Orbán Viktor: Megérkeztünk. A digitális honfoglalás kezdetét vette

Elképesztő az érdeklődés a digitális polgári körök iránt.

Orbán Viktor szombati bejelentése óta már több mint negyvenezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. De ez még csak a kezdet: egyre csak gyarapszik azok száma, akik fel akarnak lépni a rombolás kultúrája ellen.
Már most látszik, hogy nagy sikernek ígérkezik a Digitális Polgári Körök életre hívása, ugyanis
alig néhány nap alatt már negyvenezren csatlakoztak a mozgalomhoz.
– mutatott rá a Magyar Nemzet.
Mint arról a Mandiner is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök a múlt szombati, tusványosi beszédében hirdette meg a digitális polgári köröket, amivel összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt. A kormányfő Tusnádfürdőn úgy fogalmazott,
szükség van egy digitális polgári erőre, és életre kell hívni a digitális térben a rombolás kultúrájának ellenpontját.
„A digitális polgári körök megalakításának van választási jelentősége, de jóval túlmutat rajta. Nekünk, jobboldali, polgári, keresztény konzervatív, nemzeti közösségnek Magyarországon is kezdenünk kell valamit a virtuális térrel. Ma ez ellenséges terület, és ez nincs így jól – mondta. A kormányfő kiemelte, hogy a tiszás digitális agresszió ellen korábban már létrehozták a Harcosok Klubját, és ez fontos, de nem mindenkinek való a harc. Mint jelezte, valakinek kifejezetten elege van a konfliktusokból, ezért kell egy hely, egy tér azoknak is, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, de részt akarnak venni az országépítésben”.
Nekünk is szükségünk van egy digitális honfoglalásra, létre kell hoznunk az immunrendszert, a mi morális forráskódunkat, a mi nemzeti algoritmusunkat”
– jelentette ki a szabadegyetemen Orbán Viktor népes hallgatótábor előtt.
Ezt is ajánljuk a témában
Elképesztő az érdeklődés a digitális polgári körök iránt.
A miniszterelnök beszédében bejelentette az első digitális polgári kör megalakulását is. Orbán Viktor mellett sportoló, zenész, filozófus, politikus, történész és pszichológus is megtalálható az első digitális polgári körök alapítói között.
Az egyes számú DPK tagjai a miniszterelnök mellett: Miklósa Erika opera-énekesnő, Nagy Elek üzletember, Partos Bence pszichológus, Baji Balázs gátfutó, Nagy János államtitkár, Lánczi András filozófus, Dopeman rapper, Jakab Roland HUN-REN vezérigazgató, Máthé Zsuzsanna újságíró, Bán Mór író, Schmidt Mária történész, Rákay Philip producer, Balatoni Katalin neveléstudományi kutató, valamint Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-igazgatója.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar miniszterelnök és a civil szféra kiemelkedő személyiségei közösen alapították meg a Digitális Polgári Kört, hogy megőrizzék Magyarország identitását a digitalizált világban.
A Magyar Nemzet összeállításában arra is kitért, hogy a dpkor.hu oldalon tudnak csatlakozni egy körhöz az érdeklődők, de új létrehozását is kezdeményezhetik. Ezt az alapítók elbírálják, majd értesítik a kezdeményezőt annak eredményéről.
A miniszterelnök hétfő reggel Németh Balázsnak, a Fidesz-frakció szóvivőjének az új, Harcosok órája elnevezésű podcastműsorában elmondta, hogy elérte a hatszázat a megalapított digitális polgári körök száma.
Példaként említette, hogy
a budapestiek például egy Tervezzük újra Budapestet! polgári kört akarnak létrehozni, mert úgy látják, hogy Budapest beragadt a „földszintes vitákba”, és nem fogalmaz meg nagyobb ívű terveket.
„Mind olyan emberek lesznek ezekben a polgári körökben, akik nemzeti érzelműek, akiknek fontos a hazájuk, akik nem rombolni, hanem építeni akarják, és azt akarják, hogy legyen jövője” – hangsúlyozta a kormányfő.
Orbán Viktor a beszélgetés során leszögezte, hogy a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök (DPK) olyanok, mint a dárda hegye és a nyele. „Próbáld meg nyél nélkül célba juttatni a dárda hegyét. És hegye nélkül a dárda csak egy haszontalan bot” – összegzett a Harcosok Klubjában megosztott bejegyzésében a miniszterelnök.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Ezt is ajánljuk a témában
Már tízezrek áltak csatasorba a jobboldali politika mellett az online harcban.