Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

2025. július 12. 15:47

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

2025. július 12. 15:47
null

A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez, annak ellenére sem nyitja meg a rakpartot napközben az autós forgalom előtt, hogy azt alig használja valaki – írta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője Facebook-oldalán szombaton.

Szentkirályi Alexandra bejegyzése szerint ez egyértelműen többletforgalmat generál a belvárosban, amit az V. kerületiek meg is elégeltek. Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester az ügy mielőbbi megoldása érdekében tárgyalást kezdeményezett a fővárossal.

Ezt is ajánljuk a témában

„A válasz azt hiszem egyre kevesebb embert lep meg:

a főpolgármester jelezte, hogy erről csak augusztus végén hajlandóak tárgyalni, talán csak a 24 napos szabadságának letelte után”

– írta Szentkirályi Alexandra. Magyarázata szerint ez végtelenül cinikus, mert a rakpart a tervek szerint augusztus 15-ig lenne lezárva a forgalom elől, így egy augusztus végi egyeztetés már okafogyott lenne. Miközben egyre többen kérik a pesti alsó rakpart megnyitását Karácsony Gergelytől, ő ahelyett, hogy belátná a hibáját, és végre visszaadná a nappali csúcsidőben a rakpartot a forgalomnak, szokása szerint csak az időt húzza – írta a frakcióvezető.

„Szerintünk viszont a Budapesten közlekedők megérdemelnék, hogy végre enyhítsenek az őket sújtó közlekedési káoszon” – szögezte le Szentkirályi Alexandra.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bathory-odonke
2025. július 13. 13:58 Szerkesztve
Nem tudom mi a probléma, a város mindenhol virágokkal teli. Rendszeresen autózgatok a 11-es úton vidékről, a sávok között szép virágágyások vannak, virágzó magasra nőtt Carduus crispus virágokkal van tele ültetve. A körülötte lévő Elytrigia repens sajnos nem bírta a sok locsolástalanságot, de halottaiban is kiemeli a virágokat... Tele vannak mézelő élőlényekkel is...
orwell-1985
2025. július 13. 12:53
támogatom ennek a kreténnek minden intézkedését, pénzherdálását. ha egy város, kerület, közösség képes volt megválasztani ezt a nyálkás idiótát főpolgármesternek és a többi libsi húgyagyút alpolgármestereknek, ha a fidesz olyan ostoba volt, hogy több kiváló jelölt közűl pont szentkirályit indította (ostobaságát bebizonyította azzal, hogy vitézyt támogatta miután kiderűlt, hogy labdába sem rúghat) a főváros meg is érdemlel mindent amit ezek a majomkirályok művelnek velük. a kormányt biztatom, hogy több millió karóval támogassa a sugárutak, utcák, hidak elzárását. támogatom, karácsonyt és kamarilláját ne keljen többé választásokkal zaklatni, nevezzék ki őket életük végéig pologármestereknek. a főváros pénzügyeinek átvilágítását csak az ngo-k végezhetik. az épűleteket szivárványra festetni. a bkk járművek üléseire dildókat szerelni (élvezetessé tenné a kátyús utakon az utazást) és minden 7végen pride, kötelezően. budapesti lakcímkártyával automatából drogot lehessen felvenni, ingyen
vakiki
2025. július 13. 07:35
Üresfejű,balga,balfék. Csak a romboláshoz ért. Értelmes dolgot még nem tett a regnálása alatt. Ez nem főpolgármester,hanem főhülye. A tanácsadóival együtt.
ringland
2025. július 12. 21:39
Szándékosan lehetetleníti el a közlekedést, ő egy zöld, az a célja hogy ne járjon senki autóval, megvalósítja ha mindenki belegebed is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!