Szívből kívánom, hogy a következő csatát Ukrajna talpra állítása ügyében már ne az árbócról kelljen megvívnunk, meg nem értett, irritáló, ütött-vágott váteszként. Kívánom, hogy a mögöttünk hagyott rossz idők tapasztalatai teremtsenek jó vezetőket az európai kapitányi hídra, akikben bízhat egy kívül kicsi, belül igen nagy európai nemzet.
„El innen, el! A fergeteg vad sós ízét iszod
s száraz torokkal hívod az öt messzi csillagot.
Vihar kell, nem hajófenék és patkány-bódulat,
marjon beléd a fergeteg, de ember légy: szabad!
Hagyd őket, hadd táncoljanak a zúgó ár fölött,
téged a csillag-ámulat az árbochoz kötött.
Hadd ostorozzon szélvihar, szaggassa szégyened,
hogy lám: emberré szült anyád, de társad nem leled.
Hazug a fényes bálterem, az önfeledt öröm,
örvények nyílnak, s itt zuhog a végzet: vízözön
borítja el a táncoló hajót és táncosát,
te élsz, mert álltad a vihart s megláttad a csodát.”
(Békés Gellért OSB: Dél Keresztje alatt – Rendtársaimnak Brazíliában)
Békés Gellért bencés papköltő sorai jutnak eszembe, ha a soproni kilátópontból tekintek 2030-ra. Az Európa hajó alatt haragos az óceán, Magyarország pedig még csak nem is a hajófenék látszatbiztonságában táncol. Magyarország, bár oda senki nem hívta, az árbócba kapaszkodva kémleli a haragos vizet, báltermi pozíciója helyett a hajót fenyegető veszélyeken jár az esze, miközben mardossa a fergeteg hajón kívülről és – ezzel nem számolt Gellért atya – belülről. 2022-ben Magyarország még két kézzel fogta az árbócot. 2025-ben azonban, ötévnyi szűnni nem akaró vihar után már azon töpreng, hol volna jobb neki 2030-ban. Visszaereszkedjen dolgavégezetlenül a hajófenékre Szlovénia és Ciprus közé, ahonnan a viharos tenger nem látszik, csak a hitelbe vett sámpányer és a zsíros falatok, reménykedve, hogy a nagyok majd csak kivezetik valahogy a hajót a viharból, mielőtt elfogyna a pezsgő? Vagy maradjon az árbócnál, és a maga szerény erejével dolgozzon azon, hogy a nagyok arrafelé vigyék a hajót, amerre biztonság és béke van?
Lefordítom a képes beszédet szálmagyarra: mi vajon a költségesebb hosszú távon? Együtt élni az Európai Unió nagyjainak rossz döntéseivel a migrációtól az orosz energiáról való leváláson át az Ukrajna jelentette kereszt vállunkra vételéig, vagy megpróbálni szembeszállni e problémákkal, ami a nagyok haragját hozhatja magával? Ezen töpreng ma Magyarország, végső soron ez az alapkérdése annak a választásnak is, amelynek előnyarán ezt az Útravalót kezébe veszi a kedves olvasó.
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
A német kancellár az EU-csúcs után otthon is komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
Hosszú éjszaka után a valóság utolérte Brüsszelt, maradt a kényszermegoldás.
Amikor a hírek fegyverré válnak, az objektivitás pedig csak a manipuláció színtere, ideje a felszín alá nézni.
Miközben fogy Európa, Strasbourg új irányt mutat.
A lap a józan ész irányába mutató tengerentúli politikai nyomás miatt nyafog, és az Európai Unió egységét félti az amerikai elnöktől.
Újabb döbbenetes szálak a Tisza Párt körül: Ceber Roland ismét lebukott, ezúttal úgy tűnik drónokkal és különleges eszközökkel szerelte fel az ukrán titkosszolgálatot. A kérdés már csak az: hogyan mozoghat szabadon a frontvonal és a külföld között egy hadköteles korú férfi, miközben másokat az utcáról visznek el?
Lázár János volt a Hotel Lentulai vendége, ahol Lentulai Krisztián kérdéseire nemcsak a magyar politika állapotáról, hanem a következő évek tétjéről is nyíltan beszélt.
