Végre áttörés történt Magyarországon: csak úgy özönlenek az eurómilliárdok hazánkba

Szijjártó Péter szerint mindez a brüsszeli vezetési hibák ellenére történt.

Bemutatta az ambiciózus terveket az államtitkár.
Idegennyelvi képzést támogató és ágazati képzőközpontok létrehozását segítő projekttel járul hozzá a szakképzés erősítéséhez a kormány összesen 15 milliárd forint értékben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, hozzátéve:
abban bíznak, hogy ezek révén 2030-ra Magyarország szakképzési nagyhatalom lesz.
Varga-Bajusz Veronika közölte, hogy 8,9 milliárd forint az idegennyelvi képzést támogató projektek keretösszege, amelyben országszerte mind az állami, mind a nem állami szakképző intézményekben biztosítják, hogy a nyelvtanulást intenzívebbé tegyék a fiatalok számára. Kiemelte, ez a lehetőség nemcsak a tanulói jogviszonnyal rendelkező diákok, hanem a felnőttképzésben résztvevők számára is elérhető.
Terveik szerint a résztvevő intézmények száma 40-től 114-ig terjedhet, az egyes intézmények pedig 10 milliótól 350 millió forintig pályázhatnak.
A másik projektben 6,2 milliárd forint áll rendelkezésre ágazati képzőközpontok létrehozása
– ismertette az államtitkár. Hozzátette, korábban már létesültek ilyen intézmények, azonban most is van 18 olyan szakképzési centrum, ahol még nem valósult meg ágazati képzőközpont, ebben a pályázatban ők vehetnek részt. Mindez azért lényeges, mert az ágazati képzőközpontok legfontosabb erénye a duális képzés megerősítése – jelezte az államtitkár.
Ezt is ajánljuk a témában
Szijjártó Péter szerint mindez a brüsszeli vezetési hibák ellenére történt.
A nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay