Milyen legyen a jövő agrármúzeuma?

Sokaknak ismerős az agrárolló kifejezés, ami azt a helyzetet írja le, amikor egy közös bázishoz viszonyítva az ipari árszínvonal gyorsabb ütemben nő, mint a mezőgazdasági, azaz a cserearány az agrárium szempontjából kedvezőtlenül alakul. Hazánk a 19. század közepén szinte teljes mértékben agrárország volt, a lakosság közel 90 százalékának a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódott a megélhetése. A kiegyezés utáni folyamatok – a vámrendszer átalakulása, a bankrendszer kiépülése, a gépesítés általánossá válása – azt eredményezték, hogy az 1870-es évek végére agrár-ipari országgá váltunk, s a mezőgazdaság részesedése folyamatosan csökkent a megtermelt bruttó jövedelemben: 1867-ben még a 60, 1914-ben már csak a 44 százalékát adta. A 19. század végén megjelenő amerikai gabonaimport nálunk is megtette „jótékony” hatását, a filoxérától kipusztult a szőlőterületek 60 százaléka. Minderre az oktatásban, a tudományban, a termelésben és a mezőgazdaságigép-gyártásban is érvényes és eredményes válaszokat kellett adnia a Darányi Ignác vezette szaktárcának. Ebben a közegben jött létre a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, s kapta meg a Vajdahunyad várát otthonául, jelezve a mezőgazdaság súlyát. A gyűjtemény alapját az 1896-ban megrendezett országos millenniumi kiállítás anyagából kiválogatott tárgyak adták.