Olyan fórumon is nekimentek Magyar Péternek, ahol eddig csak ajnározták

2025. július 07. 19:29

A Tisza online rajongói is azt érzik, hogy valami nagyon félrement.

2025. július 07. 19:29
null

„Ez a poszt csak szerintem volt nagyon felesleges?” tette fel a kérdést a reddit szélsőségesen tiszás r/hungary csatornáján egy posztoló. A poszt apropója Magyar Péter azon kijelentése, mely szerint a reptér az új MÁV”, s a mai vihar okozta károk miatti üzemzavar annak jele, hogy „itt is megvolt a repülőrajt”, a felelős pedig „a bukott batidai bakter”, Lázár János építési és közlekedés miniszter.

„Ez nagyon nem az a pont, amikor a repteret lehetne b*sztatni, mert tényleg nagy a kár ott (és szakszerűen gyorsan takarítanak” – vélekedik az egyik tiszás kommentelő. „Ez most mellément” – fogalmazott egy másik redditor, aki kifejezte abbéli reményét is, hogy „MP a következőkben azért elszámol tízig, mielőtt posztol valamit”. (Kommentjére válasz is érkezett, mely szerint „nem számolt el”.

Egy másik kommentelő egyenesen azt követeli, hogy „valaki vegye már el a telefonját”.

Olyan vélemény is van, mely szerint „azért olyan dologba, amit hozzáértő emberek csinálnak nem kéne ennyire beledumálni” (sic!). 

Más kommentelők fundamentális kérdéseket boncolgatnak. „Ez lenne az a vezető, aki visszavisz minket Európába? Ezzel a kocsmai proli hőzöngéssel?” – teszi fel a kérdést, hozzátéve, hogy „nem hiszem el, a sok fanatikus már magyarázza, hogy csak viccelt, meg ironizált. Nulla önmérséklet, színtiszta fidesztempó”. Hasonló véleményen van az a felhasználó is, aki szerint „ilyen proli kommenteket Orbán is tud írni. Akkor most miért is legyen váltás? K*rvára félrement ez most, ja.” Ugyanezt osztja az a kommentelő is, aki szerint „Ez nagyon gáz. Pontosan azt csinálja, amit a másik oldalban rühellnek a szavazói. Nem jó az irány.”

Elmeállapotbeli kérdéseket feszegető kommentelő is akad.

„Nincs valaki a környezetében, aki bexanaxozná ezt a túlmozgásos posztológépet? Kellene mellé egy olyan valaki, mint márky mark mellett volt az atv-s nő” – fogalmaz a felhasználó,

Márki-Zay Péter 2022-es ellenzéki miniszterelnökére és sajtósára, Péterfi Juditra utalva.

Vannak azonban a redditen Magyar Péter posztjának defenzorai is: egy kommentelő kifejtette, hogy „szerintem nem ment mellé, mármint technikailag igen, de csak a kölcsönös szardobálás zajlik..és ahogy MP-t vádolják mindennel is, úgy ő is igyekszik lecsapni ahol lehet” (sic!).

Nyitókép: Facebook/Magyar Péter

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jose
2025. július 08. 08:58
Na, legalább látom, milyenek a tiszás agyhalottak. A kétféle vélemény képviselői egyaránt normálatlanok. "ilyen proli kommenteket Orbán is tud írni" Viktor soha életében nem írt, még csak hasonlót sem és nem is fog.
Obsitos Technikus
2025. július 08. 06:23
"Áprilisban még Magyar Péter maga ismerte el egy videóban, hogy fiatalon meteorológus szeretett volna lenni, de – mint fogalmazott – „hülye volt a matematikához és a fizikához”, ezért más pályát választott. "
harcimarci-9-9
2025. július 08. 05:59 Szerkesztve
Milyen nyúzott képe van, iszik ez rendesen?
Palatin
2025. július 07. 21:29
"Bár tudom, hogy meséid magva hazug, link, ócska kalandregény, De még ha büdösnek tartasz is, imádlak te drága jó apacs legény. Követlek bárhova, nem akadály se tüz, se víz, se friss tehénlepény. Álmaimat is te kíséred, ágyam mellett fotód, s rajt egy éjjeli edény." A Tisza-rokkantak így morzsolgatják rózsafüzérükön esti zsolozsmájukat:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!