A politikus hangsúlyozta: továbbra is azon fog dolgozni, hogy leváltsák az Orbán-rendszert, és ebben a folyamatban szeretné, hogy a baloldali szavazók is szerephez jussanak.
Úgy fogalmazott, világos számára, hogy a Fidesz azt szeretné, ha elindulna, mert ezzel csökkenthetné a Tisza Párt esélyeit. Véleménye szerint nagyobb lenne az esélye annak, hogy egy esetleges indulása a kormánypártnak szerezne mandátumot, mint saját magának.
Jámbor kijelentette: véget ért a szociáldemokrácia és a baloldali politika Magyarországon, mivel – mint fogalmazott – a magyar baloldalt milliárdosok és liberálisok építették fel. Hozzátette: saját maga sem tudott a baloldal vezetőjévé válni.