Elemző: A közvélemény-kutatások nem a valós politikai helyzet felméréséről, hanem a politikai kommunikációról szólnak

2025. június 19. 15:00

Deák Dániel szerint Hann Endre részéről személyes okok is állhatnak amögött, hogy irreális méréseket közöl a Tisza Párt támogatottságáról.

2025. június 19. 15:00
null
Krupincza Mariann

Mint arról a Mandiner is beszámolt, a Medián legfrissebb mérése 15 százalékos Tisza-előnyt mutat. A közvélemény-kutatást azt követően publikálták, hogy több platformon is nyilvánosságra hozták, hogy a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazáson már több mint 2,2 millión vettek részt.

A Fidesz-frakció erre egy ábrát közölt közösségi oldalán, melyen alapján még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy június 20-ig tartó Voks 2025-ön több mint kétszer annyian vettek részt, mint a Tisza Párt Nemzet Hangja akcióján. 

Forrás: Fidesz-frakció

 

A Medián közvélemény-kutatásáról és a két párt – Fidesz és a Tisza – politikai akciójáról kérdeztük Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét. 

„Az látjuk, hogy ezek 

a közvélemény-kutatások nem a valós politikai helyzet felméréséről, hanem sokkal inkább a politikai kommunikációról szólnak”

 – mutatott rá a vezető elemző. 

Deák azt is felidézte, hogy többször volt példa arra az elmúlt időszakban, hogy Magyar Péter már napokkal korábban lakossági fórumokon vagy sajtótájékoztatón beszélt azokról a kutatásokról, amelyeket csak később publikáltak. „Mindezek arra utalnak, hogy a Tisza Párt elnöke már korábban tud ezekről a felmérésekről sőt, sok esetben az ő megrendelésére készülnek” – húzta alá.

A szakértő megjegyezte, hogy a Tiszának ezzel az a célja, hogy a többi ellenzéki pártot „kicsinálja”. „Hiszen Magyar Péternek kockázat, ha van más ellenzéki szereplő bizonyos körzetekben. Nem véletlen, hogy az a Jámbor András, aki márciusban még arról beszélt, hogy elindul egyéniben, a Medián mérése után bejelenti, hogy még sem méretetti meg magát. 

Mindezzel Magyar az ellenzéki oldalon belüli dominanciáját kívánja világossá tenni” 

– mutatott rá. 

Ezt is ajánljuk a témában

Személyes okok a háttérben

Deák Dániel ezekután arról is beszélt, hogy Hann Endre, a Medián vezetője egy ellenzéki szereplő, aki korábban a Gyurcsány-kormánynak is dolgozott. Ráadásul személyes indítéka is van. A karaktere megjelent az Elkxrtuk című filmben is, ami miatt pert is indított az alkotók ellen, de még az Alkotmánybíróság sem adott neki igazat: azt a pert is elvesztette.

Tehát ez a személyes motiváció is megjelenhet, mikor azt látjuk, hogy a Medián irreális felméréseket közöl”

 – emlékeztetett. 

Az elemző ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a 2022-es kampány előtt is ezt tapasztalhattuk, és ahogy közeledünk a választáshoz, „úgy próbálják majd a valósághoz igazítani ezeket a felméréseket. Nagyon kilógna a lóláb, ha a választás előtt ilyen irreális méréseket közölnének”.

Más a valóság és más a közvélemény-kutatás

A június 20-án záródó, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazás, a Voks 2025 és a Nemzet Hangja konzultáció kapcsán – melyből kiderült, hogy a Tisza-szimpatizánsok több mint 58 százaléka támogatná a gyorsított csatlakozást –  utóbbiról Deák Dániel elmondta, hogy azt nem ellenőrizte közjegyző, nyitott dobozokba dobálták bele az íveket a szavazók. 

Látszott, hogy ott bárki, bármit bedobhatott, nem nagyon lehetett ellenőrizni azok hitelességét”

Mint ismert, 1,1 millió résztvevőt mondott be Magyar Péter, ehhez képest már napokkal a zárónap előtt a Voks 2025-ön több mint 2,2 millióan vettek részt. 

„Ez is azt jelzi, hogy a valóság teljesen más, mint amit a közvélemény-kutatásokban látunk. Ha a Tisza mögött többen állnának, mint a kormánypárt mögött, akkor az a konzultációjuknál is megmutatkozott volna. De az is egy üzenet, hogy az időközi választásokon sem indult el a Tisza. Tehát mikor egy valós megmérettetés van, és 

fizikálisan is meg kellene mutatni azt az erőt, amit a közösségi médiában mutatnak, akkor mindig elbukik a Tisza”

– hangzott el. 

„Torz és manipulatív mérésekre” számít az elemző

Deák Dániel végül párhuzamot vont a 2021 őszi és a 2025 kora nyári felmérések eredményei között. Emlékezetes, hogy akkor a Medián eredményei azt mutatták, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester listavezetése esetén az ellenzéki közös lista 3 százalékkal előzte volna a fideszest. Ennél is elrugaszkodottabb volt a valóságtól a Republikon, amely 2021 novemberének elején azt közölte, hogy Márki-Zay Péter 12 százalékkal népszerűbb Orbán Viktornál: 

a hódmezővásárhelyi polgármesterről akkor a megkérdezett válaszadók 55 százaléka nyilatkozta, hogy kedveli, míg a miniszterelnöknél ez a szám 43 százalék volt.

Az elemző szerint a közvélemény-kutatók a következő hónapokban is „torzító, manipulatív méréseket” tesznek majd közzé, és ahogy közeledünk majd 2026 áprilisához, úgy próbálják majd a valósághoz igazítani ezeket a kutatásokat. Zárásként felidézte, hogy 2022-ben egy nappal a választás előtt a Publicus 47-47 százalékot mutatott, másnap pedig kétharmaddal nyert a Fidesz a választáson. „Most is hasonló jelenségekre lehet majd számítani. De ezzel 

taktikai hibát követnek el a közvélemény-kutatók, hiszen ezzel a Fidesz szavazóbázisát fogják még inkább mozgósítani”

 – zárta gondolatait Deák Dániel.

***

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kocsis Máté

Facebook

Idézőjel

Drága jó Hann Bandi bácsi nagyon megdolgozik a pénzéért.

***

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2025. június 23. 11:46
Ennél rosszabb a helyzet. 1. Európa lipsi vágyvezérelt fele de-facto MP-t tekinti vezetőnek, anniyra biztosak a győzelmében és annyira el akarják takarítani Dr Miniszterelnököt, akire béna kacsaként tekintenek. 2. Nem a kutatásokat mérik a választásokhoz, hanem a választást a kutatásokhoz. Ha pl a "Záruló Olló díjjas" Pulay 48 órával korábban kihozza, hogy főlényes Tisza 2/3 jön ehhez képest meg a Fidesz ugyanennyivel, akkor nem a mérés volt hibás, hanem választási csalás történt, vagy ruszki beavatkozás az emberek gondolataiba, vagy bármi. Ha tippelnem kell, akkor egy újabb Fidesz kormány nem megbékélést, hanem szankciókat jelent majd. MP pedig egy lejárt szavatosságú politikai termék lesz.
baluszabi
2025. június 20. 10:14
Ez annyira hiteles szavazás, mint maga a Fidesz. Vagyis nulla 😆 Hétszer küldtem be szavazat, háromszor ugyanazt a email címet adtam meg. Volt hogy ezt: [email protected] Es el is fogadták 😆 Vagyis hiteltelen, jogtalan, hazugság az egész. Persze, utána majd a kedves vezető arra hivatkozik, hogy a magyarok ezt akarták. Pedig a magyarok csak azt akarják, hogy, ez a kolostormalac kerüljön börtönbe! Zászló, zászló, szív (három szó) 🤣🤣🤣🤣🤣
Cisco
2025. június 19. 19:28
Ha ez a sz@rdarab MP 1,1 milllióról vizionált az eleve hiteltelen szavazásukon, akkor jó, ha egyáltalán félmillió féleszű volt valójában. Ez a puhatestű akkor is hazudik, ha jó napot kíván! Képtelen egyetlen igaz szót, mondatot kiejteni a büdös száján. .
rocktoberi-2
2025. június 19. 19:21
Hann Elkxrtuk Bandi bácsira a kutya se gondolt volna a film után ha nem kezd el pampogni. Van ott annyi pulai mint a szemét. Tök hülye a faszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!