közelíteni, gyakran félrevezető nemzetközi analógiákkal, például Törökország vagy Oroszország esetével. Ezek az összehasonlítások azonban figyelmen kívül hagyják a döntő különbségeket: Magyarország az Európai Unió tagja, teljesen más jogi és intézményi környezetben működik, eltérő történelmi és geopolitikai helyzetben van. Az EU jogrendje jelentősen korlátozza Magyarország mozgásteret, és egy ilyen irányú alkotmányos átalakítás nemcsak belpolitikai, hanem súlyos nemzetközi jogi és pénzügyi konfliktusokat is kiváltana. Ezek a párhuzamok így inkább érzelmi hatású retorikai eszközök, mintsem bizonyító erejű érvek.

Végső soron a kérdés az, hogy milyen célt szolgál mindez a jövő évi választások előtt. A téma napirenden tartása alkalmas az ellenzéki tábor mozgósítására, a bizonytalan szavazók bevonzására, és arra, hogy a választás tétjét ne szakpolitikai vagy kormányzati teljesítmény kérdésekben, hanem a demokrácia megmaradásáról vagy elvesztéséről szóló narratívában határozzák meg. Ez az átkeretezés azonban egy hipotetikus jövőképre épül, miközben eltereli a figyelmet a kormányzás mérhető eredményeiről, és inkább érzelmi alapon próbálja befolyásolni a politikától elforduló vagy bizonytalan választókat.”

Nyitókép: faktumprojekt.hu