„Én nem bántottam senkit” – megszólalt a miskei kislány megölésével gyanúsított férfi

2025. szeptember 04. 20:04

A településen időközben a droghelyzet miatt önkéntes megfigyelő csoport alakult.

2025. szeptember 04. 20:04
null

A 24 éves gyanúsított a bíróságon tagadta, hogy bántotta volna élettársa kétéves kislányát. Az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását, apja elmondása szerint pedig ő maga adta fel a fiát a rendőrségen. A településen időközben a droghelyzet miatt önkéntes megfigyelő csoport alakult.

A férfit újságírók várták a bíróság épületénél; kerülte a tekinteteket, de néhány kérdésre válaszolt. „Miért ölte meg a kislányt? Miért bántotta?” – faggatták. 

Nem bántottam senkit

 – állította az RTL Híradó beszámolója szerint. 

A vádirat előkészítése folyamatban van, a nyomozók a történtek időpontját hétfő reggelre rögzítették. Az ügyészség a szökés és elrejtőzés, a tanúk befolyásolása, valamint a bűnismétlés veszélyére hivatkozott, amit a bíróság megalapozottnak talált. Négyessyné Bodó Marianna szóvivő közölte: „A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája, a mai napon, az ügyészi indítvánnyal egyezően, egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.” A gyanú szerint a nevelőapa hétfő reggel ölte meg a gyermeket, majd csaknem egy napig rejtőzködött.

A férfi apja állítja, ő értesítette a rendőrséget, így sikerült kézre keríteni a bujkáló fiát. Úgy fogalmazott, sosem hitte volna, hogy a fia ilyesmire képes. A család többször vigyázott a kislányra, ezért különösen megrázó számukra a tragédia. A férfi és apja hónapok óta nem beszélt egymással a gyanúsított droghasználata miatt.

Ezt is ajánljuk a témában

Az anya egyik barátnője úgy tudja, a férfi akkor nyúlt ismét kábítószerhez, amikor kiderült, hogy egy korábbi ügye miatt börtönbe kell vonulnia. Állítása szerint, amikor nem volt pénze szerre, elvonási tünetei jelentkeztek, agresszívvá vált, és bántotta az élettársát, valamint annak gyermekeit is.

A falubeliek szerint a kábítószer komoly gond a településen, ezért civil megfigyelő csoportot hoztak létre. A helyiek azt mondják, nemcsak a dílereket, hanem a fogyasztókat is el akarják távolítani a faluból. Sajtóhírek szerint figyelik az idegeneket, és gyanús eseteknél azonnal jelzik a rendőrségnek. Jakab Renáta így írta le a helyzetet:

Ha itt éjfél tájában ki kijön az ember az utcára, szó szerit zombikkal találkozik. Ezek az emberek úgy néznek ki és mennek, mint a veszett egér, hogy honnan szerezzen rávalót, hogy ha kell betör meglopja a saját szülőjét valaki azért, hogy megszerezze ezt a mérget.” 

Nyitóképünk forrása: Police.hu

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teréz Pitykéz
2025. szeptember 05. 06:08
Egy ártatlan drogos cigany, akit a fehér felsőbbrendűség kitaszított és elnyomott a tanulás, önfejlesztés és munka lehetősége élől, … biztos a ballib komcsi védők már mosdatják hogy ő az áldozat… hogy rohhhadjon meg az összes
Válasz erre
1
0
Teréz Pitykéz
2025. szeptember 05. 06:03
Miért nem döglik meg az összes drogos féreg… patkánymérget kell venniük adjak be maguknak es hulljanak el mint a férgek…
Válasz erre
1
0
astra04
2025. szeptember 04. 23:39
Mondjuk ezeknek drog se kell, hogy állat alattiak legyenek, nem is emberek.
Válasz erre
2
0
Bulldog Orange
2025. szeptember 04. 21:45
Avval kell kezdeni, hogy bármilyen bűncselekmény történik, ha volt befolyásoltság, akkor duplázódik a kiszabható tétel.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!