Egy két hetes csecsemőt holtan találtak Nagydorog határában egy kukoricamezőn. A rendőrség gyilkosság gyanújával nyomoz, az édesanya érintettségét vizsgálva. A gyermek eltűnésének körülményei ellentmondásosak, több tanú vallomása is eltérő információkat tartalmaz – számolt be a tragikus esetről a Bors. Felidézték, egy édesanya jelentette be, hogy eltűnt a kéthetes kisbabája. A lap az egyik családtagtól úgy tudja, hogy
a csecsemőt holtan találták meg, a szülők pedig sokkos állapotban vannak.
„Viktória azt mondta, hogy augusztus 20-án sétálni ment az újszülöttel. A babát maga előtt tolta egy kocsiban, amikor meglátott egy fekete autót. Aztán elvesztette az eszméletét, és mire magához tért, már csak a hűlt helyét találta gyermekének. Az anya nem tudott beszámolni arról, mi történt vele pontosan, illetve, hogy milyen körülmények között szerezte a fején kialakult kisebb púpot. Azonnal segítséget kért, ám órákkal később már csak a csecsemő holtteste került elő” – számolt be a lapnak az egyik családtag.