Török Gábor házhoz ment az orbitális pofonért – Orbán megint keményen helyretette

2025. július 29. 18:00

A fagyi megint visszanyalt, kedves Gábor.

2025. július 29. 18:00
null
Horváth K. József

Van egy sejtésem, kedves Olvasó: Török Gábor politológus megint potyázni akar. Korábban a kormányfővel fogadást kötöttek arról, hogy a migrációs szavazás érvényes lesz-e.

A politológus a diplomáját ajánlotta fel tétnek, Orbán Viktor viszont egy fagyival is beérte.

Török azzal, hogy győzelem esetére a diplomáját ajánlotta föl, kifejezte magabiztosságát. Jelezvén, hogy állítása annyira megalapozott, hogy annál még a miniszterelnök sem tud ütősebbet mondani.

Érezhető, hogy a kérdésben lényegében csak egy válasznak volt realitása. Annak, hogy nem lesz érvényes. Ugyanakkor az mégsem járja, hogy egy politológus „okosabb” legyen a kormányfőnél.

Orbán Viktort azonban nem kellett félteni, nem akkor jött a 6.20-assal.

Belement az ajánlatba azzal, hogy cserébe, győzelem esetén egy fagyit ajánlott föl Töröknek. Ez annyit jelent, hogy úriember biztosra nem fogad. Meg azt is, hogy aki ilyen súlyos tétet tesz föl egy biztosnak látszó szavazásra, az nem feltétlenül úriember. Ilyet persze Orbán nem mondott, csupán zsurnalisztikai gondolkodás nyomán juthat az ember ilyen következtetésre.  

Ezt is ajánljuk a témában

Karen Marie Moning amerikai író mondta bölcsen: „Ha nem veszel tudomást egy kellemetlen helyzetről, azzal nem tudsz változtatni rajta. Csak azt tudod befolyásolni, amivel hajlandó vagy szembenézni. Az igazság fáj, de a hazugság ölhet.”

Orbán azonban szembenézett a kellemtelen helyzettel és frappánsan változtatott is rajta. 

Török és Orbán Viktor között ennek ellenére egyre gyakoribbak a nézeteltérések, úgy is mondhatni, a kellemetlenkedések folytatódnak. A dolog Tusványos kapcsán került ismét terítékre. Török Gábor szerint ugyanis nem jön ki a matek arról, amit Orbán Viktor mondott. Mint fogalmazott:

„önmagukban a »nagy beszédek« elemzésének nem sok értelme van, túlértékeltek, túlmagyarázottak. Annyiban azonban mégis érdekesek, hogy megmutatják: mit gondolhat a beszélő, mi lehet a fejében a »helyzetről«”.

Hozzátette: „Ha valóban – ahogy mondta – 80 helyen nyerne ma is a Fidesz a 106 körzetből, akkor akár elég is lenne a technikai finomhangolás, de bizony itt még a kormányhoz közel álló intézetek felméréseiből sem ez jön ki.”

Ami persze nem igaz, de hát mit várjon az ember egy SZDSZ-es lelkű embertől, aki mindig szembement a magyarokkal.

Ahogy elolvassuk Orbán Viktor reakcióját, láthatjuk, Török Gábor megint házhoz ment a pofonért.

Orbán így reagált: „Az, amit Török Gábor beszél, az engem egyáltalán nem érdekel. Csak abból tudok kiindulni, amit mi mérünk, magunknak. […] És nekünk kijön a matek.” Török Gábor erre a kijelentésre Facebook-bejegyzésében azt írta: „Egy politikusnak nem az a dolga, hogy nyilvános megszólalásaiban reális elemzője legyen a politikai folyamatoknak”. Hozzátette azt is, hogy egy politikusnak még az elemzőknél is jobban kéne tudnia, hogy

nem lehet olyan reprezentatív közvélemény-kutatást készíteni, amiből olyan eredmények születhetnek, amiket Orbán Viktor felvázolt.

Törököt szemmel láthatóan nagyon zavarja, hogy jól áll a Fidesz, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatók áskálódnak.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem árt rögzíteni, Török legfeljebb azt tudja, hogy általában hogyan dolgoznak a közvélemény-kutatók. Megállapítható, hogy rosszul. Lásd a '22-es választásra vonatkozó torz közvélemény-kutatási eredményeket vagy a Tisza párt népszerűségével kapcsolatos jelenlegi, kartelles összefogással készült, agitatív jellegű előrejelzéseket.

A kutatók ugyanis napjainkra átcsaptak agitátorba,

a szavazókra igyekezve erőltetni azokat az eredményeket, amelyet lényegében a kisujjukból szoptak. S aminek a vége mindig ugyanaz: győz Magyar Péter, lehetőleg kétharmaddal.

És nem pisilik össze magukat a nevetéstől, amikor ezeket az előrejelzéseket kiadják. 

Arról azonban Töröknek fogalma sincs, hogy egy kormány mit miért tesz, hogyan dolgozik. A kormányfőnek ugyanis a rendelkezésre álló adatokra támaszkodva döntéseket kell hoznia, s ezek alapján megtervezni a következő lépéseket a választásra vonatkozóan.

Négyszer már jól tervezte meg. Míg Török Gábor egyszer se. 

Ergo joggal mondja Orbán, hogy őt egyáltalán nem érdekli, amit Török Gábor beszél. 

A fagyi tehát megint visszanyalt, kedves Gábor. 

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Francesca Rivafinoli

Mandiner

Idézőjel

Miközben itthon tömegek zengik, hogy az anyák szja-mentessége „úgyse” segít, a Spiegel vezércikke a megoldás részének tartja azt, ha a gyermekeket nevelő nők zsebébe több pénz kerül. Különös.

(Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tarhonya
2025. július 30. 05:08
Ez a török egy idióta! Ez komoly, hogy 2010. óta eddig jutott a gondolataival? Ha nem lennének 2/3-os kormányai Orbánnak , ennek a félkegyelmű skriblernek munkája sem lenne!
khomeini
2025. július 29. 23:40
én igazán nem vagyok vádolható azzal, hogy bármikor is a fidesz ellen szavaztam vagy érveltem volna, de ez a cikk szerintem űbergáz. Fogadtak, Orbán vesztett, egy megnyilvánulása kapcsán pedig Török emlékeztette arra, hogy még nem kapta meg a fogadás nyereményét. Orbán ahogy kell, beleállt a dologba, ez a barom Horváth K. meg írt egy hosszú cikket erről, tök feleslegesen, csak hogy Török Gáborba rúghasson. Én sem értem Törököt az utóbbi minimum 10 évben, amikor is lezúzta a korábbi renoméját, de egy fogadás kapcsán belerúgni méretes öngól...
gullwing
2025. július 29. 22:15
Törökről tudjuk hogy kretén: jelentősen hozzájárult a jobbik lenullázásához... Persze ehhez azért kellet egy zazrivecz szintű szürke farkas, egy Spinoza patkány is.
tibeti
2025. július 29. 21:39
mikor veszi már észre, hogy beakadt a lemez?! a zseniket senki nem tudja kiismerni!!! mindig tudnak győzni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!