Nem várt helyről érkezik az atyai jótanács Hadházy Ákosnak: „Ha valaki csak a feltűnést és a botrányt keresi, előbb-utóbb elveszíti a hitelességét”

Hogyan vélekedik a keddi, ferenciek terei, Hadházy Ákos-féle tüntetésről?

Az elmúlt időszak hazai és nemzetközi hírei egyre jobban a közéletünk radikalizálódását és szélsőséges, indulatos politikai véleményformálási folyamatokat mutatnak. Valahol mindennek megálljt kell parancsolnunk, és most ebben a konkrét ügyben világosan ki kell mondanunk: szent helyen, pap ellen szóban vagy tettben fellépni méltatlan és elfogadhatatlan, függetlenül a politikai nézetektől. 

Ugyanakkor papként és a keresztény értelmiségi közösség vezetőjeként is úgy látom, hogy hívők és a tüntetők felé egyaránt azonos üzenetet kell küldenünk: a tisztelet, a békesség és a párbeszéd az egyetlen helyes út.

A bohóc tüzet kiált, és amikor az ügy komollyá válna, senki sem hallgat rá. Így van ez a politikában is: ha valaki csak a feltűnést és a botrányt keresi, előbb-utóbb elveszíti a hitelességét. A politikus felelőssége nem a zaj, nem a botrány, hanem a társadalom szolgálata. A választó nem a hangzavarra kíváncsi, hanem az érvekre és a gondolatokra. Nem arra van szükség, ki tud nagyobbat mondani a másik rovására, hanem arra, hogy ki képes igazán a közösség javát szolgáló megoldásokat kínálni. A tüntetés lehetőséget adna arra, hogy a társadalom tagjai elmondják aggodalmaikat és javaslataikat. 

Keresztény szemmel az a kívánságunk, hogy a tiltakozás is az igazság keresését szolgálja, ne pedig a botránykeltést. Az igazi erő nem a hangosságban, nem a rágalmazásban, nem papok megfélemlítésében van, hanem a tisztességes érvekben és a higgadt kitartásban mutatkozik meg.

Van történelmi előzménye az egyház papjai elleni ilyesfajta fellépésnek?

Amennyiben kinyitjuk a történelemkönyvek lapjait, nem kell túl sokáig visszalapoznunk ahhoz, hogy hasonló jelenségeket találjunk. Saját meglátásom szerint két nagy csoportba tudjuk sorolni ezeket az atrocitásokat. Egyfelől 

Ennek volt tipikus jelensége a letartóztatás, bántalmazás, vagyonelkobzás, nyilvános lejáratás, sőt gyilkosság is, amit Magyarországról is jól ismerünk: többek között Mindszenty  bíboros életpéldáján és számos pap és  szerzetes meghurcoltatásán keresztül az 50-es évekből.

Úgy vélem, hogy a két típusnak más a dinamikája és a célja: az egyik állami hatalomgyakorlás az elnyomás érdekében, a másik viszont egy gyakran kisebbségben lévő társadalmi elitek által szervezett, tudatos ideológiai gyűlöletkeltésből táplálkozik. És mindkettő napjainkban is még számos országban jelen van.

Létezik egy szervezet, az Aid to the Church in Need, amely a keresztényüldözésről készít jelentéseket és ebből is egyértelmű, hogy több tucat esetet ismerünk csak az elmúlt évből, ahol papokat gyilkoltak meg, súlyos verbális vagy fizikai atrocitással léptek fel velük szemben. 

Mi lenne a helyes viszonyulás a tüntetés-sorozathoz, illetve a tüntetőknek az egyházhoz?

Amennyiben éppen a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága az egyik központi kérdés egy tüntetésen, akkor azt hiszem, világosan ki kell mondani: 

Érdemes visszautalnunk keresztény hitünk gyökereire, Jézus személyes tanítására és példájára, amelyből egyértelmű számunkra, hogy a harag sosem épít, az erőszak sosem megoldás. Tudjuk és látjuk, hogy sok ember pártszimpátiától függetlenül őszinte társadalmi és politikai aggodalomból vesz részt a tüntetéseken. Ezek az érzések valósak, nem lehet őket lesöpörni. Ugyanakkor csak újra és újra kérni tudjuk, hogy esetleges politikával kapcsolatos felháborodásukat a szélesebb közösség és a hit jelképeinek megsértése nélkül fejezzék ki, még akkor is, ha nem tagjai hivő felekezeteknek. 

Azok pedig, akik a sértett fél érdekében, a meghurcolt papokért szerveznek imaalkalmat vagy ajánlanak fel imaszándékot, azok tegyék ezt valós keresztény megbocsátással, imádkozzanak azokért is, akik haragból vagy félreértésből az egyház ellen szólnak, vagy akár tettlegességgel élnek.

Papként nem taníthatok mást, mint a Szentírás. Hiszek abban, amit Máté evangéliumában Jézus így fogalmaz meg: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.” A közéletben, a tüntetéseken és az egyházhoz való viszonyban is érvényes ez az ősi bölcsesség: élni és élni hagyni. Ha tiszteletet várunk a hitünknek, templomainknak, papjainknak, akkor nekünk is tisztelettel kell fordulnunk mások meggyőződése felé. A társadalom csak így maradhat békében és épülhet közösen – nem botrányból, hanem kölcsönös tiszteletből.