Rejtélyes hálószobai fotó: nem az a legnagyobb kérdés, lesz-e pornó

Mután Magyar Péter elismerte, hogy részt vett a drogos házibulin, nagy nyomás nehezedett Magyarországra – mutatott rá az elemző.

A fényképek alapján sok kiskorút vittek ki a bécsi parádéra.

Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke, fővárosi közgyűlési frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán jelezte, Karácsony Gergely közreműködésével megkapta meghívóját az idei Pride felvonulásra. Bár Szentkirályi elutasította a főpolgármester meghívását, most Bécsbe látogatott, hogy első kézből szerezzen benyomásokat a szivárványos ünnepségről.
Kapcsolódó vélemény
Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán arról számolt be, hogy azért érkezett Bécsbe, hogy megnézze, „mit is akarnak a gyerekek elé vinni Budapest utcáin”.

A politikus szerint a rendezvényen olyan jelenetek zajlottak, amelyek „annyira brutálisak” voltak, hogy a felvételeket csak korhatáros tartalomként, a Fidesz Budapest oldalán osztották meg, kizárólag 18 éven felüliek számára.
„Felnőtt emberek szexuális parádéjának, gyerekek előtt, a nyílt utcán semmi keresnivalója” – fogalmazott a posztban, hozzátéve: „Ennek Budapesten nincs helye. Ebből mi, magyarok nem kérünk.”
Az eredeti fotókat itt lehet megtekinteni, a tartalmat csak 18 év feletti olvasóinknak ajánljuk!
A fotó illusztráció. Nyitókép: AFP
***