Nem úgy volt, hogy te Orbán Viktor kihívója vagy és nem az enyém? – tette fel a kérdést Hont András Magyar Péternek

2025. október 05. 19:44

Úgy tűnik, nem tud leszállni a Tisza Párt elnöke a publicistáról.

2025. október 05. 19:44
null

Ahogy arról beszámoltunk az elmúlt napokban Magyar Péternek, a Tisza-elnök online tevékenységének a nagy része Hont András publicista sértegetésében merül ki, miután a Tisza Párt elnöke elment a Fókuszcsoportba interjút adni, majd egyből bele is szállt Hontba. Ezzel kapcsolatban már napok óta zajlik az üzengetés a felek között. Legutóbbi Facebook-bejegyzésében megosztotta, hogy Magyar két nap alatt négy bejegyzésben és több sztoriban is vele foglalkozott. „T. magyar_majom_peter_official_selyem_the_man! Köszöntöm a két nap alatti negyedik posztod és többedik sztorid rólam” – fogalmazott. 

Majd ezzel kapcsolatban a következő kérdést tette fel a politikusnak: 

Nem úgy volt, hogy te Orbán Viktor kihívója vagy és nem az enyém?

Egyi korábbi posztjában Hont azt is felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mellett Magyarral is szívesen készítene interjút, azonban a Tisza Párt elnöke nem válaszol az ÖT megkeresésére, megfutamodik.

„Erre sem ártana némi magyarázat. Nálunk lehetne, ugyanis a hamisítatlan rogáni, végletekig primitivizált világképpel szemben – amelyben elég ráolvasni egy orgánumra, hogy az a másikkal van, pfuj – a világ árnyalt és bonyolult. Mi meg különösen. Egyértelmű, hogy semmit nem láttál/olvastál tőlünk, ami nem csoda, hiszen nem folyamatosan Rólad, Becses Személyedről, Tenmagadról van szó. (A propagandastúdiót amúgy egybeírják). Továbbá sértődékenyek sem vagyunk, változatlanul várunk nálunk” – írta hozzá Hont András.

Nyitókép forrása: YouTube / képernyőfelvétel 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csigabus
2025. október 06. 08:16
Mp egy pojáca!
Válasz erre
1
0
belbuda
2025. október 06. 07:58
Bandika,nehéz a cselédsors….🫢
Válasz erre
0
7
chief Bromden
2025. október 06. 07:40
Nagy lehet a baj, ha Hont, Dopeman, Fodor, stb. félék bűnbocsánatot kapnak. :(
Válasz erre
0
8
balbako_
2025. október 06. 05:25
Csak az Orbán bábuval nagylegény a Szaros, meg az újságírókkal, azokkal is a testőrei gyűrűjében. A Hont-félék még olyanokat kérdezgetnének tőle ami a válasz repertoárjába nem illik. (Hogy ez miből áll pl. fahangon előadott Börtöndal, vagy még a kérdése is hazug, effélék.) A mennyi az idő választ örökre letette ez még a Szaros szerint is csőd.
Válasz erre
12
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!