Németh Balázs megjegyzése azonban nagyon nem tetszett Tarjányinak. Hogy valamiféle hajánál fogva előráncigált magyarázattal rukkolt elő – bocsánat, Tarjányi esetében tapintatból használjuk inkább a nyögvenyelős kifejezést –,
annak nem lehet más oka, mint hogy ő is ízig-vérig háborúpárti, akár tagja a szocik pártjának, akár nem. Ezért minden békés gondolatra csípőből tüzelnie kell.
Azt mondta: „Ha így nézzük, akkor ez a Fidesz-földrajz csodája: ugyanis a Nyírség vagy Záhony valószínűleg már Észak-Korea előszobája. És ha így számolunk, a Balaton partját bármelyik pillanatban elérheti a szicíliai maffia. Békéscsabán pedig épp most csap össze Irán, Izrael és a Hamász. Végülis a papír mindent elbír… Alternatív valóság a köbön. Nem is mondok semmit… Agyrém!”
Hogy mi az igazi agyrém, magyarán: beteges képzelődés, arról most ne nyissunk vitát. A békevágy, a magyarok biztonságra való törekvése talán nem annyira, de ez a Tarjányi által említett félelem rajzolta háborús földrajz már annál inkább.
Van azonban jó hírünk is a szekfűsökhöz közeli világból. Az már önmagában meghökkentő, hogy