Egyre több kritika kezd megjelenni a sajtóban a Telex azon írásával kapcsolatban, amelyben a lap újságírója Klág Dávid a következő képen írta le Magyar Pétert, illetve az ő Nemzeti meneten tartott beszédét:
„A borús, sötét időben pedig a napnyugtával előkerültek a fáklyák, amelyek Magyar arcának adtak természetes megvilágítást, a pódiumra tett fény mellett. Mire lement a nap, és Magyar Péter a beszédének legfontosabb részéhez, az ígéretekhez ért, addigra úgy tűnt, mintha ő lenne a legnagyobb fényforrás a Hősök terén, a magyar uralkodók szobrai előtt.”