Drámai változásoknak lehetünk szemtanúi: elképesztő sebességgel reagált a közelgő katasztrófára Magyarország

2025. július 09. 18:18

„Még nem lehet tudni, hogy mi vár ránk” – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

2025. július 09. 18:18
null

Országszerte 260 helyszínen avatkoznak be a vízhiány enyhítése érdekében és segítik csökkenteni a klímaváltozás káros következményeit – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán a lakiteleki szivattyútelepen.

Hubai Imre a vízhiány elleni védekezés, az aszályvédelmi akcióterv végrehajtásáról szólva arról számolt be, hogy a 4,7 milliárd forint rendelkezésre álló fedezet lehetővé teszi, hogy Magyarországon „minél több vizet tudjanak megtartani a tájban, minél több vizet tudjanak juttatni ökológiai vízpótlás céljára, illetve fel tudják tölteni a víztározásra alkalmas, és akár már évek vagy évtizedek óta kihasználatlanul álló tereket” – fogalmazott.

Az államtitkár elmondta: Magyarország kormánya érzékelte a rendkívüli aszály okozta vízveszteség problémáját,

éppen ezért idén is ingyenes az öntözővíz, amely több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára.

Ezt a kormányzat átvállalta és a központi költségvetésből fedezi a gazdálkodók helyett – tette hozzá.

Felidézte, hogy öt gazdasági évből négy aszályos és az idei is ugyanolyan áthúzódó aszály, mint amilyen a 2021-22-es volt, így már több mint 400 milliméter csapadék hiányzik a Duna-Tisza közéből és a Tiszántúlról.

Ez már majdnem egy esztendőre való csapadékmennyiség, és még nem lehet tudni, hogy mi vár ránk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „több köbkilométernyi víz hiányzik alólunk”, de arra készülünk, hogy a Vizet a tájba! program segítségével naponta 450-460 ezer köbméterrel nő a betárolt víz mennyisége, amely jelenleg nagyjából 178 millió köbméternél tart.

Hubai Imre beszélt arról is, hogy mára már 55-re emelkedett a védekezésbe bevont vízhiánykezelő körzetek száma.

Kiemelte, hogy a Tisza magyarországi vízgyűjtőjére nagyjából 15 és 49 milliméter közötti csapadékmennyiség várható, de a szakemberek szerint a Kárpátokban ennél több is, akár 60 és 100 milliméter közötti mennyiség is lehullhat – fejtette ki, hozzátéve, ha ez megérkezik, olyan vízkészletnövekedés lesz tapasztalható a Tiszán, ami pótolni fogja az eddig fel nem töltődött készleteket vagy az eddig leürülőben lévő készleteket, és tudja pótolni az Alsó-Tiszára érkező, tehát a Kisköre alatti szakaszra érkező víz mennyiségét is.

Fontos információk

Emlékeztetett, hogy a gazdálkodók ökológiai vízpótlásra vonatkozó igényeit az [email protected] címre várják, az Országos Vízügyi Főigazgatóság pedig a Vizet a tájba! program keretén belül várja a felajánlott tereket a víznek, hiszen nagyjából 3 milliárd köbméter, másfél Balatonnyi víz betárolására készülnek jövő év, tehát 2026. december 31-ig a jelenlegi 650-660 millió köbméterhez képest.

Eddig nagyjából 35 ezer hektárt tudtak beazonosítani, ahová a gazdálkodók befogadnák akár az árhullámok idején megemelkedett vízhozamot

 – tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az aszályvédelmi akcióterv keretében országosan 38 olyan harmadrendű csatornát töltöttek fel, amelyekben akár évtizedek óta nem volt víz, és így a hatásterület nagyjából 54 ezer hektárral nőtt.

Így most már 356 ezer hektár országosan az a hatásterület, amelyen elképzelhető, hogy a gazdák öntözhetnek. Ezzel másfél-kétszeresére növekedhetne az öntözött területek nagysága – sorolta.

(MTI)

Nyitókép: Gerd Altmann / Pixabay

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cirbi
2025. július 09. 21:41
Végre!
Chekke-Faint
2025. július 09. 19:37
Máris kiderült miért is építették a múlt századokban az öntözőcsatorna hálózatot. Bár többször jelent meg róla tanulmány, de egyik kormány sem vette komolyan azt, hogy ezek azért lettek, mert komoly oka volt annak. Eddig minden kormány kézlegyintéssel engedélyezte azok beszántását, "vízgazdálkodás, vízszabályozás" és egyéb címen. Utolsó percben valaki rájött azért nem hiába építették ezeket nehéz munkával és sok helyen kézzel ásva.
Kanmacska
2025. július 09. 18:50
A mostani zivatar és esők sokat segítettek a kukoricának és a napraforgónak. A zöldségféléknek is nagyon kellett már az eső.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!