Bedobta a törülközőt az Európai Bizottság: mindent megváltoztatott Magyarország lépése

Most már csak a szokásos módszerhez folyamodhatnak, így ezúttal Szlovákiát fenyegették meg.

A 150 milliárd eurós keretből hazánk a lengyel és francia igények után a harmadik legnagyobb részt kaphatja.
Magyarország több mint 16 milliárd euró, azaz mintegy 6300 milliárd forint kedvezményes hitelhez juthat az Európai Bizottság új védelmi finanszírozási eszközéből, a SAFE programból – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A 150 milliárd eurós keretből hazánk a lengyel és francia igények után a harmadik legnagyobb részt kaphatja.
A források a honvédelmi képességek fejlesztését, a hazai védelmi ipar erősítését és a magyar gazdaság stabilitását is szolgálhatják.
A minisztérium kiemelte: a SAFE-hitel a piaci forrásokhoz képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal alacsonyabb kamatozású, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást hozhat az államháztartásnak.
A program 2025 és 2030 között érhető el.
A tagállamoknak november végéig kell benyújtaniuk védelmi ipari beruházási tervüket a Bizottságnak, amelynek jóváhagyása után köthető meg a hitelszerződés.
A kormány hangsúlyozta: a védelmi kiadások növelése mellett továbbra is elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett.
Nyitókép: JONATHAN RAA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP