Budapesti büszkeség, külföldi bábáskodás

2025. július 10. 00:04

Nyugatról importált kényszerítő politikai termék jogszabályellenes felvonultatását láthattuk június utolsó hétvégéjén a főváros utcáin. A Budapesti büszkeség szervezői és résztvevői nem vették figyelembe a gyermekvédelmi szempontokat. A hazai ellenzék és a brüsszeli elit pedig örömtáncot járt a belvárosban.

2025. július 10. 00:04
null
Nagy Gábor

Rég nem látott, döntő többségében ellenzéki érzelmű tömeg masírozott át jogszabály-ellenesen a főváros belvárosán. A Budapesti büszkeség az állami tiltás ellenére is megvalósult, részben az önkormányzat kezdeményezésére; Karácsony Gergely nem győzte kommunikálni, hogy Budapest nem hagyta magát elnémítani – majd az eseményt követően rögtön elsietett nyári szabadságára. 

A Budapest Pride nyilvános felvonulásának korlátozása két lépcsőben történt: először alkotmányos szintre emelték a gyermekvédelem ügyét az Alaptörvényben; ezt követően a gyülekezési törvényt úgy módosították, hogy a gyermekvédelmi törvény tilalmi előírásaira hivatkozva lehetővé váljon a Pride felvonulás betiltása a szervezők és a résztvevők szigorú szankcionálásával. 

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2025. július 10. 00:21
Ez olyan, amikor a ráksejtek büszkélkednek, és büszkén megbélyegzik a többségi normál sejteket. (by Bogár prof.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!