(Békés Gellért OSB: Dél Keresztje alatt – Rendtársaimnak Brazíliában)
Békés Gellért bencés papköltő sorai jutnak eszembe, ha a soproni kilátópontból tekintek 2030-ra. Az Európa hajó alatt haragos az óceán, Magyarország pedig még csak nem is a hajófenék látszatbiztonságában táncol. Magyarország, bár oda senki nem hívta, az árbócba kapaszkodva kémleli a haragos vizet, báltermi pozíciója helyett a hajót fenyegető veszélyeken jár az esze, miközben mardossa a fergeteg hajón kívülről és – ezzel nem számolt Gellért atya – belülről. 2022-ben Magyarország még két kézzel fogta az árbócot. 2025-ben azonban, ötévnyi szűnni nem akaró vihar után már azon töpreng, hol volna jobb neki 2030-ban. Visszaereszkedjen dolgavégezetlenül a hajófenékre Szlovénia és Ciprus közé, ahonnan a viharos tenger nem látszik, csak a hitelbe vett sámpányer és a zsíros falatok, reménykedve, hogy a nagyok majd csak kivezetik valahogy a hajót a viharból, mielőtt elfogyna a pezsgő? Vagy maradjon az árbócnál, és a maga szerény erejével dolgozzon azon, hogy a nagyok arrafelé vigyék a hajót, amerre biztonság és béke van?
Lefordítom a képes beszédet szálmagyarra: mi vajon a költségesebb hosszú távon? Együtt élni az Európai Unió nagyjainak rossz döntéseivel a migrációtól az orosz energiáról való leváláson át az Ukrajna jelentette kereszt vállunkra vételéig, vagy megpróbálni szembeszállni e problémákkal, ami a nagyok haragját hozhatja magával? Ezen töpreng ma Magyarország, végső soron ez az alapkérdése annak a választásnak is, amelynek előnyarán ezt az Útravalót kezébe veszi a kedves olvasó.