Elfogyott a türelem: teljes kártérítés és vizsgálat jön a MÁV-nál a balatoni káosz miatt

2025. június 07. 16:15

Lázár János a németeket okolja.

2025. június 07. 16:15
null

A pünkösdi hosszú hétvégén jelentős fennakadások történtek a balatoni vasútvonalon, miután szombaton Érd és Tárnok között, korábban pedig Martonvásár és Kápolnásnyék között sorompóhibák miatt tetemes késések alakultak ki.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-bejegyzésében bejelentette, hogy a MÁV-csoport a szombati napon nem csupán a jegyár 5 százalékát, hanem annak teljes összegét visszatéríti a károsult utasoknak, bocsánatkérésként a késések miatt. 

A miniszter hangsúlyozta, hogy a problémák hátterében a Siemens által tíz évvel ezelőtt, 15 milliárd forintért felújított vasútvonal hibái állnak. „Ma mintegy 10 ezer károsultja volt annak, hogy a németek a pályát nem olyan minőségben csinálták meg, ahogyan a 15 milliárdos beszállítói díj fejében vállalták” – írta Lázár, hozzátéve, hogy a MÁV helyettük fizet most az utasoknak, de az utolsó eurócentig behajtják a kártérítést a Siemensen. 

A miniszter egyértelművé tette, hogy a Siemens nem kap újabb megrendelést, amíg a korábbi munkájuk hiányosságait nem orvosolják.

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szintén megszólalt az ügyben, és azonnali vizsgálatot rendelt el. 

Az nem elfogadható, hogy egy 10 éve ’pincétől a padlásig’ felújított vasúti pályán újra sorompóhiba miatt szívjanak családok ezrei”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében. Elmondta, hogy a vonalat tíz évvel ezelőtt a Siemens újította fel, a sorompókat és a biztosítóberendezéseket is ők szállították, több mint 15 milliárd forint értékben. A vezérigazgató kiemelte, hogy a szinte mindennapos műszaki hibák nem tolerálhatók, ezért

a MÁV Pályaműködtetési Zrt.-nek utasítást adott egy átfogó vizsgálat lefolytatására, hogy a Siemensen keresztül megoldást találjanak a problémákra.

A vizsgálat eredményeiről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják. A fennakadások enyhítése érdekében a MÁV lépéseket tett: a vonatok egy része az érintett szakaszt elkerülve, a másik érdi vasútvonalon közlekedik, és a Haváriaközpont átvette az irányítást.

Hegyi Zsolt köszönetét fejezte ki az utasok türelméért, és a felújítást végző beszállítók nevében is bocsánatot kért.

A MÁV közlése szerint a székesfehérvári vonalon és a csatlakozó vonalakon 45–70 perccel hosszabb menetidőre, valamint egyes állomásokon hosszabb várakozási időkre kell számítani. A késések csökkentése érdekében több vonat Érd felső felé közlekedik, és szombat este 22 óráig a nagykanizsai Tópart, a keszthelyi Balaton, valamint a tapolcai Kék Hullám InterCityk helyjegy nélkül vehetők igénybe a szabad ülőhelyek elfoglalásával.

Nyitókép forrása: MTI / Máthé Zoltán

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsek-3
2025. június 08. 14:29
Persze, 10 év utá jön rá Hegyi, hogy szar munka volt? Ki vette át, hol volt a garancia? 10 éve folyamatosan szar és botrány kell, hogy megnyikkanjanak. És ugyanez van minden vonalon. A Bp- Hatvan vonalat is felújították. Azóta sem képes egyetlen vonat normálisan végigmenni rajta. A héten ott is váltóhiba miatt voltak fél órás késések. Mikor lesz már Hegyi kibaszva. Az egész társulata hülye a vasúthoz. Azt hiszik a vasút a beruházástól működik. A vasút a működtetéstől működik amelyben a folyamatos és tervezett karbantartás a lényeg. Ezeknek fingjuk nincs mi a karbantartás. Hülye Hegyi azt hiszi vesz egy nagyonerős mozdonyt és karikacsapásra minden jó lesz aztán meg bambán habog, hogy hát mi isten bizony mindent megtettünk, vettünk mozdonyt, ennél többet nem lehet tenni, mi nem lehetünk hibásak. Hogy Hegyi nem mond le önmagában bizonyíték, hogy mi várható tőle és mennyire ugatja a vasutat. De miért is nem rúgják már ki.
Válasz erre
2
0
Monte Carlo
2025. június 07. 20:56 Szerkesztve
bandi007 2025. június 07. 18:25 Van úgy, hogy két rossz között kell választani
Válasz erre
2
0
Chekke-Faint
2025. június 07. 18:30
Ne aggódjunk Magyar Péter majd bevezeti a monorail rendszert. Ezt minden tiszás el is fogja hinni...DDD
Válasz erre
7
1
Chekke-Faint
2025. június 07. 18:28
A martonvásári sorompó nálam is feltűnt. Egy hónapban négyszer ötször utazom arra. A késés oka mindig ennek a sorompónak a meghibásodása okozta.
Válasz erre
9
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!