Pánik Moszkvában: „Figyelem, figyelem! Ukrajna nukleáris támadással fenyeget minket! Mindenki az óvóhelyekre!”

Bemondták Moszkvában: nukleáris támadást indítottak az ukránok.

Szívből kívánom, hogy a következő csatát Ukrajna talpra állítása ügyében már ne az árbócról kelljen megvívnunk, meg nem értett, irritáló, ütött-vágott váteszként. Kívánom, hogy a mögöttünk hagyott rossz idők tapasztalatai teremtsenek jó vezetőket az európai kapitányi hídra, akikben bízhat egy kívül kicsi, belül igen nagy európai nemzet.
„El innen, el! A fergeteg vad sós ízét iszod
s száraz torokkal hívod az öt messzi csillagot.
Vihar kell, nem hajófenék és patkány-bódulat,
marjon beléd a fergeteg, de ember légy: szabad!
Hagyd őket, hadd táncoljanak a zúgó ár fölött,
téged a csillag-ámulat az árbochoz kötött.
Hadd ostorozzon szélvihar, szaggassa szégyened,
hogy lám: emberré szült anyád, de társad nem leled.
Hazug a fényes bálterem, az önfeledt öröm,
örvények nyílnak, s itt zuhog a végzet: vízözön
borítja el a táncoló hajót és táncosát,
te élsz, mert álltad a vihart s megláttad a csodát.”
(Békés Gellért OSB: Dél Keresztje alatt – Rendtársaimnak Brazíliában)
Békés Gellért bencés papköltő sorai jutnak eszembe, ha a soproni kilátópontból tekintek 2030-ra. Az Európa hajó alatt haragos az óceán, Magyarország pedig még csak nem is a hajófenék látszatbiztonságában táncol. Magyarország, bár oda senki nem hívta, az árbócba kapaszkodva kémleli a haragos vizet, báltermi pozíciója helyett a hajót fenyegető veszélyeken jár az esze, miközben mardossa a fergeteg hajón kívülről és – ezzel nem számolt Gellért atya – belülről. 2022-ben Magyarország még két kézzel fogta az árbócot. 2025-ben azonban, ötévnyi szűnni nem akaró vihar után már azon töpreng, hol volna jobb neki 2030-ban. Visszaereszkedjen dolgavégezetlenül a hajófenékre Szlovénia és Ciprus közé, ahonnan a viharos tenger nem látszik, csak a hitelbe vett sámpányer és a zsíros falatok, reménykedve, hogy a nagyok majd csak kivezetik valahogy a hajót a viharból, mielőtt elfogyna a pezsgő? Vagy maradjon az árbócnál, és a maga szerény erejével dolgozzon azon, hogy a nagyok arrafelé vigyék a hajót, amerre biztonság és béke van?
Lefordítom a képes beszédet szálmagyarra: mi vajon a költségesebb hosszú távon? Együtt élni az Európai Unió nagyjainak rossz döntéseivel a migrációtól az orosz energiáról való leváláson át az Ukrajna jelentette kereszt vállunkra vételéig, vagy megpróbálni szembeszállni e problémákkal, ami a nagyok haragját hozhatja magával? Ezen töpreng ma Magyarország, végső soron ez az alapkérdése annak a választásnak is, amelynek előnyarán ezt az Útravalót kezébe veszi a kedves olvasó.